Utálok játszótérre járni. Más is érez így?

Én is utálom.

Két éves a fiam de eddig csak párszor voltunk. Azt is csak akkor amikor nem volt ott senki.

Amíg játszótérérett nem lett a gyerekem, engem is borzasztott a játszótér gondolata.

De aztán elkezdtünk lejárni, és meglepődve tapasztaltam, hogy nagyon aranyos apukák, anyukák és tipikus korosztályos "problémákkal" küzdő gyerekek vannak ott.

Egyetlen egy családot kerülök, akinek a kisfia kérdezés nélkül belenyúl mások nasijába, és az anyuka nem szól rá.

Szívesen körbekínál mindenki mindenkit mindennel, de ez a kisfiú képes a babakocsikból kitúrni a nasikat...

Ezt leszámitva nagyon rendes családokat ismertem meg, egymás gyerekeire is odafigyelünk, főleg mivel sok a másfél éves, akik hajlamosak bugyutaságokat csinálni.

Ettől függetlenül nem járunk minden nap, én szeretek sétálni, új helyekre elmenni a gyerekkel, nem az az egyetlen programunk, hogy órákat a játszótéren vagyunk.

Én leszek az ellentét: pont azt utálom, hogy soha nincs ott senki. Kis község, mindenkinek van otthon a kertben sajàt kis mini játszótér, gondolom emiatt sem igazán vannak, meg nyilvàn sok gyerek bölcsibe jàr.

És esküszöm, szinte soha senki, én meg őszinte leszek, nagyon unom. 0-24-ben a gyerekekkel vagyok, unalmas már két óra a játszótéren is úgy, hogy hozzá se tudok szólni senkihez, csak szünet nélkül a gyerekek mellett állok.

Szóval én ezért utálom, nem is megyek, ha tehetem, csak miattuk veszwk erőt magamon néha.

Én is utálom. Nem is járunk.

A férjem szokta játszótérre vinni a gyerekeket.

Nálunk teljesen vegyes volt. Van, akitől irtóztam, mert mittudomén szétdobálta a szotyit vagy 100 méterről vigyázott ráordításos módszerrel totyogójára, aki épp fejjel előre csúszdázott (aztán más kapta el inkább) vagy elvitték a motort/kisbiciklit kérdés nélkül és a bokorból szedtem össze, vagy mindig eltűnt, ha a gyereke épp fejbe vágott valakit a kislapáttal vagy átrúgta a labdát a kerítésen... stb.

Na de lett pár játszótéri anyuka és apuka meg, aki meg a barátom lett évekre és összejártunk aztán még szülinapozni is. És marha hasznos volt, mert ezekből a kapcsolatokból és bizony pletykákból tudtam tényleg belőni, kinek a gyereke hol tart vagy melyik orvoshoz vagy oviba, később suliba vagy a környéken programra, játszóházba, fejlesztő tornára, és kitudjamire érdemes menni és hova biztos nem.

Ugyanolyan sokszínű egy ilyen társaság, mint az adott városban az utca embere. Túlzás azt mondani, hogy mindenki hülye, de nem is kell bárkivel puszipajtás lenni.

A gyereknek szerintem jó tapasztalat a játszótér, a kortársi közösség - és ezt otthon meg az erdőben nem lehet megadni, bár mi is szeretünk kirándulni is. És nem baj, ha akár konfliktusokat kell megtanulni kezelnie, hisz ez is az élet része.