Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Anyukák, mit csináljak? Ti...

Anyukák, mit csináljak? Ti mit tennétek? Bölcsis probléma.

Figyelt kérdés
Ma bevittem a gyereket. Ahogy a terembe beértünk, még el sem búcsúztam tőle, egy kisfiú odaszaladt hozzá, és megharapta a fülét. De valami brutális módon. Legszívesebben úgy pofán vágtam volna a gyereket hogy a terem végéig repüljön. Megnyugodott a fiam, visszamentünk, de már nem akarta hogy otthagyjam mert üvöltött. Hazahoztam hát. 13 gyerek jár a csoportba, abból 12 gyerek nem mer bemenni a 13. miatt. Szólam az igazgatónak is, azt mondta nem lehet mit tenni. A gyerek anyja is tud róla, de hát mit csináljon vele. Tényleg az a normális, hogy inkább a többi 12 gyerek ne akarjon bölcsibe menni?
2010. okt. 29. 11:59
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Van a játszótéren egy kisfiú, aki nagyon durva/vad lett azóta, hogy bölcsbe kezdett járni. Olyan fokon, hogy ha lejöttek én nem engedtem a közelébe a lányomat. Annyira elbátortalanított a kisfiú viselkedése, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy inkább mégsem viszem szeptembertől bölcsibe. Aztán a férjem rávett, hogy legalább próbáljuk ki a csoportot, aztán ha ilyen lesz majd meglátjuk mit teszünk. Szerencsére nálunk nincs ilyen gyerek. legalábbis még nem mondta sem a lányom sem a gondozónő, hogy lett volna bármiféle atrocitás. De én már a játszótéren is eldöntöttem, hogy ha még egyszer elkapja a kisfiú az én gyerekemet, és egy haja szála is meggörbül én biztos, hogy megtépem az anyját, és saját kezűleg rángatom a gyereket a nevelési tanácsadóba. Én biztos, hogy megvárnám az igen tisztelt szülőt az átadóban és figyelmeztetném, hogy ha nem változik a gyerek viselkedése nagyon gyorsan, akkor a legvégsőkig is képes vagyok elmenni, hogy a kisgyereküket eltanácsolják a bölcsődéből (indokolt esetben megteheti a bölcsőde). Légy talpra esett, ne hagyd, hogy Titeket félemlítsenek meg, mert ez egy ilyen elvadult világ, és bizony ha hagyod magad, akkor mindig Te leszel az akinek tűrnie kell, senki sem figyel a másikra. Én a bölcsőde vezetőnek felhívnám a figyelmét, hogy nem egy terrorházba gondoltad beíratni a gyerekedet, és igenis kötelességük vigyázni a gyerekedre, nincs arra bocsánat, ha a gyerekedet állandóan megfélemlítve viszed haza. Ha azonnal nem tesznek ellene, te az Önkormányzathoz fordulsz.
2010. okt. 29. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

Ez gyerekbántalmazás, amiért a szülő a felelős. Jelentsétek az Önkormányzatnál az összes esetet a többi szülővel, meg a gyámügyre is bekocognék simán.


A gondozót meg megkérdezném, hogy ez maguknál normális? Nem lenne dolguk napközben NEKIK nevelni azt a gyereket??? Nem azért vannak ott????

2010. okt. 29. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszotokat. Mostanra sikerült kicsit megnyugodnom, egész nap iszonyú feszült voltam. Kedden beszélek a gondozónőkkel, csak azért nehéz, mert nekik ez természetes, hogy vannak ilyen gyerekek a csoportban. De hogy ez miért az, azt nem tudom.
2010. okt. 29. 19:11
 14/18 anonim ***** válasza:
100%
A lányom csoportjában a csoportvezető gondozónő megmondta, hogy nem tűri a harapdálós gyereket. Nem tudom, hogy oldja meg, ha harapdál valaki, de megoldja, senki nem harapdál.
2010. okt. 29. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Jó nektek! De most komolyan irigyellek. A fiam eddig alig várta hogy bevigyem, most kedden nem tudom mi lesz:((
2010. okt. 29. 20:25
 16/18 anonim ***** válasza:
100%
Ha tényleg nem lépnek a gondozónők, akkor szólj a csoport vezetőjének, ha ő sem lép, akkor a bölcsödevezető, ha ő sem, akkor igazgató. Ha bölcsödén belül nem lehet elintézni, akkor önkormányzat. Na ez utóbbit nagyon nem szeretik. Nekünk erre a hierarchia-rendszerre a bölcsödevezető hívta fel a figyelmünk, és megkért bennünket a szülőin, hogy ne az önkormányzathoz szaladjunk, ha baj van. Igaz, ők el is intézik házon belül.
2010. okt. 29. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Mindenképp hasznos válaszokat adtatok, gőzöm nem volt kihez lehet ilyenkor fordulni, de most már igen.
2010. okt. 30. 08:03
 18/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek!!!!
2010. okt. 30. 08:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!