A kislányom nagyon akaratos, sértődékeny és dacos, valamint nem akar szótfogadni. Mi ilyenkor a megoldás, hogy neveljen jól? 3 éves múlt.

1-2 hónapja alakult ez ki, előtte is volt akarata, de mára már nagyon eldurvul néha. Ha nem az van, amit akar, visszaszól hogy úgy se fogom megcsinálni. Majd ha felkapom és erővel viszem pl fürödni, enni, utána dacos és lebiggyeszti a száját, azt mondja nem szeret, nem lesz a barátom most már. Persze azért sem csinálja, amit kellene. Hiába mondok bármit, fenyítek (pl: nem lesz esti összebújás, fürdés után irány egyből az ágy, vagy nincs csoki, cukor...), képes akár rámcsapni is. Majd,ha már látja, hogy mérges vagyok a vagdalkózásától, és azt mondom, oké, akkor én se fogok szót fogadni, ha te szeretnél kérni tőlem valamit. Nagy nehezen erre már hajlik és dirrel-durral elvégezzük a dolgokat. Ha nagy ritkán odacsap, egyből mondom, hogy anyának ez fáj, miért bántasz? Erre odabújik rögtön és szeretlek, meg bocsi anyu...

Ha nem akarok cukrot adni, vagy nem hagyom este tévézni, hisztizik, csapkod. Jön utánam és könyörög, hogy légyszi anya...

Mikor indulunk valahová, úgy kell unszolni, hogy na menjünk már. Kitalál mindent időhúzásnak, és vitázunk. Ha valahonnan haza kell jönni, pl mamáéktól. Nem akar és ismét jön az időhúzás, bármit mondok csalogatónak, semmi. Általában sírással jövünk haza, vagy kb fél órás unszolásra, rábeszélésre öltözünk és indulunk.

Parancsolgat, vitázik velünk, sőt sokszor direkt veszekedni akar, óvodásat játszik. Befenyít, hogy ha nem maradok csöndbe, kimehetek a konyhába... :) Ezek aranyosak, de van hogy túlzásokba esik. Rámkiabál, ha valamit nem csinálok meg rögtön, hiába mondom, hogy várj egy picit mindjárt.

Az egyik pillanatban tök jó kedve van nevetgél, aranyos, aztán hirtelen nem akar semmit, nem ad oda semmit, nem mutat meg semmit, nem nézheti a mama és apa mit csinál...Mert csak a mamával és az apjával olyan elutasító sokszor, még puszit se akar, löki el magától.

Na meg az esti hisztik, hogy ő nem akar aludni, fél egyedül, simogassam... Éjszaka, ha felkel nem akar csöndben lenni, bárhogy nyugtatgatom, szeretgetem, üvölt.

Hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket?

Megvannak a szabályok itthon, nem változnak. Tudja mikor mi következik egy átlagos napon. Óvodába most nem jár, szabin vagyok vele itthon. Mindig következetes vagyok, amit meg kell csinálni megcsináljuk, akárhogyan is. Ha azt mondom, nem az nem. De az apja sokat megsajnálja és enged neki, ami nem tetszik és már kértem ne csináljon ellenem, mert én szívok.

Ha azt mondja nem szeret, annyit mondok, hogy ezt sajnálom, én akkor is szeretlek, bármit csinálsz.

Ha hiszti van, leültetem a fotelba és kérem nyugodjon meg, elmondom miért nem lehet és megértem, hogy ő mit akart volna. Amíg nem tud lecsillapodni, a fotelben marad. MAjd szól, hogy anya megnyugodtam játszhatunk. Ilyenkor megköszöm neki, hogy ügyes volt, hogy lecsillapodott.

Fenyegetésnek mi számít? Ha elveszek valami játékot, vagy amivel éppen játszik és nem jön enni, az jó cselekedet, vagy nem? Ha megfenyítem, hogy elveszem a kedvenc alvókáját, ha nem lesz csönd már végre és én alszok vele, az csúnya? Nem jó?

Mikkel érveltek végső kétségbeesésetekben? Amikor már nem tudjátok mivel bírjátok szófogadásra?