Ti elfogadhatónak tartjátok, ha hiperaktív gyerekekkel kell a sajátotoknak együtt járnia óvodába, iskolába?

elfogadhatónak tartam. azt is, hogy van asztmás is meg ekcémás is, sőt ételallergiás is.

az ilyen gyerekek szülei előtt le a kalappal, hogy a leggyönyörűbb dolgot az életben napi küzdelemmel kell átélniük az önfeledt boldogság helyett!

Második válaszadó vagyok. Tegnap este kicsit elragadtattam magam, ma megpróbálok higgadtabban fogalmazni.

A hiperaktivitás általában nem jár egyedül, figyelemzavar, esetleg diszlexia, diszgráfia társul hozzá. Lehet, hogy mostanában nem diagnosztizálnak 6 éves kor alatt, de a kísérő tüneteket figyelembe véve már nagyon korán felállítható a diagnózis. Ami azért jó, mert ha már az oviban foglalkoznak a kérdéssel, akkor a gyereket akár vissza lehet tartani még egy évig, és kaphatja a fejlesztést, ill. a gyermekpszichológus segítsége is sokat számít. Tudni kell, hogy a hiper gyerek nem buta. Még akkor sem, ha részképességzavar társul a hiperaktivitás mellé. Általában jól fejleszthetőek, simán esélyesek akár az egyetemre is. De érzékenyebbek is az átlag gyereknél, és a gyakori bántó kritika csak ront az állapotukon.

Mi végigjártuk ezt az utat, és az emberek megnemértése, durvasága nyomot hagyott a fiunkon, bármennyire megpróbáltuk megóvni ezektől.

Érdekes kérdés, hogy külön, vagy együtt tanuljanak-e "normális társaikkal". Hát gondoljátok csak végig. Nem minden hiper gyerek él nagyvárosban, ahol megvan a lehetőség arra, hogy iskolát válasszanak. A szülőkön igy is plusz teher van, és ehhez jönne még a bejárás, esetleg a testvérek, a munka rovására is. És nem is feltétlenül jó ez a gyereknek sem. Mi kipróbáltuk, és csak romlott a helyzet. Mert amíg a normál gyerekektől ellesett némi önfegyelmet, próbált alkalmazkodni hozzájuk, addig a speciális suliban erre nem volt semmi igénye. És hiába számított jó iskolának, fogyatékosként kezelték a társaival együtt, pedig messze nem az. Azokon a helyeken pedig, ahol nincs speciális iskola, marad a kisegítő, ahol aztán végképp nem lesz semmi a hiper gyerekből. és egyszer csak kikerül a társadalomba, ahol rá kell ébrednie, hogy Ő más. Nem jó ez.

Én elhiszem, hogy a hiper gyerek többletidőt vesz igénybe. De többletidőt vesz igénybe a cukorbeteg, a testi fogyatékos kisgyerek is, mégsem szoktak miattuk szólni a szülők. A környezetünkben most megy majd elsőbe egy olyan kislány, akinek nem fejlődtek ki rendesen a karjai. Rengeteg feladatot rakott ez az óvónőkre, mégsem panaszkodtak sem Ők, sem a szülők, de a gyerekek sem, ha miatta fennakadás volt. Pedig nem sok különbség van. Azok a gyerekek, akik mások, nyilván többletfigyelmet igényelnek. De ezzel adnak is valamit a társaiknak. Mert a többiek toleranciát, empátiát tanulnak tőlük már kiskorukban is, és később akadályok nélkül tudják kezelni fogyatékkal élő embertársaikat. És ez nagy ajándék az élettől.

Én nem hiszek abban, hogy gettósítani kellene az átlagtól eltérő gyerekeket. Nem kérték Ők ezt a sorstól, és később sem külön társadalom fogja Őket körülvenni, ahogyan a többi gyerek sem pusztán átlagos emberek között fogja élni a mindennapjait.

És még valami:

Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan állapotok, amikor a gyerek egyszerűen nem tanítható normál társai között.

De a hiper, a figyelemzavaros, a diszes, a cukros, a testi fogyatékkal élő gyerekekre ez nem igaz. Csak az emberek többsége szereti kereknek látni a világot. Mert szeretné azt hinni, hogy csupa szép, jó és egészséges gyerek veszi körül a saját csemetéjét, ill. Őt magát. És amikor ezek az emberek petíciókat írnak az igazgatónak, sorfalat állnak a hiper gyerek előtt, hogy ne tudjon bemenni az iskolába, leköpik a szülőt, leverik a gyereket a bicikliről, akkor nem gondolkodnak el azon, hogy ezzel nemcsak tönkretesznek egy családot, hanem maguktól is elvesznek valamit. Az emberséget.

Én most a pedagógus oldalt képviselem, hiszen mind gyerekek, mind szülők kapcsolatba kerülnek velem. Felsőben tanítok magyart.

Nagyon nehéz a hiperaktív gyerekekkel, de sokszor nehéz minden gyerekkel, hiszen pl. az időjárás-változás minden gyerekre hatással van. Szóval nehéz, de nem lehetetlen. Én ezt úgy oldom meg, hogy apróbb feladatokat adok a gyereknek, hiszen a hiperaktív gyerekeknek büntetés egy helyben ülni, folyton matatniuk, tevékenykedniük kell valamit, ami általában kiborítja a pedagógust. :-) Én azt tudom mondani, hogy az óvodában és iskolában is a tanár habitusától függ, hogyan kezeli az ilyen gyerekeket. És mivel mi is emberek vagyunk...

Mielőtt szültem egy 29 fős osztályom volt, benne egy hiperaktív, egy lakóotthonos, bukott 18 évet nálam töltő cigány sráccal, 18 évet nálam töltő, apjuk elől menekülő sráccal, szóval nem a hiperaktív gyerekem volt a legnagyobb probléma. A gyerekek vele együtt nőttek fel, tehát megszokták, hogy ő ilyen, meg egyébként egy szerethető, tüneményes kölyök, szülőértekezleten egyszer került szóba, amikor megbeszéltük, hogy azért teszem a gyakorló csoportba magyarból, hogy külön tudjak rá figyelni, ne érje kudarc. Egyébként műszaki szakközépbe ment, és jól megállja a helyét, most 11.-es. Ezt csak azért írtam le, hogy bizony a szülőnek ez nagyon nagy probléma, de az a legfontosabb, hogy egészséges, szerető környezeteben nőjön fel a gyerek.

És még egy gondolatot engedj meg nekem. Mindig voltak, vannak és lesznek is olyan emberek, akik nem tudják tolerálni, ha valaki más, az átlagtól eltérő. Ez általában az illető pszichés egészségével, egészséges önértékelésével (pontosabban ezek hiányával) függ össze, de ebbe talán most ne mélyedjünk bele.