Voltál már balesetin a gyerekeddel?
Persze hogy voltunk. Velem gyerekkoromban bérletet lehetett volna váltani. Az én lányom már feküdt is bent agyrázkódással, pedig 10 centire álltam tőle mikor lefejelte a lépcsőt, de nem tudtam elkapni. A kicsimmel a multkor együtt borultunk a lépcsőn, mert mire elkaptam volna én is elvesztettem az egyensúlyom. Pedig csak 1 pillanat volt míg félrenéztem, a nagy meg kinyitotta a bejárati ajtót, picúr meg már ott is volt. Későn értem utol.
Én 4 dologra vigyázok betegesen. Lépcsőházi biztonsági kapu zárva legyen (bejárati ajtónál nincs, de mint utóbbi eset mutatja lehet kellene oda is), emeleti ablakok zárva, gázon csak belső rózsán főzök, etetőszékbe mindíg csak becsatolva teszem.
Előbb utóbb megszokod. Mondjuk én nagyon parázós vagyok, mindíg a legrosszabb lebeg a szemem előtt, de tudatosan igyekszek magam visszafogni, már csak a gyerek miatt is.
Nekem mind a két csaj rettentő mozgékony, szaladgálós, mászós típus. 1 percre nem lehet őket egyedül hagyni. Ha mindíg kiakadnék mikor esnek, már a diliházban lennék. Mondjuk ha fejüket ütik, azon nagyon kikészülök, és figyelem őket napokig, nehogy gond legyen, de muszáj túllépni rajta.
Kevés szülő ússza meg ezt. Nekem a lányommal kellett már bérletet váltani. 1,5 éves korában pl. úgy beverte a könyökét a szekrénybe, hogy gipszelni kellett a karját. A fiamnak meg a tornaszőnyegről sikerült úgy lecsúszni, hogy eltört az ujja.
Persze, hogy bántja az embert, de sajnos nem tudunk mindig mindent kivédeni.
Nekem a legdurvabb az volt, amikor pillanatragaszto ment a szemembe. 9 eves voltam, anyukammal keszitettunk egy apro ajandekot valakinek, es kellett a pillanatragaszto. Persze az o kezeben volt. A mai napig tisztan emlekszem: "Nezd mar, ez nem akar kijonni!" En butus meg tenyleg odaneztem... persze rogton kijott. En elugrottam, de a szememben mar benne volt a ragaszto, a szemhejaim pedig azonnal szethuztam ujjaimmal. Szegeny edesanyam, hogy sirt o is.... persze azonnal ugyelet - apukam vitt be.
Jelentem, mindket szemem teljesen egeszseges. :) De azert megkonnyezem, ha arra gondolok, hogy az en draga edesanyam hogy erezhette magat ezek utan (plane, hogy most en is babat varok talan meg jobban aterzem).
24/N, 39+3hkm :)
Igen.
A nagyfiam a párom mögött ült a biciklin és leesett az ülés menet közben! Máig nem tudjuk hogy történhetett! A fiam persze be volt kötve, de szegény így is a fejére esett, plusz lezúzta a kezét és a térdét, nem gyengén. Még az a szerencse, hogy ez nem messze onnan történt, ahol voltak, így oda be tudtak menni és lemosták, megnyugtatták vmennyire. Én itthon voltam akkor, majd persze rohantam hozzájuk és mint az őrült, úgy vezettem, csikorgó kerekekkel kanyarodtam, fékeztem stb, még jó, hogy rendőrrel nem találkoztam :)
Bevittük a váci kórházba, megnézték, megröntgenezték, kutya baja sem lett, szerencsére :) Viszont szegénykémnek majdnem 2 hétig sebes volt a pofija, a keze és a térde, kb. 500x kellett elmesélnem a sztorit, mert még az utcán is megkérdezték vadidegenek, hogy mi történt vele. Még jó, hogy ez pont a nyaralás után pár nappal történt :)
mindig 2db rövid i.
bocsi csak szúrta a szemem és szeretek segíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!