Találkozott már más is azzal a dologgal hogy a 3-4 éves gyereke nem akar máshol aludni?
Nálunk is ez a helyzet. Anyukám minden áron akarja hogy karácsonykor 1 éjszakát nála aludjon a kislányom, azonban ő kijelentette hogy nem szeretne a mamanál aludni. Pedig szoktak rendszeresen találkozni kb 1,5-2 hetente szoktunk menni. Napközben is szoktak együtt lenni. Csak az ott alvás ellen tiltakozik.
Anyukám persze ezen “megsértődött” és hozzam vágta hogy ez az én hibám mert túlzottan magamhoz láncoltam a lányom és túlféltem. Mert hogy bezzeg máshol napokat vannak a mamánál a gyerekek. Ez bevallom szörnyen rosszul esett nekem.
Bevallom igen nem tudnám jó szívvel otthagyni mert mióta benne vagyunk a dac korszakban anyukám egyszerűen nem tudja hol kezelni a hisztiket, vagy megsértődik a gyerekre vagy mindent ráhagy. Persze az is az én hibám mert hogy szerinte nincs megnevelve amiatt hisztizik…
Anyukad gyerekes. Hadd sertodjon meg. Az enyem imadja a mamat, megis 6 eves volt,mikor eloszor mondta,hogy nah most ott aludna. Ugyia az lenne a vege h orditana es mehetnel erte vagy nem is szolna, es sirva aludna el. Gondolom en.
dec. 5. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
2/27 anonim válasza:
2 gyerekem van. 3 a kicsi, 6lesz lassan a nagy. Egyik sem aludt sosem a mamánál. Pedig pl nyáron 2 hétig reggeltől estig ott voltak. Az alvás teljesen más.
Mama pedig tökre megérti ezt. En is 8évesen aludtam előszőr a mamánál anno
dec. 5. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
3/27 anonim válasza:
Azt hogy a gyerek akarjon máshol aludni, azt fel kell építeni, hogy motivált legyen benne. Nem úgy működik hogy “aludj ott” - “jó”.
dec. 5. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
4/27 anonim válasza:
Enyém sem akar ott aludni egyik Mamánál sem. Én ebből nem csinálok ügyet, majd ha ő akar ott alszik, addig nem erőltetheti senki.
dec. 5. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
5/27 anonim válasza:
Enyém 9, sosem szeretett ott aludni. Néha muszáj, és olyankor végül tök jól elvan. Ha nincs szükség rá, hogy ott aludjon, csak a mama szeretné, én nem kényszeríteném.
dec. 5. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
6/27 A kérdező kommentje:
Őszintén engem sem zavar a dolog. Úgy gondolom hogy ha nem akarja nem kell erőltetni.
Anyukám vesszőparipája ez, és sok is a konfliktus belőle sajnos.
dec. 5. 20:04
7/27 anonim válasza:
5 éves a fiam, a mama akivel minden hétköznap ovi után fél 1tol van a szomszéd utcában lakik, imádja. De nem szeretne máshol aludni, csak velem. Magamhoz szoktattam.. Igen.. Már amennyiben az az hogy szeret engem és nekem sem teher ő. Ha nem akar , nem alszik máshol.
dec. 5. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
8/27 anonim válasza:
Nekem a 11 éves lányom nem akar sehol aludni
Kizárólag csak itthon.
dec. 5. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
9/27 anonim válasza:
Szerintem ez a 11 éves és nem akar sehol aludni csak itthon, már gáz, nekem egy nagyfokú önállótlanságot, bizonytalan személyiséget jelez, ahol a szülő nem veszi figyelembe hogy neki szülőnek a feladata a gyerek “életre nevelése” lenne. És biztos hogy a most 11 évesen sehol nem alvó is egyszer fog, viszont nem tapasztalja meg, hogyan milyen egyedül helyt állnia bizonyos szituációkban - amiből épülhetne.
dec. 5. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
10/27 anonim válasza:
#9 nem egyszerűen csak nem akar, nem mer..
Gyomor problémái vannak, és attól fél, fájni fog a gyomra, hányni fog.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!