Hogy lehet túlélni, átvészelni, megoldani. Ezt a nagyon sírok, csüngök anyun az oviban elváláskor?

Én egy éven keresztül minden áldott nap ezt csináltam anyukámmal, mert utáltam az ovit. Sőt, gyűlöltem.

Anyukámnak majd megszakadt a szíve, mindig meséli, hogy legszívesebben hazavitt volna, de mennie kellett dolgozni, nem volt más lehetőség.

Nekem annyi maradt meg ebből, hogy utáltam az ovit. Soha nem haragudtam ezért anyukámra és nem is szenvedtem lelki törést. Egyszerűen csak nem szerettem oda járni és kész.

Légy kitartó, biztos, hogy nehéz lehet, de lesz ez még jobb is és a gyereked sem fog emiatt utálni!

Az a baj h TE nem tudod őt elengedni.

ezt érzi,még ha nem is látja.

először magaddal kell tisztázni a dolgokat.

Őrület, nálatok nem hallottak a beszoktatásról?

Úgy tűnik, h nem volt elég, főleg, h nyári szünet is volt, bizony újra kell kezdeni a beszoktatást.

Beszélj az óvónővel, én tuti nem engedném, h leszedjék rólam, ahogy azt sem engedtem, h vérvételkor elvigyék tőlem.

Nálunk nincs beszoktatás, ezt én írtam ki:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

Két éve jár a fiam oviba és ezt csinálja minden reggel. Nem kértem, hogy hadd menjek be beszoktatni, mert soha nem fog.

Hagyhatnánk persze az egészet, de ismerem a fiamat, nem fog beszokni az iskolába sem, mertha rajta múlna az égvilágon sehova nem járna, semmit nem csinálna-azzal a felkiáltással, anya én csak veled akarok lenni és itthon, mert itt olyan jó.- De ez nem az élet.

Így lefejtik rólam, én meg megyek érte, egyébként 3 órával később, ahol utána két órán keresztül azt hallgatom, mennyire fantasztikus az ovi a gyerekek, az óvónénik, holnaptól mosolyogva jár.

A legjobb bizonyíték pedig, hogy az ovi alapból jó hely, hogy nálunk a kicsi fiam féltékeny a nagyra, hogy ő járhat oviba. Mert benne is az ovi utáni történések ragadnak meg.

De hozzáteszem, benne alapvető törést nem hozott az ovi. Nem féltékeny a kicsire, pedig tudja, hogy ő jön haza velem és különféle programokat csinálunk nélküle. Nem pisilt be, nem kakilt be, nem fejlődőtt vissza. töretlen az önbizalma. Csak ez a reggeli elválás nehéz neki még mindig.

De a szomszéd néni azt mondta, ő még iskolába menet is sírt reggel.

Szörnyen hangzik.

Biztos én vagyok túl lelkis, de nem lettem volna nyugodt, ha csak ott kell hagynom, régen így volt, ezt tudom de nem gondoltam volna, h a mai világban még mennek így a dolgok.

Nekünk nagy szerencsénk van, tündéri óvónénik, egy aranyos dada, ráadásul a fiam barátja is ugyanabba a csoportba jár, 3 hétig voltunk beszoktatósak, kérdeztek a gyerekről, igyekezték megismerni, fontos volt a véleményem, és teljesen ránk hagyták, h mikor válunk el.

Három hét után én mondtam, h rendben lesz a dolog, mikor már nem tőlem kérte a dolgokat, teljesen belefolyt az óvodai munkába. Én egyébként próbáltam észrevétlen lenni, de ha odaszaladt hozzám, megölelgettem, és elmondtam, h menjen az óvónénihez, ha vmit szeretne.

Fontosnak találtam, h a gyerek lássa, h megbízom az óvónéniben, de ehhez azt kellett, h tényleg így is érezzek.

A fiam egyszer sem sírt, alig várja az ovit, be nem áll a szája délután, annyit mesél, szóval valamit biztos, h jól csináltunk:)

Nálunk sincs beszoktatás. Az én kislányom is ma volt másodszorra. Nálunk volt egy szülői, ahol közölték, hogy eljönnek egy 10 perces családlátogatásra, egy héttel a kezdés előtt bemehetünk egy 5 perces adatfelvételre és szeptember elsején megy az összes (26) gyerek 8-ra, délután 3-tól lehet őket átvenni. A lányom egy elég nehéz eset. Szégyenlős, nehezen barátkozós típus. Ennek ellenére a bölcsibe sírás nélkül szokott be, szeretett járni. Ott az első nap egy órára mentünk be közösen, másnap már két órát volt egyedül, harmad naptól ebéd után hoztam el, így járt egy évet.

Az óvoda első napján erővel fejtették le rólam a kislányomat, úgy sírt. Halálra volt rémülve, hogy idegen helyen, idegenekkel hagyom. Iszonyatosan rossz anyának éreztem (érzem még most is) magam, hogy ezt hagytam. Végig bőgtem a reggelt, aztán erőt vettem magamon elindultam vásárolni. Útközben kiszúrtam, hogy játszik az udvaron a gyerek. Nem sírt, látszott, hogy kezd oldódni. Délben mikor (úgy döntöttem nem alszik bent)mentem érte nagyon szorongatott, de azt mondta megy másnap. Ma bement sírás nélkül, délben ismét szorongatott. Azt mondja jó volt. Azt észrevettem, hogy kicsit elesettebb lett, jobban igényli a pátyolgatást is. Reméljük más hátránya nem lesz ennek a módszernek. Amivel amúgy abszolút nem értek egyet. Igenis, hogy meg kell tudni értetni a gyerekkel, hogy mi történik. Hiszem, hogy az észérvek, a beszéd a lényeg és nem az, hogy a felnőttek erősebbek a gyerekeknél. Ha tehetném másik óvodába vinném a gyerekemet. Hogy mi a megoldás? Én megpróbálnék másik helyet keresni neki. Ha nem megy, vagy amíg nem megy, addig próbálj vele sokat beszélni erről. Próbáld megértetni vele, hogy nem hagyod el. Muszáj óvodába járnia, mert ez az élet rendje, ott tanul rengeteg mindent meg, ami ahhoz kell, hogy majd később ő is okos, ügyes felnőtt lehessen. Beszéld meg vele, hogy mikorra mész érte és addigra mindig pontosan legyél ott. Érezze, hogy számíthat rád! Nagyon nem irigyellek, őszintén sajnálom a helyzetet.