Mikor fog megint a bilibe kakálni, ha valami miatt megijedt ettől?
2 éves a kislányom kb. márc óta próbálkozunk a bilizéssel. Azóta szépen haladtunk, az utóbbi 3 hétben mindig szólt jó időben, ha kakálni kellett neki, szólt miután bepisilt, de néha már előtte is és az is ment a bilibe. Szóval egyértelműen kezdett szobatisztává válni.
Szalmonellát kapott szegény és 2 napot kórházban voltunk. Amíg itthon voltunk még a hasmenéses kaki előtt is mindig szólt és bilizett, és a kórházban is ráült, amíg ott nem kellett hagyni egyedül éjszakára (ez nagyon megviselte, csalódott kicsit bennünk, utána dühös volt és felsírt éjszaka - ezek már rendeződtek azóta, kivéve a bilizést)
Látszik, hogy tudja, hogy jön a dolog, de inkább a pelusba rakja...
Hogyan közelítsem meg a helyzetet? Próbáljam ajánlgatni neki a bilit? Várjak amíg ő szól? (Azóta 1x kakált és 1x pisilt a bilibe 1 hete mióta itthon vagyunk, mert észrevettem, hogy kell neki és ráültettem, de amúgy nem szólt.)
Fordult elő hasonló mással is?
Azért félek kicsit mert egy ismerősnél a gyerkőcre 4 évesen rá kell adni a pelust, hogy abba csinálja, mert amúgy nem hajlandó. Remélem nálunk nem alakul ki ilyen gátlás.
Pihentessétek a bilit, először a lelkének kell rendeződnie.
Természetes, hogy egy ilyen trauma után visszaesés van, idővel visszaáll minden a régi kerékvágásba.
Csak nyugodt állapot tudja rendezni a viszonyt, felesleges aggódni, vagy esetleg erőltetni. Találj ki meséket amiben szerepel a bili, bilizés kell legyen az egyik legtermészetesebb dolog.
Valaki azt mondta nekünk, hogy azért alakul ki későn a bilizés, mert a mai pelenkák "túl" kényelmesek. Mi még csak egy évesek vagyunk és nézegetjük, a dokinő azt mondta, hogy 2 éves korig úgysem tudja szabályozni a gyerek, csak szólni, észlelni tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!