Oviba megy és még nem teljesen szoba tiszta a kisfiam, mi lesz?
Az éjszakai alvás azért nagyon más, mint a napközbeni, az nem 2 óra... Az, hogy éjszakára kell még pelus, egyáltalán nem gond, sőt, azt hiszem 5 vagy 6 éves korig is normális lehet. A délutáni alvást ettől még simán kibírhatja. A lányom 1,5 évesen már szobatiszta volt nappalra, az alváshoz is, de éjszakára csak 2,5-3 éves kora körül hagytuk el az "alvós bugyit" :)
Nem hiszem, hogy kitennék, ha bepisil egyszer-egyszer alvás közben. De ez biztos ovifüggő is. (a lányom csoportjában egyébként nem csinálnak ebből problémát az óvónők, az egyik kisfiúra simán húznak bugyipelust alvás előtt)
Az szerintem nem lehet hátrány, hogy éjjelre pelus kell.
A napközbeni alváshoz ne kelljen, hiszen akkor alszik az oviban. Az éjszaka az más tészta.
Ez nálam is dilemma. Nappalra szobatiszta a 28 hónaposom, de éjjelre még nem merem levenni róla a pelust.
Nekem azt mondták addig ne vegyem le, míg reggel száraz pelusban nem találom. Na de az én fiam olyan, hogy ha rajta van a pelus, akkor nem szól, hanem abba pisil. Reggel ezért szoktam gyorsan lekapni róla, különben a kakit is belenyomja.
Én éjszakára még hagynám a pelust. Lehet, hogy sok lenne neki a pelus nélküli éjszaka + az ovikezdés. De te ismered a fiadat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!