Hogy mászol ki az anyamókuskerékből?

Most, hogy nagylányom 3 éves, a kicsi 15 hós, és sok minden történt idén (elkezdtem dolgozni, lányok bölcsibe, sokat betegek, meghalt papám, megírtam két szakdogát, leállamvizsgáztam...) érzem úgy, hogy nagyon kéne pihennem egyett. Sajna semmire nincs időm. Reggel 6-kor kelek, ellátom a lányokat, elviszem őket bölcsibe, megyek dolgozni, előtte még bevásárolok, munka után rohanok haza, 19-kor érek haza, fürdetés , altatás, utána megyek ki főzni, elapkolni. Mikor szabadnapos vagyok járok egy házhoz takarítani, mert nagyon kell a pénz, de ha ez nem is lenne, akkor itthon takarítanék, hisz ha dolgozom arra sincs időm.

Midnen éjjel sírás van, nagylányom alvászavaros, és a kicsi is egyre többször felsír.

Nagyon fáradt vagyok, szeretnék végre úgy lefeküdni, hogy ne azt kelljen lesnem, mikor melyik sír fel, ha átjön rugdos egész éjjel nem alszok semmit, reggel 6-kor arra kelünk, hogy kérek kakaót... egész nap a harc, ne tedd ide, ne vedd a szádba, egyél, húzz papucsot, aztán jön az altatásharc, és kezdődik minden előről.

Arra sincs időn, hogy férjemmel beszélgessünk.

Arra nem találtam 3 hónap alatt alkalmat, hogy elmenjek pedikűröshöz, mert a munkabeosztásom miatt egyik sem válla (reggel még nem, este már nem, és hétvégén fura mód egyik sem dolgozik...)

Gondoltam, majd ha dolgozok, eljárok konditerembe, de ez sem kivitelezhető.

Most nagyon elmennék valahova csak két éjszakára, de nem tudjuk megoldani a lányokat...

Hogy lehet ebből kicsit kiszakadni ebben a helyzetben?

Nagyszülők és dédi segít, délutánonként apának segítenek elleni a lányokkal, de anyósék dolgoznak, dédire meg nem bízom már egész napra nem hogy a két lányt, egyiket sem, annyira már nem bírja.

Szüleim 260 km-re vannak, dolgoznak, ők sem tudnak jönni vigyázni rájuk.

Úgy érzem, megzakkanok lassan.

Most is sírtam, lányom látja a hiradót a tévében, ahogy a Balcsiban fürödnek, és kérdi, mikor megyünk? (mondanom sem kell, nincs lehetőségünk nyaralni menni... a szívem szakad meg...)