Mit tegyek? Hagyjam figyelmen kívül a sírását, vagy próbáljam megvigasztalni?

Tudja mit vállalt, mert nem először hagyják itthon, tudja milyen érzés. De ezt minden alkalommal eljátsza.

De köszönöm a választ, azóta felhívtam az anyukáját és megkérdeztem őt is, és mondta, hogy hagyjam, majd megunja. Alig fél perc múlva abbahagyta a sírást, és csak azt hallottam, hogy énekel -.- szangvinikus egy csöppet....

Köszönöm a választ, ez már lényegesen kedvesebben hangzik :) Egyébként őszintén szólva nem értem a mai szülőket, akik egyáltalán nem merik nevelni a gyerekeiket, mert ilyen-olyan lelki sérülésük lesz, vagy nem tudom. A mi generációnk is fölnőtt kevesebb féltéssel, és itt vagyunk, normálisak vagyunk. Édesanyám sose emelt rám kezet, de hasonlóképp mint az unokatestvérem édesanyja, következetesen arra nevelt, hogy a döntésemnek következménye van. És szerettem édesanyámat, a világ legjobb anyukája volt :) Őszintén szólva egy ilyen agyonféltett unokatestvérem már fölnőtt, na hát a túlféltéssel, óvással azt érték el, hogy egy életre nem való, töketlen fiú lett belőle, aki még egy csekket sem tud feladni. Ja, és mindemellett magas ívben tojik a szülei fejére. Se nem segít otthon, sem pedig felelősségérzete nincs. Csak a pénzt tudja elkérni bulira... Na hát így ne neveljétek a gyerekeiteket!

Bocsánat a nem ide tartozó kifakadásomért, de ki kellett írnom magamból a véleményemet.