Mitől érzem ezt az érzés? Már bele őrülök lassan

No pont előbb sírtam miközben altattam a 2 evesemet.

Nézett rám a gomb szemeivel, és elérzékenyültem.

Főleg, hogy előtte az én hibámbol történt egy kis balesete.(Játszottunk az ágyon, csiklandoztam, meg hulyultunk, én pedig véletlen megütöttem az ujját, és nagyon sírt)

Belegondoltam, hogy olyan gyorsan nő, nem is igaz, hogy már két éves...

De ugyanez van a lányommal is

11 éves lesz majdnem olyan magas mint én, kész hölgy már

Egyedül jön - megy a faluban, pedig egy éve még a kapun sem mert kilépni egyedül

Nem vagyok én erre felkészülve.

Nagyon nem.

Gondoljatok arra, hogy a férjetek veletek lesz és mindig szüksége lesz rátok. :)

Örökkön örökkéééé

Kedves #1-es, valahol az aranyközéputat kellene megtalálni, egyik véglet sem egészséges. Amikor 20 évesen sem engeded el a kezét és teljesen össze vagy vele nőve évek óta, neked már külön személyiséged sincs és csak a gyerek létezik számodra, az nem normális.

Ahogy az sem, hogy utáljuk a saját gyerekünket és panaszkodunk egész nap.

Kedves Kérdező! Attól, hogy ezen is stresszelsz, attól még az a gyerek fel fog nőni, ez az élet rendje. Ami megtörtént pedig megtörtént. Én is voltam már nagyon türelmetlen a fiammal. Mindig bocsánatot kértem tőle és elmagyaráztam neki, hogy miért vagyok most ilyen hangulatban. Persze nyilván egy másfél éve gyereket nem nagyon érdekel, de okosabbak ők, mint gondolnánk. Hidd el, hogy nem fogja a szemedre hányni évekkel később, hogy kiabáltál időnként, ahogy te sem az övére, hogy mennyit rosszalkodott.

Én akkor éreztem magam nagyon rosszul mikor 3 éves lett a gyerekünk és ment oviba. Egyszerűen a tudat, hogy mostantól már másokkal lesz sokat és nem tud oda jönni hozzám ha baj van, vagy ha meg kell védeni vagy ha megüti valamilyét stb..stb..Mellette meg napi szinten mentünk el az ovi mellett és áradoztam neki, hogy milyen jó lesz a sok gyerekkel játszani stb..Én őszintén szólva kb 1 -2 hónapig nagyon sokszor sutyiba sírtam, mert úgy éreztem most elszakadunk, eltávolodunk egymástól.

Olvastam ugyan könyvekben hogy hozzá kell szoknia anyukának is az elszakadáshoz ha közösségbe kerül a gyerek, de bevallom őszintén nem gondoltam hogy ilyen intenzív ,,veszteségnek" élem meg.

Amúgy könnyen beilleszkedett, imádta az ovit. Az az óvónő lett a kedvence (elmondása szerint) aki rám hasonlít :D:D

Most az iskolához már máshogy próbálok állni. Most inkább őt sajnálom, hogy vége a játékkal teli életnek, hogy már lesznek kötelességek, meg kell felelni.Így utólag azt gondolom az ovin nem kellett volna így sirdogálnom:D