Fogmosási tippek 2 évesnek?
Eddig szépen ment minden egyedül mosta a fogát én pedig a végén segítettem neki.
most nem tudom rávenni maximum egy kicsit mossa 1 perc kb és annyi ... :/Nem nyitja ki a száját tiltakozik.
Ki még nem köpi sajna a fogkrémet
1-es, k*rva sokat segítettél azzal, hogy találj eszközt, ha magától talált volna, nem itt kér segítséget, nagyokos. Mellesleg, egy 2 éves dackorszalossal aztán próbálhatod megértetni, hogy nincs ellenkezés :D
Kérdező, ez nálunk is probléma volt, pont ebben a korban. Egyik napról a másikra nem akarta mosni a fogát. Mindent próbáltam, mesét közben, együtt fogmosást, mossa ő, a Macinak is mostuk, kértem szépen, csúnyán, ígértem neki érte valamit, de mindhiába, nem akarta.
Így ment 2-3 hétig, kb. fogat se mosott, aztán megelégeltem és lefogtam, úgy mostam meg neki. Persze, ordított, ellenkezett, nem akarta, de mit csinálhattam volna, várjam meg, míg kirohad a foga?
Közben nyilván próbálgattam más módszerekkel, egy idő után elkezdte mosni a fogmosós mesére.
Aztabunkóédesanyádat neked, azt!
Amúgy jah, fogd le, de hale mertem volna írni, akkor ugyanígy meglincsel a csürhe, mint ez itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!