Van itt olyan Anyuka, akinek nem hisztis a gyereke? (2 év körüli. )
Először is apuka vagyok.
Másodszor nincs,minden gyerek hisztis.Mi azt figyeltük meg mindkét kislányunknál,hogy szinte egyszerre a féléves kötelező oltás után pár nappal elkezdtek hisztizni.Lehet hisztamint is kaptak:-))
Az én kisfiam nem egy hisztigép...:)
nem azt mondom, hogy nem fordul elő, de általában meggyőzhető, és tényleg ritka. Egyébként nagy szerencsém van, mert iszonyat okos, és észérvekkel mindent meg lehet vele értetni. Kb. heti 1-1 a nagy kirohanások száma és slussz. 2 éves múlt.
Az enyém soha nem hisztizett, belenyugszik bármibe. Nem mondom vannak kitörései, de inkább szájaskodik, igazi hiszti nem volt.
a kicsi már hajlamosabb rá, ő el is fekszik. De nála is kb 10 másodperc, aztán csinálja amit mondok.
Nem tudom, mennyire igaz, vagy csak anyukám megszépült emlékei, de én nem voltam hisztis. És ezt nem csak most mondja, hanem amióta az eszemet tudom, a kedvenc sztorii egyike, hogy életemben kétszer hisztiztem (szóval már gyerekkorom óta hallom, ahogy másoknak meséli ezeket a történeteket, nem csak 28 év után mondja így az anyám).
Egyszer, hogy este menjen be az oviba, mert ottfelejtettem a gyűrűmet, és egyszer, mert megláttam egy játék babakocsit egy kirakatban és az nekem azonnal hirtelen gyorsan kellett.
ha van, az nem én vagyok. :D
amúgy nem az okosságon múlik, ki mennyire hisztis. lehet aki 2 évesen nem az, majd 3 évesen kezdi.
az én kislányom is nagyon okos, és jól is lehetett vele alkudozni olyan 15 és 20 hónapos kora között, akkor valami kezdett elromlani, egyre kevésbé működött az alku. most már nem lehet szinte egyáltalán. most volt 2 éves karácsonykor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!