Elfogadjátok a kritikát a gyereknevelésben?

Nálunk azt hiszem a legerősebb kritizáló én magam vagyok, úgyhogy én azt tanulom leginkább, hogy "együtt éljek saját magammal". :o)

Egy csomó hibámat felfedezem, és dühös vagyok, hogy nem vagy csak nehezen tudok változtatni.

Azokban a kérdésekben, hogy mit esznek, mikor alszanak a gyerekek, vagy mit csináljak, amikor betegek,elégedett vagyok, nem "szorulok tanácsra".

Szerencsére anyósomék soha nem szólnak bele semmibe, sőt ő mindig tőlem kérdezi, hogy mi hogyan csináljon (éljenek a jó fej anyósok!), a saját szüleimmel meg igen laza a kapcsolat, ők nem vesznek olyan szinten részt az életünkben, hogy ezek a dolgok felmerülnének...

Én is elfogadtam/elfogadom.

Utólag átgondolva viszont sok "jótanácsot" is kaptam,ami semmire sem volt jó.Éppen ez a "mit eszik,mikor egyen,hogyan altasd...stb." téma,amit nem lehet egységesen ráhúzni minden babára.Egyikőjüknél sikerül,másiknál nem működik,ilyen egyszerű.

Több kifejezette bossszantó eset is volt emiatt,de már elmúlt.Megtanultam kinyitni a számat (persze ez alatt nem azt értem,hogy durván szólok) és megtanultam,mi a jó a kisfiamnak,a saját elképzeléseim szerint illetve mások tanácsát megfogadva is.

Jó neked,hogy nem akarják ráderőltetni az akaratukat,nem ítélkeznek,irigyellek! :)