Akinek csak lányai vagy csak fiai vannak kérdeznék?
"Szerintem ez igenis túl van misztifikálva, és rettentő sok dolgot férfiasítunk vagy nőiesítünk"
Ez így van, de azért felesleges letagadni azt is, hogy vannak jellemzően nőies és férfias vonások és azért igenis más egy fiú, és más egy lány. Más jellegű a kapcsolat is.
Pláne felnőtt korban, amikor a férfiak jellemzően a feleségük nyomásàra (is) eltàvolodnak s sajàt családjuktól és a nő családjàhoz állnak majd közelebb, ebből a szempontból baromira nem mindegy, van-e lànyod vagy sem. A fiús anyukák 95%-ban mindig csak másodlagos szerepben lesznek a család, az unokák életében, bármit tesznek, úgyis ők lesznek az "anyósok" annak pejoratív értelmében.
Érted, van ez a tipikis kettős mérce, hogy ha férfiként beszélsz anyáddal minden nap 5 percet, akkor anyuci pici fia vagy, ha nőként, akkor a fél óra is belefér. Egyszerűen a férciak javarésze jobban eltávolodik idővel a családjától különböző okokvól.
Fiatal koromban nem akartam családot,semmit. Barátaim se voltak. Nagyon zárkózott személyiség vagyok. Általában csak egyedül szerettem lenni.
Ahogy megismerkedtem a férjemmel, és egy idő után felmerült a baba téma, kiderült, hogy mindketten lányt akarunk. Lány is lett. Több gyereket nem vállalunk.
Betegseg miatt sajnos csak egy gyerekem lehet(ett), en vilag eletemben fiut szerettem volna, persze mivel csoda volt o is, lanynak ugyanugy orultem volna. Fiu lett.
Nekem inkabb azt kellett gyaszolni, hogy nem lehet tobb gyerekem, pedig vilag eletemben 3-4 et szerettem volna.
12-es ez nagyon nincs így.
Az én apai nagyanyám tartotta össze az egész családot,minden ünnep náluk volt,nyarakat voltunk nála.És pl nálunk is anyósom(a férjem anyja) itt lakik a másik utcába, hetente többször megyünk,ezerszer jobb a kapcsolat,mint anyámmal.A férjem anyját szó nélkül ápolnám,anyámat még akkor sem ha fizetne valaki.
Az emberi kapcsolatok nemektől függetlenül,az emberek viselkedésein,reakcióin, habitusain,berögződésin, egymástól szerzett sérülésin múlnak.Csak egyszerűbb azt mondani, hogy ez attól függ,hogy férfi vagy nő valaki.
(vagy ott van pl a húgom tinédzser gyereke, aki a apai nagymamájához szó nélkül magától is megy,az anyánkat meg épp kibírja évi párszor.És amikor még nem voltak a tesómék elválva,de igazából azóta is a tesómnak is sokkal közelibb a kapcsolata az anyósával mint anyánkkal)
Fiút akartunk, az első lány lett, csalódottak voltunk picit, persze nem sokáig. Másodiknak kislányt szerettünk volna, mert nem tudtuk elképzelni a fiút, de fiút éreztünk, lány lett. :) Harmadiknak is lányt akartunk, épp azért, mert nem tudtuk, "mit kezdünk majd egy fiúval, de megint fiút éreztünk. Fiú lett. Végig nehezen ment megbarátkozni a gondolottal, de úgy voltam vele, hogy mindegy, úgyis megszokom egyszer, csak legyen egészséges.
Amikor megszületett, úgy tették rám, hogy először a golyóit lattam meg, és akkor tudatosult bennem úgy ténylegesen, hogy basszus, tényleg kisfiú.
Nagyon furcsa volt az elejen két lány utan, most 6 hónapos, de úgy érzem, vele kerek az életünk. Persze biztos 3 lánnyal is ugyanezt érezném, mert valószínűleg amiatt érzem kereknek, hogy 3 gyerekre vágytam. :)
Na aggódj, ami lesz, úgy lesz jó!
Nekem nincsenek egynemű gyerekeim, sőt, egyelőre semmilyen gyerekem nincs. Mindig több gyereket akartam, de mindig azt mondtam, ha csak egy lehetne, az legyen fiú. Egy rossz kisfiú. Úgy 20 éve döbbentem rá, hogy nekem nem lehet fiam, hisz a mi családunkban apám óta nem született fiú, csak lányok. Szóval beletörődtem, hogy lányom lesz, és ahogy teltek az évek, abba is, hogy egyke. 20 éve megvolt a neve és rengeteg rózsaszín ruha a rokonságból. Hát, nem lett se fiam, se lányom☹️
Aztán végre sikerült az álmom. Terhes vagyok. Mióta tudtam, hogy egyedül vállalom, örültem is, hogy lány lesz, jobb úgy neki is.
Hát, ez nem jött be. Kisfiút várok 🤣
Az első sokk után nagyon örültem, hogy lesz egy fiam, de nem tudom, fel tudom-e dolgozni valaha, hogy végül kislányom nem lett. Elvégre 20 éve készültem rá.☹️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!