Nem visszatetsző ha egy hiperaktív gyereket szeretettel, türelemmel vesz körül a családja, vajon ha egy kellően szigorú, megfelelő határozottsággal fegyelmezni képes felnőtt kezei közé kerülne a gyerek akkor képes lenne normálisan viselkedni is?

Szeretnék egy kis lelket önteni belétek!!!!!!!!!!!!!!

A nagylányom 19 éves.Hiperaktív,figyelemzavaros és súlyos diszlexiás.amikor elsős volt,a tanító néni megkérdezte,hogy mit szeretnénk a gyerekünkből.Én azt mondtam,hogy örülnék,ha a sineket kopogtatná,mert akkor legalább lett belőle valami!

Nos álmodni sem mertem volna,de az írásbeli érettségik sikerültek,2 hét múlva szóbeli.

Boldog vagyok és büszke magamra is,mert végigcsináltam.

Sokszor aláztak meg,még többször a gyerekemet.Sok éjszakát bőgtem át,és bár ő a legidősebb mindig ő lesz a "legféltettebb" gyerekem.

Sok sikert nektek is!

Kedves Kérdező!

Örülök, hogy a provokatív kérdés mögött Te rejtőzöl! :) Ezúton kívánok nektek sok erőt a küzdelmekhez, és (igen), ÖRÖMÖT is, hiszen a gyerek az gyerek, és akkor is csoda, ha kicsit máshogy működik... :)

Sajnos a pedagógusok tényleg sok mindenben olyanok, mint amit Te (és mások is) írnak. A Ti szempontotokból teljesen igazatok van.

De lássátok a másik oldalt is:

Anyukám sima általános iskolában napközis tanítónő.

A körülmények - olyanok, amilyenek. Tudjuk. Csakhogy: a két első osztálynak van egy napközis tanító nénije (Anyu), így minden áldott nap 40(!!!) vagy több 6-7 éves gyerek van nála déltől 4-ig. Négytől ügyelet, amikor bejön hozzá az összes(!!!) osztály minden "maradék" gyereke. A terem 28 fős. Szinte minden kétszemélyes padban hárman ülnek. Olykor ötvenen. Közben a suliban 18 féle különóra, amikre mindig időpontra kell átküldeni (kezdetben átkísérni - horror) a megfelelő gyerekeket a megfelelő felszerelésekkel. Természetesen mindemellett leckeírás, gyakorlás, udvari levegőzés, ebéd, uzsonna, barkácsolás stb.

Szerintetek lehetséges ilyen körülmények közt megfelelni azoknak az igényeknek, amikkel egy hiperaktív kisgyerek bír? Nem.

Emiatt jut el sok - egyébként elfogadó, gyermekszerető, türelmes - pedagógus oda, hogy vigyék el valahova, ahol megkaphatja a speciális figyelmet. Adott esetben ez a gyerek érdeke is, hiszen vagy a többi 39 nem kapja meg a legalapvetőbb figyelmet sem (lecke elkészül, játékba bevon stb.) és az az egy hiperaktív igen, vagy pedig a 39 kapja meg a figyelmet, de akkor a 40. gyerek nem, aminek egyenes következménye, hogy "bomlaszt", hiszen nem fog tudni szépen leülni a 39 társa közé és megírni a leckéjét.

Szóval amellett, hogy nagyon gyakran tényleg azt sem teszik meg a tanítók, amit lehetne, azért ott van ez is...

Higgyétek el, nagyon gyakran a látszólag nemtörődöm tanító ezek miatt a küzdelmek miatt vált olyanná...

Üdv mindannyiótoknak, szép napot, és mindjárt jön a nyári szünet, amikor sokat lehetnek szabadon a gyerekek! :)

Kedves Utolsó, és mások, akiket érdekel!

Maximálisan megértem, amiről írsz. De mi a megoldás akkor, ha a te gyereked az a bizonyos 40. ? Több buktatója is van a dolognak. Az egyik az, hogy ezeknek a gyerekeknek nem jól elszigetelten, maguk között, hiszen ha nehezen is, muszáj megtanulniuk a társadalmi normákat, a beilleszkedés alapszabályait.

A másik, hogy olyan nincs, hogy hiperaktív iskola. Ezek kis létszámos osztályok, ahol vegyesen van hiperaktív, részképességzavaros, fogyatékos, figyelemzavaros gyerek. Legtöbbjük értelmi képességi elég alacsonyak, míg a hiper, vagy akár a diszes (az enyém ez is az is) gyerek sokszor kimagasló értelmi képességű, és egy ilyen csoportban sajnos gyakran visszamarad attól a szinttől, amit amúgy el tudna érni.

És van még egy óriási gond. Nagyon sok az olyan intézmény, ami felvállalja ezeket a gyerekeket úgy, hogy nincs meg a kellő szakértelem, odafigyelés, tolerancia a pedagógusokban és a vezetésben. Mi beleszaladtunk egy ilyenbe. Vidékiek lévén 60 km.re hordtuk minden nap a gyereket. Először csak azt vettük észre, hogy nem halad a tanulmányaival, aztán egy napon véresre vert háttal, combbal, fenékkel jött haza. Az ok az volt, hogy nem tudott nyugodtan ülni egy olyan órán, ahol egy számára már ismert anyagot adtak le. Másnap már nem engedtem oda, fél évig magántanuló volt, mindannyian megszenvedtük.

Nekünk szerencsénk volt. Költözés után találtunk egy olyan általános iskolát, ami erősen hasonlít az általad leírtakra, mégis messzemenő profizmussal kezelték a kérdést. Itt kezdtük el újra embernek érezni magunkat.

Az én fiam már 18 éves. Középiskolába jár, és bár még most sem olyan, mint egy átlag fiatal, be tudott illeszkedni a társai közé, és megtalálta a maga útját.

A kérdezőnek is azt tudom kívánni, hogy legyen benne elég kitartás ahhoz, hogy megtalálják az útjukat, és egészséges, lelki terhektől mentes felnőtt váljon a gyerekükből.

És még valami: lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de az egészséges gyerekeknek is szükségük van a másság megtapasztalására ahhoz, hogy teljes értékű felnőtt válhasson belőlük.

Első válaszoló voltam.

Utolsó, maximálisan egyetértek elvben.

Nincs életidegenebb dolog annál, mint amikor ilyen puccos magánsulikba járnak kisgyerekek, és úgy nőnek fel, hogy nem ültek BKV buszon, vagy nem láttak szegényebb, gazdagabb, okosabb, butább, fehérebb, sötétebb, egészséges és beteg embereket-gyerekeket maguk körül.

Abban is igazad van, hogy na ha a tied a 40. akkor más a perspektívája a dolognak.

Csak szerettem volna, hogy elhangozzék a másik oldal is. Hiszen egy hiperaktív gyerekkel még a szülőnek is nehéz, még kiscsoportban is hősies munka kell, most képzeld, mi van 40 főnél... Az egyetlen megoldás a normális létszámú osztályok lenne. 15-20 főnél még lenne esély integrációra, egyéni bánásmódra. És ennek nem kéne elérhetetlen utópiának lenni, hiszen külföldön így működik. Ha a német óvónőhöz a 8 gyerek mellé beteszik a 9.-et, akkor a szakszervezethez fordulhat, s intézkednek. Itt meg...?