Miért ilyen kényszeres manapság a bilikérdés?
Lelki érettség, fizikai érettség stb. sok anyuka, aki hiába próbálkozik, eredmény nincs. Gyerkőcök, akik nem hajlandók bilire/vécére ülni. Szerintem ez teljesen normális, a főiskolán azt tanultam, hogy három éves koráig kell szobatisztának lennie egy gyermeknek. Mégis, ha bármelyik kérdésemben vagy válaszomban kiderül, hogy a kétévesemmel még csak a szobatisztaságra szoktatás elején járunk, kapom a rosszindulatú megjegyzéseket.
Miért csinálnak egyesek ebből presztízskérdést?
szerintem azért,mert a legtöbb anyuka már szeretné azt,hogy a gyerkőce a bölcsit már "szobatisztán" kezdje.
csak azt nem értik meg szerintem,hogy erőltetéssel,csak a visszájára fordítják a bilikérdést
Van itt egy válaszoló, aki folyton kioktat, már több kérdésemben belé botlottam. 61%os. A stílusából rá lehet ismerni.
Nagyon bántót írt, nagyon zokon vettem, pedig tudom, hogy hülyeség.
Az én kislányom már bölcsis, és közösen szoktatjuk de lassan megy. De hát nem is lóverseny ez. És bölcsivel együtt nyilván lassabban megy, mint egyedül, de van eredmény. Nem értem, mmiért érne ettől a kislányom vagy akár én kevesebbet. Júniusban volt két éves.
nem ismerem azt a válaszolót,de szerintem ne foglalkozz vele :)
semmivel nem ér kevesebbet a lányod,mint más gyerek. ki ezt kezdi előbb,ki mást,de a végén csak mindenki wc-be fog kakilni és ez a lényeg
Ne foglalkozz se a 61%ossal, se a többi okostojással! Ahogy írtad ez SEM lóverseny, és nagyon nem is befolyásolható, ugyanúgy ahogy az sem, hogy mikor fordul jobbról balra, vagy mikor iszik pohárból... Tudod, mostanában divat méricskélni, és leszärozni a "lemaradottabb" gyereket, holott lehet, hogy a leszólt gyermek testileg-lelkileg sokkal teljesebb lesz a későbbiekben, azoknál, akiknél ezt-azt erőltettek a szülei. Minden gyermek más, más ütemben fejlődik. Szerintem nem az a lényeg, hogy kinek a gyereke mikor állt fel, vagy mikortól szobatiszta, hanem majd 5-6 évesen melyik gyerek mennyit bír futni, fára mászni, stb.
Hagyd a fenébe a hurrogókat, csak a saját gyermeked testi fejlődésére, érettségére figyelj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!