Mit lehet tenni akkor, ha a bölcsiben a fiamat már 3x megharapta egy kisfiú elég szépen?
A gondozónénik azt mondják, hogy nyugodjak meg, ez majd elmúlik a harapdálós gyereknél idővel. A bölcsivezető is ezt mondta. Tényleg nem lehet tenni semmit?
Büntetést nem adhatnak a kisgyereknek, amiből tanulhatna mert kérdeztem hogy ilyen után legalább leültetik-e pár perce. Csak szólnak neki hogy nem szabad.
A fiam már utál bemenni, és csak engem nyugtatgatnak. Mégis meddig kell tűrni?
De mi az, hogy nem adhatnak büntetést? Az én fiam is bölcsis, néha ő is agresszív kismalacot játszik, de olyankor egyrészt rászólnak, másrészt leültetik a kisszékre. Én megkérdeztem, hogy mit csinálhatnak, ha egy gyerek rosszalkodik, és mondták, hogy kb. ennyit. De az nem igaz, hogy csak rászólni lehet. Meg nem üthetik, az tény, és helyes is, viszont minden további nélkül kivonhatják a forgalomból a kötekedő, rosszalkodó gyereket, hogy tanuljon belőle.
Mondjuk érdekes, hogy neked azt mondják, hogy nem büntethetik meg a harapós gyereket, mert az a szabály, viszont az is szabály, hogy a szülőnek meg sem mondhatnák, hogy melyik gyerek bántotta a gyerekét, csak annyit mondhatnának el, ami történt, de név nélkül. Érdekes, ezt a szabályt elfelejtik betartani?
Hát persze könnyű lazán venni ha te gyereked is olyan, hát igen is nem nevelitek!!!! Finomság szóról fogalmuk nincs az ilyen szülőknek sem a gyerekeiknek! VAn gyerekem, tudom mit beszélek, ha látom hogy rosszat csinál, oda megyek és elmagyarázom, ha megint csinálja újra és újra, ameddig nem megy, nincs türelmetek meg idegzetetek normális gyerekeket nevelni, leszarjátok magasról, hogy mást bánt, de ha egyszer visszakapja le merem fogadni h az ilyen szülőknek van a legnagyobb szájúk. Soha soha nem hagynám hogy a gyerekem egy másik aranyos gyermekben kárt tegyen, bántsa, finomságra kedvességre megalkuvásra nevelem!"amilyen magot vetsz, olyat aratsz"
Ha megyünk az utcán és sír egy gyerek addig nem mozdul mellőle míg meg nem tudja egyszer simogatni, de ismerek olyat aki az ilyenbe még bele is harap egyet! felháborodtam teljesen bocsi, csak van a körünkben egy ilyen neveletlen agresszív érzéketlen kis rafinált gyerek!
Ez egy érdekes kérdés, gondolom ide nem 2 évesek írnak, hanem felnőttek és mit mondanak egy 2 évesre, aggresszív, neveletlen, üsd le fiam. És ők minek tartják magukat? Vagy az anyjukat? Vagy saját magukat, ilyen nevelési elvekkel?
Hát biztos nem jóérzés, hogy a gyerekedet bántják, nem kell tűrni,megteheted, hogy kiveszed és keresel neki másik bölcsit. Mert mehetsz bárhova, nem tudnak mit tenni.
Talán idősebb gyereknél,a mi ovinkban egy ilyen kislány volt (pont az én kisfiamat intézte el, nagyon csúnyán)és vele elbeszélgettek a szülők és abba hagyta. Nehéz ügy, egy közösségi élet ilyen.
09:21-nek
Egyáltalán ne vettem, lazán, sőt végigjártam egy hosszú utat, amit senkinek sem kívánok.
De szerncsáre afiam már egy jól tanuló, érdeklődő, nyitott és nem elveszett negyedikes lett
Elhiheted, hogy nem direlt ilynnek neveltem a gyerekemet
csak az, hogy akinek egy oylan gyereke van, aki a légynek sem árt,egyszer tapasztalja meg, milyen a másik oldalon lenni. Qrva sza, főleg, hogy a szülők még rátesznek egy lapáttal.rr
Könnyű ítélkezni mások felett:-(((((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!