Beszédfejlesztés 2 évesen? Milyen praktikák, trükkök, gyakorlatok vannak?
Mondókázni természetesen szoktunk, nem mondja vissza. Énekelek is neki rengeteget, szereti, de nem mondja vissza. Olvasunk mesét, már amennyire leköti (nem túlzottan), nyilván nem jelnyelvet használunk, szóban kommunikálunk, sokat hallja a beszédet. És még mindig úgy érzem, hogy nem az igazi a beszéde. Korához képest "normális", mármint nem úgy van elmaradva, hogy kóros lenne, csak úgy érzem, többet kéne tudnia ilyen idősen. A nővére fiatalabb volt nála, amikor már simán mondókákat mondott magától, ilyen idős korában meg már 4-5 szavas mondatokban beszélt, igeidőket használt, ha nem is tökéletesen, és azóta is fantasztikusan jók a verbális és egyéb készségei. Nem azért, mert hasonlítgatni akarom őket, mert nyilvánvalóan mindkét gyerek más, de azért aggaszt, hogy főleg a kisebb gyereknél, akiről mindenki úgy gondolta, hogy majd sokkal hamarabb és ügyesebben megtanul beszélni, ő tart ott, hogy a beszéde ~80%-a még mindig hablaty-nyelv. Mert természetesen dumál ő nonstop, de leginkább csak a saját nyelvén, van néhány szó, rövidebb mondat, amit magyarul is elmond, de messze nem az a szint, amit a testvérétől tapasztaltunk anno. És most lehet engem itt szidni, de hát más tapasztalatom nincs, mi máshoz viszonyítsam a normákat :D Semmit sem csináltunk másképp a kicsinél, mint a nagynál, sőt, ha mást nem, hát őt még inkább kitettük a gyerekverseknek, mondókáknak, hiszen mikor megszületett, a nagy már bőven benne volt ezekben, már pocakon belül is ezeket hallgatta (bár lehet, itt rontottam el, a nagy még Sabatont hallgatott a hasamban, és a férjem Dante Infernoját olvasta neki esténként :D ).
Szóval érdekelnének trükkök, gyakorlatok, amik segíthetnek egy 2 éves gyerek beszédfejlesztésében. Házi körülmények között. Azon túl, amiket most is csinálunk, mert ha az interneten rákeresek, akkor vagy a logopédust meg az ilyen-olyan fejlesztőket találom meg, vagy a "mondókázz és olvass neki sokat" jellegű tanácsokat.
3 éves korig van ideje. Ahogy írod a normát hozza, tehát nincs lemaradva.
Írod azt is hogy nem akarod hasonlítgatni, mégis ezt teszed. Az hogy a nővérének előbb ment, hát akkor előbb ment. Nem lesz a kisebb rosszabb ettől. Lehet neki más az erőssége.
Mondókák, olvasás, az hogy ti beszéltek, de ez gondolom alap.
Én se értem, miért hasonlítgatod a testvéréhez. Ket külön gyerek, az egyik ebben jo, a másik abban.
Ha nincs lemaradva, mit parázol?
Az enyém 2 év 2 hónaposan kb.5 szót mondott, 2, 5 évesen kezdett el egyre több szót mondani, 3,5 évesen meg folyékonyan beszélt, énekelt, mondókázott. Semmi különbség nincs mar közte meg s szomszéd kislány között beszédben, akk két évesen már mondatokban beszélt.
A fiam kezdett a leghamarabb beszélni a bölcsiben a fiúk között, mindenki behozta pedig volt aki 1 évvel később kezdett beszélni,a nagy többségük (oviba es egy helyre járnak azért tudom) tisztábban beszél mint a fiam.
Így hogy mikor kezdett beszélni semmit nem jelent, van aki pár hónap alatt szárnyal el a beszéddel.
Sok-sok hintázás. Sok térden höcögtetés mondókázva, ritmusra. Mondóka tapsolás.
Papírgalacsin fújás asztallapon. Hab fújása szívószállal.
Sok futkározás, ugrálás.
Ha ez nincs meg, nem is fog fejlődni olyan gyorsan.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!