Akik szülőknél/anyóséknál laknak, mennyire szoktak beleszólni a gyereknevelésbe? Adnak tanácsokat, esetleg próbálják rátokerőltetnk az akaratukat? Mennyit vannak a gyerekkel? Akik először a szülőknél laktak kisgyerekkel, ti miért költöztetek el?

27 éve élek az anyósommal, és ha adott tanácsot, meghallgattam, és vagy megfogadtam, vagy nem. Nem vettem beleszólásnak. Neki volt már tapasztalata, nekem meg nem.

Mi azért élünk együtt, mert amikor szültem, apósom beteg lett, anyós pont két évvel volt nyugdíj előtt, neki nem jött volna jól akkor az ápolási díj, nekem meg hivatásom úgyis. Ezért felmondtuk az albérletet és ideköltöztünk. Aztán apósom halála után is maradtunk, mert itt a négy szoba, kényelmesen elfértünk. Soha nem használtuk anyóst ingyen bébiszitternek, ebből a szempontból kb mintha ott se lett volna, megoldottuk mi a gyereket. Most már ő is idős ráadásul, gondozásra szorul, itt vagyunk neki.

Anyósoméknál laktunk pár hónapot, amíg a lakást újítottuk fel. Sose bírt anyósom (egyetlen pici fiàt "elvettem" tőle), mindenbe beleszólt, mindent szarul csináltam. A gyerekekkel sokat volt (akkor 1 és 2 évesek voltak), sokat segítettek, de az állandó beleszólogatásból már annyira elegem volt, hogy még a nem teljesen lakásba költöztünk be.

Aztan amikor már nagyobbak voltak a gyerekek szintén felújítási munkák miatt én szüleimhez mentünk. Ott csak 1 hónapig voltunk, hatalmas segítség volt, mert pont a nyári szünet alatt volt, így nem kellett szabit kivennünk, mert vigyáztak a gyerekekre, akik szerettek ott lenni

A testvérem az anyósnál lakik a férjével meg a két gyerekkel, azt hitte, jó ötlet lesz, mert lesz segítség, de már most négy év után ott tart, hogy az első lelakott putriba beköltöznek, csak ne kelljen együtt lakni vele többé. Minden sz*r neki, amit a testvérem csinál, de kb ő a házi rabszolga, anyósnak kakaót kell este főzni, különben a világ k*rvájának elhordja. Mellette mindenben igaza kell legyen, mert olyan is volt, hogy szájon vágta a testvérem, amikor megmondta, hogy nem az lesz, amit anyós kitalált. A férje meg állítólag semmit se vesz észre a konfliktusokból.

Nagybátyám házassága meg hajszál híján ráment arra, hogy két évig, míg építkeztek, nagyanyámnál laktak. Nagyanyám nem szólt bele a gyereknevelésbe, de annyira utálta a menyét, hogy őt viszont kicsinálta idegileg. Ha jól emlékszem se áram, se víz nem volt még a házban, de már beköltöztek, mert nem bírta tovább egyikőjük sem.

Figyelj, erre itt úgysem fogsz releváns választ kapni. Javarészt nők írnak ide, és úgyis azt fogod olvasni, hogy a férje szüleinél lakni borzalmas volt, mindenbe beleszóltak, semmi nem volt jó nekik, ha az ő szüleinél laktak, akkor bezzeg szuper volt, semmibe nem szóltak bele, nagy szeretetben-boldogságban laktak.

Mindenki elfogult a saját szülei iránt, ha jóban vannak, hidd el. Ezt látom a saját gyerekkori legjobb barátnőmön, aki nagyon szereti a szüleit, ők is ott laktak gyerekestül 2-3 évig, még a ház készült, ugyanezt mondaná el, hogy szuper volt, semmibe nem szóltak bele, közben rengeteg pici elszólásból, a férjétől tudjuk, hogy még azt is a szülők mondták meg nekik, a házuknak milyen formája legyen. Csak ezt a barátnőm nem beleszólásnak veszi, a férje meg máig kesereg, hogy a legsnasszabb téglalap házuk van, mert a feleség szülei ezt eröltették, ő meg ott nem mert megszólalni náluk lakva. Megjegyzem, mai napig ez van, a barátnőm azért elég erélyes, abszolút ő a főnök, az ő szüleivel szoros viszonyban vannak, és még nyaralni is csak oda mennek, ahova a szülőkkel el lehet menni, a férjnek semmi beleszólása sok dologba.

De a barátnőm mégis a férje családját szólja le, akik még lakást is adtak nekik ajándékba, mégse tudnak semmit jól csinálni.

5: sajnos nagyon sok ember nem kepes objektivan latni a dolgokat. En joban vagyok a szuleimmel, de veluk szemben is kepes vagyok hatart huzni, osszeveszni ha kell, vagy anyamra nyomni a telefont, ha a helyzet ugy kivanja. Neha ok is elvetik a sulykot, iranyba kell oket allitani. Attol mert a gyerekuk vagyok, egyebkent felnott ember, feleseg, hamarosan anya, es az lesz, amit mi a ferjemmel kitalalunk, nem amit ok akarnak rankeroltetni.

Nagyon sokan nem mernek szolni, meghunyaszkodnak, nem allnak bele a konfliktusba, ami a sajat hazassaguk rovasara mehet.

Mi többgenerációs házban lakunk a szüleimmel egy fedél alatt, úgy azért jobb, mert mindenkinek megvan a maga fészke.

A gyereknevelésbe beleszólás vicces, mert anyukám csak a véleményét mondja el, leginkább akkor, amikor kérdezem. Ezek többnyire hasznosak, elég komoly tapasztalata van. De ha nem fogadom meg, akkor elfogadja a döntésem. Utólag néha még azt is megjegyzi, hogy jól tettem.

Apám néha hajlamos hangoztatni az okosságait, de az sem vészes, mert általában nekem mondja, én meg ismerem a hátterét, legfeljebb magamban megmosolygom.

Az akaratát egyik szülőm sem erőlteti ránk. Felnőtt emberek, szülők vagyunk, a mi dolgunk dönteni, ha néha bele is kell állni ezért egy konfliktusba, akkor a gyerekek érdekében beleállunk.

A gyerekekért odavannak és a gyerekek is értük. Mivel közös a kert, a gyerekek kicsik a szüleim meg nyugdíjasok, ezért gyakori, hogy ők is, mi is kint vagyunk, beszélgetnek, játszanak. Gyakran közösen ebédelünk, mert jobban meg lehet szervezni a főzést, ha megbeszéljük, mikor, ki, mit csinál. A nagyobbik - 3 éves - gyerekünket viszont néha el kell kapom, hogy ne járkáljon csak úgy át a nagyszülőkhöz, mert nekik is megvan a maguk dolga.

Régen egy ideig a testvéremék itt laktak a babájukkal, mert megszívták a lakáshiteles történetet és rendezni kellett a soraikat. Náluk alapból úgy volt, hogy csak pár évig maradnak, amikor kedvező lehetőségük lett a költözésre, akkor mentek. A család is segített nekik ebben, később ők is más családtagoknak. A határokat ők is meghúzták, de sokat babáztunk náluk, aminek a tesóm is örült és utólag nekem is jó tapasztalat volt. Később szokatlan is volt neki, hogy tök egyedül van a kisgyerekekkel egy ismeretlen környéken, de feltalálta magát :).