Dackorszakos gyerkőcök szülei. Ezekben az esetekben hogy reagálsz?

Méteres válaszokat szoktam írni gyakorta a fórumon, erre egy kilométerest lehetne... Félre ne érts, kedves kérdező, tiszteletben tartalak, de aki tele van hibás beidegződéssel, az egyelőre te vagy, a gyerkőc kevésbé...

Egyrészt: ez nem dackorszak. Annak nagyrészt mások a jellemzői, motivációi. A dackorszak 1-3 éves kor között lezajlik ráadásul. Ez akaratosság, és figyelemfelhívás önmagára. A dackorszak során hiányzik az utóbbi, bár a legtöbb szülő egyébként abban a tévhitben van, hogy jellemző. A dackorszakot egyfajta kiszolgáltatott lelkiállapot szüli (most nem részletezem, mert túl hosszú lesz megint beírásom), az akaratosságot meg önérvényesítés.

Ha jól értem, csak nappalra szobatiszta. Javaslom, ne jóval lefekvés előtt add rá akkor a pelust, hanem közvetlen előtte. Ha ekkor is így reagál (ami érthető, hiszen ha mikor kap pelust egy gyermek, mikor nem, akkor regresszióra hajlamos, azaz a korábbi életszakasz jellemzőit hajlamos olykor felvenni), szóval ha akkor is belepisil azonnal, akkor esetleg csak akkor add rá, amikor már éppen elaludt.

Három éves már szükséges leszoktatni a szülővel alvásról, mert problémák alakulhatnak ki nála, pl. alvászavar, vagy más. Praktika: külön ágyban (akár külön szobában) fektesd le, meseolvasás, gyengédség, simi, majd kisvillany maradjon égve ha kívánja, jó éjt puszi, és jelezd neki: "anya, apa itt van a közelben ha vmi baj van; aludj szépen, ügyes kicsinyem vagy, stb..." Lehet, h eleinte nem fog neki tetszeni, pl. félelmei lesznek egyedül, de kitartás, és megszokja. Ha nagyon fél , beszélgess vele arról, mitől fél - beszéltesd meg, te is jobban fogod érteni a lelkivilágát, ráadásul meg is nyugszik.

Beidegződése lehet az önálló alvásra is ,ha úgy szoktatod, amit 2 évesen el lehet kezdeni fokozatosan. A fentieken kívül kerüld a további szertartásosságot, mert függhet tőle a későbbiekben, ami szintén bajok forrása (pl. alvászavar) lehet.

Ha szétmegy a fejed, ha nem, vállaltad a gyermeket, evvel jár. Egyébként a visítás alábbhagy, ha érzik a kellő odafigyelést. Tudom, hogy igyekszel, de ennél is többre van igényük, ilyen a kisgyermekkor, messzemenően velük kell törődni elsődlegesen. Kifinomult a kisgyermekek "hatodik érzéke", érzi, amit érzel tudatosan. Ezen felül a felnőtt tudatalattiját tükrözik a picik, főleg a szüleiéit. Tehát bár nehéz olykor, de segítőleg tükröt tart elénk a kisgyermek, önismeretünk fejlődik, ha nem hárítunk, hogy nyitunk e felé. Ráadásul ők még tiszta lelkű lények, mi felnőttek meg már kisebb-nagyobb mértékben szennyeződtünk lelkileg - próbáld értékelni tiszta, direkt gyermeklelkületüket. A "visítás" ritkulásának másik előfeltétele, hogy NE irányítsd és sose büntesd (3 év felett esetleg RITKÁN, nagyon indokolt esetben figyelem megvonással percekre, azaz ignorálással), hanem EGYÜTTMŰKÖDNI javaslom velük, TÜRELEMMEL.

Javaslom mérlegelni: továbbra is azon hibás beidegződésekkel nevelsz gyermeket, ahogyan a többség, a gyermek rovására, vagy átgondolod, át váltasz, amely téren szükséges. Csupán szerény javaslatom.

Valamint tartsd szem előtt: a kisgyermekektől sokat tanulhatunk, ha van hozzá látásunk. Aztán 5 éves korától már elkezd a felnőttekre hasonlítani a lelkiviláguk, fokozatosan. Sajnos.

Tudom, hogy a jó szándék benned van, de a merev, megszokásra épített nevelési elvek általában tele vannak hibákkal, a gyermek kárára, javaslok pl. gyermekpszichológiai könyveket forgatni. Az elmélet bár önmagában kevés, de nélkülözhetetlen és hasznos irányadó, mert segít megérteni a gyermek lelkivilágát, motivációit, megnyilvánulása mozgatórugóit, sok hasznos dolgot. Bár konkrét receptet nem ad, mindig az adott szitu dönt, azaz a gyakorlat.

