Miért fél a kisfiam a vele egykorú gyerekektől?

volt eleget gyerekek között? És felnőttek között?

Jártak hozzátok rendszeresen vendégek?

Az a tapasztalat,hogy azok a gyerekek akik nyitott családokban nőnek fel,sok vendég,sok rokon,sok gyerek és felnőtt, azok sokkal kommunikatívabb,míg azok akik csak a 2 szülővel töltik az első 1-2 évüket, nehezebben szocializálódnak

Az enyéim is ilyenek voltak. Voltaképpen még most is ilyenek, csak nem annyira látványosan. Az óvónő azt mondta, ez sokkal természetesebb, mintha rögtön barátkoznának. Ez számomra nagyon meggyőző volt, utánagondoltam, és rájöttem, hogy tényleg így a jó. Azelőtt azt hittem, valami bajuk van, maflák, vagy ilyesmi. De nem, erről szó sincs.

Örülj neki, hogy ilyen, és ne erőltesd senkihez.

Mi felnőttek is ilyenek vagyunk. Nem megyünk oda fűhöz-fához, csak azért, mert ő is ember.

Előbb felmérjük, szimpatikus-e, mi lesz a várható reakciója, ha odalépünk hozzá, (nem vág-e fültövön, nem küld-e el melegebb éghajlatra) csak nálunk már, tapasztalatok birtokában ez a dilemma pillanatok alatt eldől.

Ne izgulj, csak ne erőltesd. Majd magától.

Vannak ilyen típusú emberek, gyerekek és felnőttek között egyaránt, nincs is ezzel semmi baj, nem vagyunk egyformák.

Az én kisfiam (18 hónapos) minden nap nagyon sok emberrel találkozik, mégis van, hogy egyes emberek (akár gyerek, akár felnőtt) elől "belém bújik".

Szerintem ez nem baj.

Gyerekekkel foglalkozom és hidd el, hogy teljesen normális ennyi idősen. Nem szabad ezt sem sürgetni, sem erőltetni. Próbálkozzatok, menjetek közösségbe, de ha nem vevő rá, akkor nem kell "szoktatni", mert ez nem így működik. Egyszer csak nyitni fog majd, észre fogod venni.

Nagyobbik fiam nekem is ilyen volt, most ovis és teljesen szociális.

Válaszolni nem tudok rá, de azt hittem először, a férjem írta ki a kérdést, mivel én nem...

A mi lassan 2 évesünkkel is ugyanígy vagyunk, pedig ő sokat van emberek között, gyerekek és felnőttek között is, mivel tanárok vagyunk. Sőt összejárunk hasonló korú gyerekes szülőkkel is, és még azoktól is fél először, akikkel hetente több órát eltöltünk. Ha meg olyanja van, akkor a játszótéren is jól elvan, hiába van körülötte egy rakat gyerek.

Nem gondolom, hogy ez attól függene, hogy mennyit jár a gyerek közösségbe előtte, vagy mennyit van a szüleivel. Az én fiam is ilyen, 22 hónapos, most már talán nem bújik hozzám, de korábban még el is sírta magát, ha egy másik gyerkőc érdeklődött, ismerkedett vele. Mi nem neveljük burokban, nagy a baráti társaságunk, gyerekesek is, mi is megyünk, hozzánk is jönnek, mindkét nagyszülőnél ha ott van, nagy a forgalom (nagyszülők barátai, stb) Jártunk baba-mama klubba, játszóra stb. Szóval szerintem ez csak habitus kérdése. Engem is néha elszomorít, mikor a tőle kisebbek "együtt" szaladgálnak a játszón, egymást vizslatják, stb. az én fiam meg inkább az üres homokozóban játszik. De idővel ő is megy a többiekhez, csak ahhoz annyi időnek kell eltelni, hogy addig nem nagyon vagyunk egy helyen (pl. 1 óra, a játszón cserélődnek a gyerekek)

Jó, hogy nem vagyunk egyformák. De pl. a fiam a felnőttektől sosem félt, csak a vele egykorúaktól. Én azzal magyarázom, hogy a gyerekek viselkedése kiszámíthatatlanabb, mint a felnőtté, ezt tudják és érzik. Vannak nagyobb vehemenciával rendelkező gyerekek, a fiam mindig is a megfontolt, nyugodt kategóriába tartozott eddig. Hogy mi lesz később.... Szerintem rendben lesznek ők is.