Mit csináljak ha a kicsim néha annyira elkeserítően viselkedik velem, hogy sírni tudnék?

Nem írtad mennyi idős de ma én is nagyon kivagyok reggel 4 órán át pakoltam minden heyiségben rendet raktam felporszívóztam felmostam de már dél óta olyan kupi van hogy nem emberi

már kértem szépen kiabáltam odaültem rendet raktam újra segítettem rendet rakni

és 5. vetkőzik le pedig már a fütést is levettem hogy öltözzön fel .... de nem. most pakol utánna újra felöltöztetem 6.szorra ..

elég volt !

Én mondjuk türelmetlen is vagyok nem kicsit.

a férjem megérti de nagyon fárasztó.

2.5 éves és 18+3 kismama is szóval néha nagyon fáradt vagyok és elegem van mert mégha látszólag kicsi is a nagy olyan mintha semmit se csinálnék itthon percek alatt lerombolja amit felépítek.. mármint a tisztaság és a rend.

Én mostanság már attól sírógörcsöt kapok, hogy az akaratos, hisztis, egész nap sivítozó durva kisfiammal este 10-ig egyedül vagyok.

Nagyon-nagyon fáradt vagyok.

25. hónapos és én 36. hetes kismama vagyok

Nem az én kicsim szökött át? :)

Tegnapi produkciója ami nálam kiverte a biztosítékot.

Nem akarta megenni a levest, kérleltem, hogy csak anyuka kedvéért még egy kanállal. Hát nem.

Simán odakapott a torkomhoz, megfogta a gigám és elkezdte szorítani és még csavarni is próbálta (nem a nyakam, hanem a torkom részt). Persze elejtettem mindent, mert nem jutottam levegőhöz. Még egy gyomrost is beküldött a lábával (előtte guggoltam)

Na amint sikerült lecibálnom magamról fogtam és bezártam a szobájába. Legszívesebben véresre verném a seggét mikor ilyeneket csinál.

3 hónapja úgy megrúgott, hogy feldagadt a fél arcom. Rendszeresen üt ver és az istennek nem tudom fegyelmezni, mert én vagyok az egyetlen, aki megköveteli tőle a rendet.

Anyukám a fojtogatós jelenet szemtanúja volt mert kijött a csörömpölésre a konyhába majd rosszul lett. Addig soha senki nem hitte el, hogy egy kis szörnyeteg. Mindig én voltam a gonosz idegbajos és túl szigorú anyuka, a férjem és az egész család mindent megenged neki.

Egyetlen gyerek és egyetlen unoka. 20 hónapos kislány!

Valami van a levegőben:)

Épp tegnap mondtam a férjemnek lefekvés előtt, hogy ahogy altattam a két éves kisfiamat, egyszer csak nekiállt velem kiabálni a maga nyelvén, én még ilyen dühösnek nem láttam, és tiszta erőből odacsapott... alig tértem magamhoz. Én nem verem, sőt napi 100-szor elmondom, hogy tudod, mennyire szeret anyukád?

Én már úgy várom a pénteket, hogy 2 órára lelépjek a barátnőmhöz:))

Nálunk is ez van, csak duplán. Lassan 2 éves iker fiúk. Eddig nem volt gond, reggel fél 8-kor keltek, ebéd után 1,5 órát aludtak, este 8-kor sírás nélkül elaludtak, ettek szépen. De megtanultak kimászni a kiságyból. Azóta egy perc nyugtom nincs. Ki-be másznak az etetőszékbe, nem alszanak, pörögnek este 10-ig, reggel 6 után kijönnek. A fáradtságtól egész nap nyávognak, de aludni nem hajlandóak, harapják egymást, már előre félek a státusz vizsgálattól :( Eddig a hajhúzás ment, de levágtuk a hajukat. Harapás ellen max. szájkosár lehetne.

A séta borzalmas, elszaladnak, visítanak, nem fogadnak szót. Ma mentünk át az úton, és földhöz vágták magukat, mert megfogtam a kezüket, úgy kellet átvonszolnom őket. Egész nap csak azt hallani, hogy ne csináld, ne bántsad, ne cibáld, és még sorolhatnám. Ha szép szóval nem megy, felemelem a hangom, de semmit nem ér, mert a képembe nevet, és folytatja. Az asztalra felmásznak, nincs akadály, egy tányért vagy poharat nem hagyhatok az asztalon. Ha a konyhapulton marad valami, odatolják és széket, és úgy veszik le. A WC-ben pancsolnak, mosógépet piszkálják, rádiót hangosra veszik, kenyeret kicibálják a tartóból, és rohan vele a lakásban, mindenhol kaja van, felmosni nem lehet tőlük, és még sorolhatnám.

Nagyon el vagyok keseredve :( Olyan ideges vagyok egész nap, tényleg mindig a nyomukban kell lennem. E heti "művük": odazárták az ujjukat, csoda ha nem esik le a körme. Hasra este a küszöbben, feldagadt a térdük, összefejeltek, megharapták egymást, lökdösődés, visítás, hiszti, toporzékolás. De mindez csak itthon. Mert ugye amíg főzök, takarítok, mosogatok, addig nem tudok velük lenni, és így hívják fel a figyelmet magukra.

Ha anyósomhoz elviszem őket, ott kis angyalok, az újdonság varázsa miatt. Ha ülnek a babkocsiban, tündérien tudnak pislogni, senki nem hiszi el, hogy itthon milyenek. Nem is hagyják, hogy foglalkozzak velük, inkább unatkoznak a lakásban. Már naponta 2X sétálunk, de semmi változás. És még nem is reménykedhetek, hogy bárki segítene, mert férjem este 10 után jön, egyedül fürdetek. Persze mikor apával vannak 2-3 óráig, addig nem csinálják ezt, a mamának sem. Én sem értem, miért ilyenek velem, mikor mindent megteszek, szó szerint ők az elsők mindenben. Csak reménykedni tudok, hogy 1 év és mennek oviba, addig csak kibírom valahogy :(

Bár lehet, hogy csak én viselem nehezen, hogy szabadon jönnek-mennek, mert azért vannak jó napok is. Most egyikőjük az etetőszékben ülve aludt el, másik kisfiaim idebújt hozzám. Nehéz velük, de mikor puszit adnak és átölelnek, valahogy erőt adnak, hogy van értelme küzdeni. :) Esténként néha én is kisírom magam, mikor állok az ágyuk mellett, és nézem őket, hogy milyen édesek, és semmiért nem adnám őket. Rájöttem, hogy az a legrosszabb, ha előre félek a holnaptól.

A kamaszkorát én már meg sem érem :) előbb nyír ki a csajszim.

A fojtogatós fruska anyukája