Ha nem vállalunk be testvért, akkor örökké lelkiismeretfurdalásom lesz? Vagy ez elmúlik majd?
Nem merünk már másik gyereket vállalni (egyrészt a korunk miatt sem), másrészt pedig az anyagiak miatt sem. Most nem állunk rosszul, de ki tudja, mit hoz a jövő, és mi lesz velünk 20 év múlva, mire a gyereket "indítani" kéne az életbe?
Lelkiismeret-furdalásom van, hogy a gyerekemnek nem lesz testvére, megfosztom őt valamitől. (nekem és a férjemnek van testvérünk, de nem szoros a szál közöttünk.. mármint a testvérek és köztünk).
Elmúlik ez a lelkiismeretfurdalás valamikor szerintetek? Csak nekem van, a férjem szerint túldimenzionálom ezt is, mint mindent.. ráadásul úgy, hogy én sem szeretnék második gyereket már.
Én egyke vagyok.Igazából soha nem éreztem emiatt rosszul magam,nem éreztem,hogy megfosztottak valamitől,mivel ebbe születtem bele,ezt szoktam meg! :)
Neki nem lesz ettől rosszabb semmi,legalább minden figyelmed csak rá összpontosul.Ezért ne legyen lelkiismeret furdalásod! ;)
:) Köszönöm, de jó volt ezt olvasni. :)
Két hasonló korú (és nemű) unokatestvére van, közel is lakunk egymáshoz, tehát állandóan "egyedül" mégsem lesz. És az unokatesók is egykék (egyelőre legalábbis, de úgy tudom, ők sem terveznek másodikat) :(
Én egyke vagyok és 40 éves. A fiam még kétéves sincsen. Én úgy gondolom, hogy a fiamnak fontos, hogy legyen testvére, hiszen 20 év múlva mi már ki tudja hol leszünk, vagy éppen mennyire leszünk egészségesek. Szüksége van a fiamnak arra, hogy valakivel megossza majd a terheket, feladatokat, családi dolgokat, s érzelmi támaszt tudnak majd egymásnak nyújtani. Nem szeretném, ha a fiam egyedül maradna ebben a világban, legyen egy tesója.
Én egyke voltam, elvoltam így is, bár állítólag mindig testvérkét kértem a Mikulástól. Én mindenesetre nem emlékszem, hogy hiányzott volna. Felnőttként viszont már hiányzik. A nagyszüleim és szüleim is mind elmentek már, s teljesen magamra maradtam. Tehát látod, az ember aszerint ítéli meg ezeket a dolgokat is, hogy mit élt meg a saját életében, gyerekkorában, vagy később. Szerintem a tesó fontos, és nem múlhat anyagiakon.
Köszi az újabb válaszokat. :)
Mindenünket továbbajándékoztam már, ami egy babának kell. (Bútorai, babakocsik, ruhák, ágyneműk, szóval mindent). Mivel annyira biztos vagyok benne, hogy nem merem. Nem főleg az anyagiak miatt (ami most nem rossz), de a korunk erősebben nyomaszt. (38 éves vagyok, a férjem 43, a lányunk pedig 3 múlt). 35 évesen szültem, 40 évesen pedig már egészen biztosan nem akarok. A férjem addigra 45 lenne.. na ezért nem vagyok biztos benne, hogy megérnénk a 2. gyerek felnőttkorát is. :( (Ha velünk történne valami, a lányunk jó kezekben lenne, erről már most "gondoskodtunk").
Köszönöm szépen a válaszokat. :)
Utolsó válaszoló, Nektek sok sikert a továbbiakhoz! :)
Nekem van testvérem, gyerekként sem jöttünk ki túl jól (ellenkező neműek vagyunk, és csak 2 év korkülönbség van köztünk), és most sem ő az, akihez fordulok, ha bajom vagy örömem van, hanem a barátaimhoz, akik már 25 éve a legjobb barátaink.
Én csak 9 év múlva vállaltam be, sosem akartam kis korkülönbséget, min 5-6 évet, Így alakult.
Kb csak 6-7 éves korában kezdtem lelkifurdalást érezni, hogy az én fiamnak soha nem lesz ksitestvére, leginkább reggel felkelés után tört rám.
Nálam ez volt a jel.
Az elsőt 28, a másodikat 37 évesen szültem.
A ksi korkülönbségre még mindig azt mondom, hogy brrr, minden tiszteletem azé aki bevállalja...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!