Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hagyjam éhezni? 2 éves lányomm...

Hagyjam éhezni? 2 éves lányommal minden evés egy rémálom lett.

Figyelt kérdés

Jó evő volt mindig is, most egy három hete viszont totál akaratos lett, minden étkezésnél megy a harc.Ha nem találom ki egyből, mit szeretne akkor máris hisztibe fog. Minden ételt elkér de nem eszik szépen, hanem elszórja, eldobálja, szétkeni, másokat etet stb.Néhány falatot közben meg is eszik, de ez nem értékelhető mennyiség.Anyósom mondta hogy vegyem ki a székéből ha játszik az étellel. Ezt meg is teszem de akkor kétségbeesetten sírni kezd az ételért, mint aki éhezik.Na persze ilyenkor rossz anyának érzem magam, hogy hagyom éhezni.Plusz nem tanul belőle, következő kajánál ugyanezt eljátsza.Múltkor itt volt anyósom is és mondta hogy tegyem le aludni akkor kaja nélkül és akkor majd megtanulja hogy mikor eléteszik akkor kell enni.

Na le is tettem, volt nagy üvöltés, persze éhes volt így nem tudott aludni se, vörös fejjel hoztam ki 20 perc múlva a szobájából. Persze nem bírtam és adtam neki pudingot, ami nem kaja hanem nasi szóval nem vagyunk előrébb és gondolom ezzel most jól meg is erősítettem benne hogy kellően sokat hisztizik akkor a végén puding a jutalom.

Mit kéne csinálnom?? Hallgassam hogy sír mert éhes?Szeretném ha megtanulná hogy enni csak az asztalnál lehet és jó lenne ha nem végződne balhéval minden evés.


2011. szept. 16. 12:56
 1/10 anonim ***** válasza:
80%
Az anyának kell határozottnak lenni, és nem édességet adni, amikor rendesen kell enni. Az anyós módszere jó, csak kitartás kell mellé. Ha már elég éhes a gyerek, úgyis megeszi, amit elé teszel, utána meg mehet a nasi. Hamar meg fogja tanulni, hogy nem érdemes hisztizni, hanem le kell nyelni a rendes kaját, utána meg ott az édesség. Megszokja.
2011. szept. 16. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Egy 2 kétéves már nagyon is okos és abszolute felfogja, hogy vagy eszik normálisan, vagy elmehet az asztaltól! Te vagy a főnök, ne hagyd rá ezt a viselkedést. Tudom, hogy nehéz, de légy következetes, és igenis végig kell harcolni ezt a menetet vele.

Megkínálod, nem kér, tudatosíts benne (akár kaja előtt mikor még nem hisztizik és tényleg figyel), hogy ha nem kér, szóljon, elmehet, de akkor ennyi volt. És ne adj neki nasit a köv étkezésig. Hidd el, az éhes gyerek nem fog szórakázni meg bohóckodniaz asztalnál, hanem enni fog. Nincs olyan gyerek, aki éhezne a terített asztal mellett, úgyhogy ezzel ne stresszeld magadat, hogy jajj szegénykém mit kínáljak neki... ne ess bele ebbe a csapdába. Mostmár elég nagy és pontosan érzi, hogy mivel manipulálhat - ne hagyd, hogy bohócot csináljon belőled.

Tudom, hogy az anyai szív belefacsarodik minden sírásba, különösen ha kajáról van szó, de ezt végig kell zongorázni, egyszerűen muszáj most megfognod a dolgot.

kitartást kívánok és tényleg légy következetes! Meglátod, pár hét és visszakapod a jólevő lányodat! :-)

2011. szept. 16. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd. Ne este csináld,hanem a reggel.Ha nemeszik kirakodés elpakolsz.Nincs kaja.Tízórainál ugyanaz. EBédnél megint.Hidd el valószínűleg már ebédnél is szépen eszik,de legkésőbb vacsorára.

Ja és nasi csak akkor van,ha szépen evett.

2011. szept. 16. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Akkor magyarul hallgassam ha sír az éhségtől...:(( borzasztó rossz érzés mintha direkt éheztetném :(
2011. szept. 16. 13:18
 5/10 anonim ***** válasza:
Nálam ezt akkor szokta csinálni a fiam, ha jön a foga. Most a hátsó rágókat várjuk, hááát eltudjátok képzelni milyen katasztrófa most az evés? Az előttem szólóknak teljesen igaza van, nálunk is csak akkor van túrórudi, ha normálisan eszik. És az sem minden nap. Ezt az időszakot túl kell élni, nem tehetsz mást. A fiam is néha éhesen megy aludni ebéd után, de ha felébredt tartalmasabb gyümölcsös uzsit kap. Pl: Banán-barack turmix, vagy gyűmölcs túróval stb.
2011. szept. 16. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Figyi, ez pusztán arról szól, hogy próbálgatja a szárnyait, azt pedzegeti, ki a főnök, meddig mehet el, mennyire képes manipulálni téged (nyilván nem tudatos ez az egész a részéről). Nem véletlen, hogy mind ugyanazt írtuk, hidd el, tapasztalat a részünkről is. Nyilván nem volt könnyű, dehát nincs mit tenni. Nem kis Nérókat akarunk nevelni, és azért az étkezés van annyira fontos téma, hogy muszáj legyen megtalálni a közös nevezőt.


Hamar rájönnek, ne félj. Ő sem fog "éhezni", ne aggódj.

Kitartás, összecsiszolódtok hamar, majd meglátod.

2011. szept. 16. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Hidd el, attól, hogy kihagy 1-2étkezést még nem éhezik.
2011. szept. 16. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Köszi:)

Hát valahogy kibírjuk akkor:) Amúgy igen ezt én is valahogy így látom hogy egy két-három hónapja köszöntött be nálunk a dackorszak, mindenre nem a válasz arra is amit valójában szeretne, dacoskodik az eddig megcsinált dolgokat hirtelen most már nem akarja és lesi a reakciót.

Nagyon jól beszél,mondatokban és az a baj hogy ilyenkor sírva kiabálja hogy éhes vagyooooook éhen fogok halniiiiii meg ilyeneket...

2011. szept. 16. 13:38
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

nezd en kb 9 hos kora ota rohangalok a gyerek utan a kajaval (es ez nem vicc, komolyan!).

most ket es fel evesen a reggeli joghurtot NÉHA magatol megeszi kanallal.

nem szeretem, de mostanaban a negativ pszihologiat alkalmazom, tehat van ketfele a kaja. az egyiket "neki" szanom, a masikat "magamnak". elmondom, hogy mi micsoda, peldaul amit neki kell ennie az finom krumpli, husival. en utanaviszem, rohangalhat, de minden falat utan en is eszek az en kajambol (amivel _nem_ rohangalunk), amit a Scooby Doo csinált nekem, ezt csak asztalnal lehet enni, es csak jo gyerekeknek.

talald ki melyiket valasztja, es mennyire rohangal :D ugy eszik, mint a kisangyal :)

viszont nem jon be mindig, csak ha minimalisan is ehes.

ha nem ehes, tokmindegy mit mondok neki, akkor csak sir, ha a "jo" kajabol merek enni, mondja, hogy majd szol, tegyuk felre.


probalj te is trukkozni, hatha bejon.

2011. szept. 16. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Anyósodnak teljesen iagaza van, ezt tapasztalatból írom!


Éhenhalni nem fog, viszont az erőltetéssel lehet megalapozni a későbbi étkezési zavarokat.

2011. szept. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!