Megéri a nagyszülői segítség miatt falun lakni vagy jobb városban, ahol több minden elintézhető?
Párom mostanában mindig azt mondja költözzünk ki falura, mert szülei 1-2 év és nyugdíjasok lesznek. Állítása szerint jó lesz a gyerekeknek, hogy ovi vagy suli után van hova beugrani, illetve bármikor vigyáznának rájuk.
Nem mellesleg tesójáék is itt laknak és hogy milyen jó lenne, ha egy oviba járnának a gyerekeink.
Azonban én ezt másképp látom. Én inkább laknék városon, ahol van iskola is, mert ebben a faluban az nincs, messze van. Illetve jobban rászorulnék szerintem a falun a segítségre, mert messzebb lenne a munkahelyem, később érnék haza, bevásárlást se tudnám helyben elintézni(akár a gyerekekkel, később szakkör bàrmi sokkal bonyolultabb lenne. Több lehetősége lenne. Nem feltétlen nagy vàrosra gondoltam, hanem egy kisebbre, ami családias, de van 8 osztályos legalabb....
Nektek mi erről a véleményetek? Azt érzem a pàrom bűntudatot kíván kelteni bennem, hogy a gyereknek rosszabb lenne kisvároson, ahol nincs rokon, mint a faluban, ahol van, viszont számomra már nem élhető a falu. Pl. már én nem érezném magamat szerintem ott jól. Nekem bőven elég lenne a hétvégi nagyszülős látogatás. Plusz, ha nagy szükség van rá akkor nincsenek annyira hű de messze.
Én azt gondolom a gyerekeket magunknak szültem.
Én falun lakok,közel anyósékhoz.
Város!!!!!
Arra bezzeg senki se gondol, hogy esetleg a nagyszülőknek nem az a dolga, vágya, hogy az unokát pesztrálja folyton. Nekik is van életük, dolguk. Sose gondoltam úgy az anyámra vagy az anyósomra, mint egy zoknira, amit felhúzok, ha szükségem van rá, addig meg a fiókban van talonban.
Hogy miattuk költözzek vagy ne költözzek, sosem jutna eszembe ezen morfondírozni. Mi is fel tudtuk nevelni a gyereket nagyszülők kihasználása nélkül. Értitek, érzitek hol a probléma?
Szép és jó a falu, de bármi bajod van, be kell menni a városba. MINDIG.
Munka, iskola, ügyek intézése, gyerekeknek délutáni foglalkozás, majd később szórakozóhely, stb.
Ha a városban nem panel, hanem egy kis családi ház, akkor a gyerekek Mária megkapják a szabad levegőt és a mozgásteret is. Mi városba költöztünk, és pont a felsorolt szempontok miatt. Ne kelljen 6-7 évesen ingáznia az iskolába, kiszakadnia a megszokott környezetéből, barátai közül. Plusz a szülők mindennapi élete is sokkal nehezebb lenne mindentől távol.
A rokonok közelsége nem garantálja, hogy mindig és pontosan úgy segítenek, ami a család érdekét szolgálja. A párod inkább hozzájuk ragaszkodik, minthogy reálisan nézne a lehetőségeket.
Nálunk az én szüleim laknak közel falun, de nincs az az isten, hogy odaköltözzek emiatt.
A férjed gyakran jár hozzájuk, pl. segíteni? Anyámék költöztek szomszéd faluba anyósáéktól, apám állandóan oda járt dolgozni.
Város.
Én meg szüleim is városban lakunk, nem végtelenül messze, és még mondták is, hogy ők hú de sokat fognak unokázni és segíteni, csak jajj legyen már.
Na ebből az lett, hogy amikor már minden létező dolgukat elintézték, minden barátjukkal találkoztak, minden programra elmentek, amit kitaláltak maguknak, azután, ha úgy van, akkor unokáznak, csak hétvégén, és csak vasárnap, mert nekik az a jobbik. És nem csinálnak vele rossz dolgokat, szóval rájuk lehet bízni, de az, hogy két havonta vigyáznak rá egy fél napot, az nem indok amellett, hogy ott lakjunk a közelükben. A lakhely választásnál nálunk ők emiatt nem szempont, az ovi/suli közelsége a lakáshoz inkább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!