Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Létezik dackorszak az alvásban...

Létezik dackorszak az alvásban is?

Figyelt kérdés
Kislányom 23 hónapos lesz. Sokáig nagyon rossz alvó volt. kb. 1 éves koráig nagyon sokszor ébredt éjjel, volt hogy 8-10x is. aztán ritkultak az ébredések, de csak kb. másfél hónapja alussza át az éjjeleket. az elalvással viszont sosem volt gond, leszámítva azt az időszakot, amikor mászni kezdett meg járni, mert akkor ugye az fontosabb volt, de az lecsengett pár hét alatt. Kapott mindig cicit az elalvás előtt, és elaludt hamar. Most egy ideje nagyon nehezen alszik el este, és ma már a nappali elalvása is kicsit nehézkes volt. Mondatm neki, hogy aludjon, erre: nem! (amúgy is ez a kedvenc szava mostanában). de azért elaludt. számítsak rá, hogy ebben is vívni kell majd vele hamarosan? vagy lehet, hogy a foga miatt van (jön a 4 utolsó, nappal is nyűgösebb), és csak reflexből mondta ezt a nemet?
2010. nov. 10. 12:52
 1/3 anonim ***** válasza:
Úgy nevezett jó alvó babáknál, gyerekeknék is vannak időszakok, amikor sztrájkolnak az alvás ellen. Azért teszik, mert szeretnék tudni, hogy ki a főnök, ki irányít. Én ilyenkor a sarkamra állok és egyértelműen tudatom, hogy az alvás nem szabadon választható tevékenység. Így hamar elcsitulnak nálunk ezek a lázadások.
2010. nov. 10. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
én is így szoktam. de mi úgy alszunk el, hogy melléfekszem és megvárom, amíg elalszik. (ha nem fekszem mellé, akkor nem marad az ágyában, és nem rácsosban van már jó ideje). úgy csinálok, mintha én is aludnék. de az utóbbi időben fireg forog, játszik kezével-lábával inkjább, néha kiabáél hogy anya! nem törődöm vele. de nemalszik el hamarabb, pedig már nagyon álmos....remélem azért, hogy abbahagyja ezt, nagyon idegesítő, hogy lefekszünk 8-kor, és negyed 10kor tudok kijönni tőle. :(
2010. nov. 10. 13:35
 3/3 anonim ***** válasza:
Igen, ismerôs. Én azt csináltam, hogy már nem feküdtem mellè, csak az ágy mellett ülve fogtam a kezèt. Azt mondtam neki, hogy csak akkor maradok, ha becsukja a szemèt ès nyugton marad. Ha mocorogni kezdett csak kèrdeztem, hogy mennyek? ès máris nyugton volt. Kèsôbb megmondtam, hogy csak egy kicsit maradok nem várom meg, mig elalszik. Ha kijött, viszavittem ès nem mentem bele semmilyen idôhúzásba vagy vitába. Az egyiknèl 2,5 èvesen csináltuk ezt, a másiknál már másfèl èvesen is mûködött.
2010. nov. 10. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!