Kis korkülönbségű gyerekek anyukái! Melyik időszakot éltétek meg legnehezebben?
22 hónap különbség.
Amikor elkezdett kúszni-mászni-felállni a pici, és mindig mindent lerombolt, amit a nagy kreatívkodott, épített, rajzolt, gyurmázott, stb.
Végül a nagyot felraktam az ebédlőasztalhoz, hogy ott játsszon.
Ez kb 2 hónap volt.
A pici még mindig pici (11hós), de már nem zabálja meg legalább a gyurmát, nem borítja le a tornyokat, nem eszi meg a papírt és a színes ceruzákat. Most már nem is muszáj a nagynak felmenni az asztalhoz, tud játszani a földön is, ahogy eddig.
Most már játszanak együtt is, pl kisdobozt pakolnak nagydobozba, együtt négykézlábaznak körbe-körbe, együtt pakolásszák kifele és befele a játékos dobozokat.
Elgondolkodtatott a kérdésed, de valahogy nem volt igazán nehéz időszak. Szerencsés vagyok, mert az akkor 1 éves fiam az első pillanattól alázatos rabszolgája volt az újszülött húgának. Ott ült mellette, és mivel beszélni még nem tudott, órákig zümmögött neki. A körülöttük adódó feladatokkal sem volt gond, valahogy adta magát a dupla pelenkacsere, később a kaja kétfelé adagolása. Amíg a pici szopizott, a nagy odabújt hozzám.
Később még jobb lett, a nagy tanítgatta játszani a kicsit. Nagyon jó természetű, így külön meg kellett neki tanítani, hogy nem muszáj mindig mindent odaadni, amire a húga csak ránéz.
Ovisként már a legjobb barátok voltak, otthon mindent együtt csináltak, de az oviban már kezdtek önállóan barátokat szerezni. Persze itt is a lányom járt az élen.
Egy osztályba kerültek, a suliban szinte húzzák egymást, nem szeretnek lemaradni egymástól a jegyek tekintetében.
Kisiskolás korukban a leányzó kicsit elszemtelenedett, a fiam meg tűrte. Aztán kb. havonta egyszer kiengedte a gőzt, és jól megrángatta a húgát. konkrétan a hajánál fogva végighúzta a parkettán. Én meg diszkréten rájuk csuktam az ajtót.
Most már 14 és 13 évesek. Töretlen a kapcsolatuk. A lány most is kihúzza időnként a gyufát, és ha a fiam reklamál, azt válaszolja neki: Te rontottál el.
Szóval ha visszanézek, most sem gondolom azt, hogy lett volna kirívóan nehéz időszak, inkább áldom a jó sorsomat, hogy 1 év különbség van csak köztük.
22hó. 1 és 3 évesek.
Kb 5 hótól 8-9 ig. Ahogy már írták a rombolós mindent megevős kúszó mászó időszak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!