Nem akar a mamánál aludni a 3 éves lányom?
Kislányom 3 éves.
Találkozott már más is azzal a dologgal hogy a 3-4 éves gyereke nem akar máshol aludni?
Nálunk is ez a helyzet. Anyukám minden áron akarja hogy karácsonykor 1 éjszakát nála aludjon a kislányom, azonban ő kijelentette hogy nem szeretne a mamanál aludni. Pedig szoktak rendszeresen találkozni kb 1,5-2 hetente szoktunk menni. Napközben is szoktak együtt lenni. Csak az ott alvás ellen tiltakozik.
Anyukám persze ezen “megsértődött” és hozzam vágta hogy ez az én hibám mert túlzottan magamhoz láncoltam a lányom és túlféltem. Mert hogy bezzeg máshol napokat vannak a mamánál a gyerekek. Ez bevallom szörnyen rosszul esett nekem.
Bevallom igen nem tudnám jó szívvel otthagyni mert mióta benne vagyunk a dac korszakban anyukám egyszerűen nem tudja hol kezelni a hisztiket, vagy megsértődik a gyerekre vagy mindent ráhagy. Persze az is az én hibám mert hogy szerinte nincs megnevelve amiatt hisztizik…
Jaj és még hozzáteszem, hogy a két évesem bármikor ott alszik anyueknal, meg tesómnal is
#10
Akkor ne posztolj úgy, mintha ez lenne a normális, mert akkor te is tudod, hogy nem.
Az természetes hogy egy 3 éves nem szeretne még a mamánál aludni. De ezt is lehet segíteni.
#14 ej mi ez az agresszió?
Hozzád szóltam?
Nem, nem hozzád
Te kotnyeleskedsz bele a valaszomba.
Leírtam, hogy nem csak a kérdező van így.
Mi ebben a rossz?
Micsoda megmondoember vagy.
Ez nem pálcatörés, de mindegy.
Sok szülő viszont tök normálisnak tartja, hogy a 10+ éves gyereke nem mer nem otthon aludni. Tapasztalatból mondom, hogy nem az, és hogy ez valaminek a tünete, amit nem akarnak észrevenni.
Itt leírta a válaszoló, hogy tudják hogy van valami és jár szakemberhez.
Viszont szerintem félrevezető, ha azt gondolja más, hogy ez tipikus és nincs itt semmi teendő. Ennyi. Sajnálom ha valaki másképp érti.
“Van ilyen”
Persze, van. Ha a 10 évesem nem merne elmenni egy ottalvós kirándulásra, akkor tudom hogy elrontottam valamit, mert a legfontosabb lifeskilleket nem kapta még meg tőlem, pl. a rugalmasságot. 12 és 13 évesen az iskolával 10 napos diákcsere programra mentünk Franciaországba. Erre akkor sok gyerek ma képtelen lenne. Szerintem ez elfondolkodtató. És kihatással van/lesz sok mindenre az életében.
Ha én nem tudnék máshol aludni, nem tudnám csinálni azt a fajta munkát, amit szeretek, mert ez bizony utazással jár. Illetve szűkebb lenne a világom, mert kevesebb helyre jutottam volna el, nem láttam, tapasztaltam volna annyit. Nekem is vannak helyek, ahol nem szeretek aludni, de nem a más hely miatt, hanem ott érzelmi háttere van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!