Mit tehetnék, h rendes apja legyen a gyerekünknek?

29 hónapja született a kicsi. Azt látom a férjemen-és sajnos mások is-, h egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Sohasem játszik vele, semmire sem tanítja. Ami kis tudománya van már, szinte mindent tőlem tanult. Az apja állandóan a pénz után megy (pedig nem halnánk éhen, ha kicsit kevesebb lenne), hiába kérem őt, h állapodjunk meg egy arany középútban, és ossza be másképp az idejét. Jusson a munkán-kívüli pénzkeresésre és a kislányára is. Minden érvelésem, kérésem süket fülekre talál. Ő azt hiszi, h ahhoz, h jó apa legyen, elég, h előteremtse a pénzt. (Én gyesen vagyok, de lesz hova visszamennem szerencsére. Mégis úgy tesz, mintha munkanélkülin lennék.) Hiába mondom, h a pénz nem minden, ha a gyerek már szinte idegenként tekint rá. Szegénykém nem akar vele lenni sem már, csak én kellek neki. De minden vendégünknek örül, és játszik velük boldogan. Állandóan bűntudatom van, mert úgy érzem, nem foglalkozok eleget a kicsivel. Mert olyankor sem bízhatom rá, amikor éppen itthon van. Mindig talál vmi elfoglaltságot magának, h a lehető legkevesebb időt kelljen vele töltenie. Ha mégis, akkor elmennek sétálni kb fél órára, de azt is szótlanul. Önbizalmam nincs az anyaság terén(sem), sosem mondta, h jó anya lennék. Önzőnek is érzem magam, mert nem tudom, igazam van-e egyáltalán. Nem akarok-e túl sokat. Én nem is tudom, milyen lehet az a család, ahol az apa törődik, játszik a gyerekeivel, tanítja, neveli őket. Ahol működik a munkamegosztás, együttműködés. A férjem otthonról sem hozott túl jó szülőképet. Nem foglalkoztak vele, nem ültek le vele játszani, tanulni. Ezt ő maga mesélte. Kétféle apa lehet: az egyik, aki ő maga is ilyenné lesz, a másik, aki épp emiatt akar jobb szülő lenni. Ő sajnos az előbbi. Nem tudom megbeszélni vele. Mindent támadásnak vesz. A szülei mit sem tudnak ezekről, nem nagyon érdekeljük őket. Ha tudnák is, nem hinnének nekem, ezt tudom.

Mit tegyek, h megváltozzon? Képes lesz valaha is apaként viselkedni? Tapasztaltatok már legalább csak hasonlót?