Mit tegyek, ha nem eszik a gyerekem?
Kisfiam szeptemberben volt 2 éves és nagyon keveset
eszik! Nagy van,hogy legalább a zöldséget,gyümölcsöt
megeszi,de a főtt étellel gond van!
A húst a mai napig nem eszi meg csak úgy,ha még mindig
lepürésítem,de így is 2-3 naponta eszik
rendes ételt! Összegyűjti a szájában és
pár perc múlva kiköpi! Hogy csináljak neki kedvet az
evéshez?
Megpróbálhatnád a normaflore-t első lépésben.
az én kisfiam is ilyen volt, bár ő pont a főtt ételeket ette volna még reggelire, tízóraira is. viszont sokszor kicfsiket és mindent csak turmixolva. aztán 3 éves kora körül gondolt egyet és azóta smmi gond a kajálással. azért ehhez az is kellett, ogy én elengedjem magamtól azt a kényszert, hogy "ennie kell". Sokat segített ebben a védőnő, akinek teljesen igaza volt. elmondta, hogy egészséges a fiam, jól néz ki, aktív, magas, izmos, vág az esze, szépen beszél stb. stb. Mivel evés időben megkínálom, ezért ha akar ehet, éhen halni nem fog. És csak vizet adok neki azóta inni, semmi mást.
Ahogy elmúlt az én feszültségem, (ífgy utólag látom már, hogy az volt), azóta megjött az étvágya, kis sáska lett. van, mikor csak 1 kanállal ebédel, akkor jobban vacsizik. ha meg jól ebédel, akkor kevesebbet vacsizik és minden nap mást, de szívesen, kedvel eszik.
nem kínálgatom agyon, ha nem kíván enni, hát nem eszik, de nem stresszelek rajta, nem mondom neki, csak azt mondom, hogy egészségére, kérsz esetleg mást? Ha azt mondja nem, akkor iszunk esetleg vizet és folytatjuk a napot. Most már ha éhes, akkor ő szól, hogy éhes, megkívánja a gyümölcsöket is, sőt, még zöldségeket is elkezdett enni, pedig azt tényleg soha eddig.
ha egészséges a fiad, akkor hagyd rá, ne gyötörd sem őt, sem magadat, mert elveszed vele a kedvét az evéstől.
Az én lányom másfél évesen csinálta ezt. Először csak azt csináltam,hogy kiszedtem magamnak meg apának a kaját,neki meg nem,így mindig jött,egy-egy falatért hol apától,hol tőlem,és a végére jól bekajált. De nem sokáig ment ez, mert kb két hét után megunta ezt a módszert. Próbáltam arcokat varázsolni,meg állatfigurákat az ételből,de azzal meg csak játszott,meg szörnyülködött,ha megette a maci fejét, hogy hol a feje...szóval ez nem ment, valaki erre esküszik,egy próbát neked is megérhet. :) Aztán váltottam, akkor legyen C-vitamin csepp,meg Béres csepp. Na ez úgy meghozta az étvágyát,hogy a fő étkezések közt is rágcsál,gyümölcsöt,ropit,kekszet. A Béres cseppet másfél hétig kapta minden nap,aztán most már csak heti egyszer kap. A c vitamin az maradt naponta. A húst viszont csak most kezdte el enni,23 hónaposan. Addig bele se tudtam tömni. Erre a védőnőnk azt mondta,érzi a gyerek,mire van szüksége a szervezetének,ne erőltessem,ha nem megy. Remélem sikerre jutsz valahogyan! Próbálkozz,ne add fel! :)
Anyci22
A lányom október elején volt 2 éves. Ő sem akar főtt ételt enni, vagy csak nagyon keveset. A reggelit általában mindig megeszi (ez sem olyan nagy mennyiség azért), délelőtt kap túrórudit, alvás után lenne neki a főtt étel, de hol beleeszik (nagy ritkán megeszi), vagy semmit nem eszik. Délután gyümölcsöt rágcsál vagy kekszet, és este azért eszik egy kis vacsorát. Ha nem adok neki túrórudit vagy kekszet, akkor egész nap semmit sem enne ha olyanja van. Vitamint kap, tejitalt reggel-este iszik. Hát remélem megjön majd a kedve a főtt ételhez is. Erőlködöm, odarakom neki, hátha. Bezzeg a sültkrumplit megeszi. Még egy van, amit általában mindig megeszik, az a tojásrántotta.
Az ételből én is próbáltam figurákat formázni, de nálunk is az volt, hogy játszott vele, vagy "jaaaj, hol a keze, megetteeeem..." így ez felejtő nálunk is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!