Miért vagyok mégis ilyen türelmetlen?

Minden nap megfogadom: nem leszek türelmetlen, ideges, rászólós a nagyobbik fiammal, aki 3 éves, és most lett kistesója. De mégis minden hülyeségen felhúzom magam, és alig bírom ki, hogy ne kiabáljak vele minden aprósága miatt (nyafogás, önállótlankodás, egyéb életkori sajátosság). Egy drága kis tünemény, szófogadó, aranyos, csendes, barátkozós, imádja a tesóját, nincs vele SEMMI GOND, egyszerűen tökéletes helyzetet ajándékozott nekem a pozitív viselkedésével, nálam mégis állandóan szakad a cérna, esküszöm mintha nem tudnám, hogy ő is még KICSI GYEREK, nem felnőtt! Hülye vagyok, elegem van magamból. Mivel tudnám elérni, aszerint álljak a dolgokhoz, ahogyan tudom, hogy kéne, ne legyenek vele szemben ennyire szigorú elvárásaim? Ez alap hiba, ezzel elcseszhetem a tesók jó kapcsolatát is, meg szegény gyerekem lelkivilágát, nem akarom ezt!!!! ÉS tudom, hogy efelé haladok, de miért durran el az agyam mégis állandóan? És tök apróságokon ráadásul?!! Volt valaki ilyn szituban, mit csinált? Mi lett a vége?