Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Raktok el játékot az unokáknak?

Raktok el játékot az unokáknak?

Figyelt kérdés
Én nagyon szerettem amikor előkerültek gyermekkoromból játékok könyvek, fiam is mindig örült az ilyen kincseknek - lego, autópálya, stb. Azon gondolkodtam hogy én rakjak-e el nekik emlékbe játékot amit majd esetleg ők is meg fognak tudni mutatni a gyerekeiknek? Ti raktok el emlékbe bármit is?
tegnapelőtt 23:50
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
28%
Hát, én agyf*szt kaptam, amikor anyuék nekem ajándékozták a lakást, amiben én és az öcsém is gyerekek voltunk, telis-tele a mi gyerekkori játékainkkal, ruháinkkal - amiket hiába kértem anyukámtól, hogy ha kell neki, vigye el, mert nekem nem kell (azt az 5-5 darabot, ami nekem is képviselt érzelmi értéket, eltettem), egyszerűen még évek múlva is ott voltak érintetlenül, még akkor is, amikor külföldre költöztünk, a lakást meg kiadtuk - és ehhez ki kellett ürítenünk. Akkor újra mondtam anyukámnak, hogy vigye/vigyék, ami nekik fontos, leszarták, úgyhogy eladományoztunk/kilomtalanítottunk mindent. Szóval én zsigerileg irtózom az ilyesmitől. A legfontosabb dolgokat őrzöm csak a gyerekem életéből (egyelőre ez nem olyan sok, most 4,5 éves).
tegnap 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

Van, amit tervezek elrakni. Aztan majd meglatjuk mennyire lesz hasznalhato 25-30+ev mulva vagy egyaltalan lesz-e unokam, mert lehet nem, ki tudja.


Meg ugye azt se tudom, hogy elkoltozunk-e innen valaha, mert ha igen es mondjuk kisebb lakasba/hazba, akkor nem lesz helyem tarolgatni.

De majd akkor kidobom, elajandekozom, ha ez aktualis lesz.

tegnap 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%

Nem emlékbe, hanem tényleg használni.

Pl tök jó, hogy anyósom elrakta férjem duplo-it, játék buszait. A duplot pl már azokban a színekben nem lehet kapni, különleges, hogy vannak olyan drabaok is. Meg drága is.


Egyelőre csak fiam van, így az én Barbie bútoraim a padláson hevernek, de pl húgom kislánya megkapta az ő Barbie bútorait, azzal játszik. Ahogy néztem szintén nem lehet ma már ilyeneket kapni. Nekem zenélő baldachinos Barbie ágyam volt, kanapé, asztalok... Bementem múltkor a Régióba konyhán kívül kb semmi Barbie bútort nem lehet kapni.


Meg én is imádtam a nagymamám játékait. Full élethű kis fazekai voltak, meg fém kistűzhelye. Mamámnál apukám zsírkrétáival rajzoltam, sokkal szebb, erősebb színük volt, mint az akkori új zsírkrétáknak.


Szóval az látszik, hogy a játékok minősége folyamatosan romlik, szerintem megéri eltenni az értékesebbeket, ha van hova.

tegnap 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek, a játékok minősége is romlik, egyre drágábbak és amit még említettek, amit most kapni, lehet 25 év múlva már nem, ezért lesz érdekes és nagy kincs. Pl. az én gyerekkoromban még olyanok voltak a lego készletek, hogy bármit megépíthettél belőlük. Ha nagyon szerettél legozni, max kaptál még és egyre többféle módon variálhattál az építésben. Nekem elrakta anyu a legomat, milyen jól tette. Mert a mostani lego készletekből csak egy valamit építhetsz meg, ez meg tök uncsi a gyereknek, nem is veszek legot.
tegnap 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
35%
#14 Budapesten van lego bolt (legalábbis kB 10 éve volt), ahol lehet darabonként és kilóra is venni legót, nem csak ilyen készleteket.
tegnap 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
51%

Na ez pont nem igaz 14-es :DD

Lehet kapni mindenfele vegyes legot is, de vehetsz darabra is, kilora is, ha annyira kell valami.

Ettol fuggetlenul en nagyon orulok, hogy a ferjem legoi megvannak, most a kisfiunk jatszik vele. De vettunk is neki mar persze, viszont pont ezeket tervezem en is elrakni.

tegnap 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
14 vagyok, vidéken lakunk, itt nincs ilyen legos bolt, dde köszi az infot. Mindenesetre a lego elég drága, szerintem megéri elrakni.
tegnap 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
35%
Tudsz rendelni is, nalunk sincs lego bolt, meg soha nem is voltam ott, de rendelgetni szoktam :D
tegnap 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
100%

Majd meglátom, egyelőre elrakom a jó állapotban lévő gyerekholmit, mert családon belül ezt beszéltük meg, na meg amúgy sem dobnám ki. Aztán ha mindenkinek lett már gyereke, aki akart :), akkor eldöntöm. De szerintem a könyveket, legot, fa játékokat, stb. elrakom. A szüleim sok dolgot elraktak, de aztán kölcsön adták ide-oda és egy jó részük nem került vissza. De a Duplo és a Lego pont megvan, a fiunk most részben azokkal játszik.

Anyósom és az ő édesanyja is tett el pár kincset. Így náluk is tudnak a gyerekek mindenfélével játszani és azért annak is van hangulata, hogy azzal a diavetítővel és részben azokat a filmeket nézik a kicsik, amiket még a nagymamájuk nézett. De a fakocka készlet is ilyen.

tegnap 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!