Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mikor lett könnyebb az örökmoz...

Mikor lett könnyebb az örökmozgó , már járni tudó babával?

Figyelt kérdés

Kislányom 1 éves kb pár napon belül. Nagyon durva, mert 2 hónapja jár🥵🤪 mondjuk a testvére is kb pont így volt, csak ő már 7 éves, és néha teljesen elfelejtem, hogy egyszer “jártam már ebben a cipőben.

Szóval nagyon aranyos és okos kislány. Csak most úgy mindennél jobban érdekli a “menés”. Mindenhova, közben cipel ezt azt, huncutkodik, ha rányit valakire a hàzban. Nyilvàn semmi sincs biztonsàgban. Fiókok, szekrények, amennyire lehet, lezárva.

Viszont már kicsit várom hogy nyugizzon lejjebb. De úgy emlékszem a kisfiam még olyan 15-16 hónaposan is nagyon ment a kis feje utàn. Akik épp túlvannak ezen az időszakon, mikor lett picit könnyebb? Plusz ugye nyilván a szàjba vevés mindent is. Hàt ez is már kikészít😜😟🤦🏻‍♀️ tudom türelem..de menni mindenhova és közbe 0-24 figyelni mi van a kezébe, mit fogott meg. Pedig itt majdnem minden bababiztos, de azért nyilván mindig van valami ami nem.. egyébként a nap felében a nappaliban vagyunk, ott el tudom “keríteni” az viszonylag nyugis. Ha dolgom van olyan, akkor kicsit beteszem a járókába, de ez kb napi 2x 10-15 perc. Azt úgy ki is birja, mert addig érdeklik az abban levő játékok. De azért a maradék időben, mikor nem kint vagyunk vagy nem alszik, engedem kicsit csámborogni, felfedezni a hàzban.


nov. 1. 10:41
 1/4 A kérdező kommentje:
Azt nem is írtam, hogy emellett nagyon cuki, úgymond nyugis, bújós baba. Kb mindent èrt, éjjel alszik, nappal is 2x. Tök jól elszik, szavam se lehet. Csak fú ez az időszak baromi fárasztó másodjára is.
nov. 1. 10:42
 2/4 anonim ***** válasza:
82%
Mi nagyon sokat mentünk sétálni. Utcára, járdara, udvarra, térre, mindennaposan 1-2 órát. A friss levegőn mozogva elfáradt annyira, hogy ne verje szét a házat :D
nov. 1. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 babyboom567 ***** válasza:
81%
Nálunk 5 évesen lett jobb,bár szerintem ezzel nem nyugtattalak meg.
nov. 1. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Úgy lett könnyebb, hogy hagytam. Amikor már nem futottam utánuk, hogy ezt azt amazt nem szabad, ne vegye a szájába stb. Ha kipakoltak, akkor kipakoltak, nem rohantam mindent egyből a helyére visszatenni. Gyerekek, ez ezzel jár. Hamar meg is unták, felfedeztek mindent, aztán már abban is segítettek, hogy rend legyen.
nov. 1. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!