Hogy értessem meg 2 éves kislányommal, hogy nem szabad bántani anyát?

Ebben a korban még olyanok, mint a kis állatok.

Úgy is kell velük bánni ilyen helyzetben, ahogy egy anyaállat is tenné. Ő is odakap ilyenkor, kicsit megharapja a kölykét, megfélemlíti, persze ne harapd meg, csak sózz oda egy kicsit, és mérges, határozott hangon mondd, hogy nem szabad! vagy fáj!

"ha elkezdek sírni, ő üvölteni kezd"

Hadd üvöltsön, különben tényleg nem fogja érteni. Nem baj ha kicsit megijed, a negatív élmény is élmény, át kell esni ilyeneken is. Előbb-utóbb összeköti, hogy ha üt, akkor az rosszul sül el számára is.

Nem szabad hagyni

rászólsz emelt határozott hangon hogy fejeze be mert büntit kap

ha nem megfogod és berakod a büntibe a szobályába, a sarokba... annyi percre ahány éves ha eljön szó nélkül visza viszed addig amig ott nem marad 2 percig egyfolytában.

Nem kell üvöltözni, magyarázni, nyugtatni a gyereket csak minden ütésnél következetesen végig csinálni.

Üvölteni fog és elfutni de nem hagyhatod hogy verjen nem olyan kicsi tudja hogy mit csinál.

2 évesen általában nem tudják más szemszögéből nézni a helyzetet. Azt lehet, hogy tudja, hogy neki fáj, ha bibis a keze, ha megüti magát, de nem tudja, hogy neked ezzel fájdalmat okoz. Nem látja azt át, hogy ha te azt mondod, fáj, akkor ugyanazt érzed, mint ő szokott, ha őt ütik meg.

A szeparálás (büntisarok, szobába küldés és társai) szintén - szerintem - értelmetlen, mert ha nem érti mit csinált, nem érti az elutasítást sem. Az lehet, hogy összekapcsolja, hogy ütött, s most jön a büntisarok, azaz hogy az ütésnek következménye van, de ezzel nem segítesz neki feldolgozni a szituációt, megbirkózni a tettének okaival. Az enyém általában akkor ütött, ha a játék olyan heves volt, hogy eldurvult, vagy ha szeretet és foglalkozáshiánya volt. Akkor jött elő ugyanis ez az ütögetéses magatartás, mikor bölcsibe került, s általában apa kapott, ha közbeavatkozott a kettőn játékába. Anyát akarta. (Azt én sem tagadom, hogy nagyobb gyerekek (3-3,5 éves kórtól) esetében jó módszer a fegyelmezésre a büntisarok, de nem hiszem, hogy 2 évesen már ezt kell alkalmazni.)

Mindezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy hagyd csak, hagy üssön. Én ilyen esetben mindig megfogtam a kezét, hogy ne tudja folytatni az ütlegelést, s elmondtam neki, hogy ez fáj nekem, s hogy fejezze be. (Attól függetlenül elmondtam, hogy tudom, nem értette.) Aztán eltereltem a figyelmét.

Kb. 2,5 volt, mikor egyszer megharapott. Sosem csinált előtte ilyet, s szégyellem, de úgy megijedtem, hogy hatalmasat ütöttem a szájára. Azóta, ha csak beveszi a kezemet a szájába, szigorúan ránézek, s annyit mondok, hogy tudod, mi lesz, ha megharapsz. S ő annyit mond, csak megnyalogatlak. S azóta tényleg sosem harapott meg. S ha jól tudom, mást sem. De az ominózus szájra ütésnél ő már 2,5 volt. De ennek a következményére már emlékszik.

Lassan 3 éves lesz, s körülbelül 3 hónapja működik az, hogy ha szólok, ezt nem szeretem, abbahagyja. Illetve az is, hogy érti, ha azt mondom, hogy ha szeretsz, akkor ne üss, hanem simogass, puszilgass, ahogy én is simogattalak reggel, ébredés után. Lehet, hogy ha ez hamarabb eszembe jut, már akkor is működött volna. Persze nem áltatom magam, biztos fogok még kapni, de remélem, lassan elhagyjuk ezt a szokást.