Újabb kérdésedre: meglátásom egyszerű - amikor ráérsz , a gyerekeiddel foglalkozol, olyankor is figyelj rá és igyekezz ráérezni arra, mi mozog a lelkében (próbáld megérteni őt), amikor indulatkitörése van (pl. "hisztis"). Persze több gyermekkel ez nehezebb, mert megosztott figyelem szükséges. Amikor nem érsz rá velük foglalkozni pl. házimunka miatt, próbáld bevonni abba, hiszen ha figyelemre vágyik, szívesen takarít, mos stb. veled együtt, persze barátságosan, játékosan vond be, és tegye azt és olyan szinten, amihez és amilyen szinten kedve, képessége van. A kisgyermek ilyen módon örömmel, játéknak éli meg, persze nem mindig lesz ehhez kedve, de akkor jelezd számára, hogy "anyának most pedig dolgoznia kell, ha segítesz, akkor veled tudok lenni, kicsim; ha nem akarod, akkor várj légyszíves, amíg ráérek". (Egyébként ha érzi is a szülői szeretetet, egyben ilyen módon házimunkát is végez, még a szociális érzékenysége is hatékonyabban fejlődik, mert már picit korban ki lehet igényt alakítani a házimunkára, ami alapvetően biztonságos érzelmi támasz mellett működik, tiszteletben tartva a gyermeket és mindenkori igényeit.) Tudom, nincs tökéletes megoldás, és a megfelelő konkrét hozzáállás konkrét helyzet függvénye, azaz nincs elméleti recept minden egyes szitura. Azaz: megérzésünk is szükséges.

Ami nehezíti, hogy általánosságban, távból adjak ötletet, amellett, hogy konkrét helyzete válogatja, az is, hogy három éves a gyermek, tehát már alapvetően elmúlt a dackorszak, ezért már tudatosan alkalmazza indulatait, manipulál olykor, de tartsuk szem előtt, hogy testi probléma (fájdalom, rosszullét, kezdődő betegség) is állhat az indulata mögött. Nem mindig könnyű eldönteni, mi az oka viselkedésüknek, de ha nagy valószínűséggel arról van szó adott helyzetben, hogy provokál (pl. figyelmedet keresi), akkor RITKA, szélsőséges esetben (pl. egy órája ordít, vagy csak pár perce, de dühödten csapkod, és a testi probléma kizárható) , ilyenkor ignoráld, azaz perceken át nem vegyél tudomást az ő jelenlétéről, hogy következetességed által megértse: ilyen eszközzel nem csikarhat ki figyelmet tőled; de tényleg csak ritkán tedd (havonta, kéthavonta egyszer, ha nagyon indokolt). De többnyire inkább mondd el neki, hogy szomorú vagy, hogy ennyire ordít, hogy a húgát bántja stb , és persze ha másvalakinek a testi épségét, vagy a sajátjáét veszélyezteti az aktuális indulatával, akkor azonnal akadályozd meg és feltétlen fűzz hozzá magyarázatot, DE MINDIG HIGGADTAN, HATÁROZOTTAN ÉS A GYERMEK FELÉ MEGÉRTŐ ÉRZELMEID KÖZEPETTE ADJ SZÁMÁRA MAGYARÁZATOT , ÉS SOSE BÜNTESD. (Az említett ignorálás jöhet szóba csak mint büntetés, de az is csak ritkán; egyébként nézőpont kérdése, hogy egyáltalán büntetésként értelmezendő-e.)

A büntetés sem nem ér el hosszútávú eredményt, sem nem tesz jót a szociális fejlődésének, ráadásul lelki sérülést okozhat a gyermekben. Ha egy büntetés LÁTSZÓLAG eredményes, lélekben mindig ellenérzéssel engedelmeskedik a gyermek, sőt , minden életkorban többnyire elmondható, felnőttekre nézve is (ezért értelmetlen például a börtön mint intézmény). Tehát a büntetésnek mindig több a kára, mint haszna, ellenérzés vált ki, és ha engedelmeskedik is az illető, mindig kényszerből tesi, sose meggyőződésből. Márpedig a nevelésnek inkább része az, hogy a gyermek megértse, milyen cselekedet és szándék mivel függ össze, kialakítva ezáltal önálló meggyőződését adott dolgokról.

Ugyanakkor feltétlenül fontos éreztetni vele, amikor helyesen cselekszik, hogy örülsz annak, amikor ő ilyen. Például szépen megkér: "anya, unatkozom, játsszál velem légyszíves", akkor mond neki helyzettől függően: "nagyon szépen kértél, de örülök ennek :) ..mindjárt megyek, még ezt és ezt befejezem, és játszunk, kicsim :) " ... avagy: "nagyon örülök, hogy ilyen szépen kértél, igaz, most nagyon sok a dolgom, de igyekezni fogok, hogy mielőbb befejezhessem, hogy együtt legyünk ,megint, játszunk..."

Persze ilyenkor megint felmerül a kérdés, mi lesz addig, míg befejezed a munkádat... tehát újra és újra vesd fel számára: "kicsim, figyelj csak, szeretnél anyának segíteni, szeretnéd ezt az üres lábos ide tenni? / ...a porszívót utánam tolni? / formát vágni a sütiformákkal? " stb... Nehéz ennyi mindent összeegyeztetni, megértem, de muszáj ily módon, a lehető legnagyobb türelemmel próbálni mindig. Úgy vélem.