Ki hogyan viseli a dackorszakot a kicsivel? Mi válik be a legjobban ha ordít, hisztizik?

Na hát van az a pillanat mikor rájössz hogy direkt csinálja...

Nekem nagyon nehéz elszakad a cérna...akármit csinálsz vergődik és ordít...hát ezt nem tudod szerintem popcornnal végig nézni...

Kisfiam 2 éves és van egy 1 hetes babám

Én nagyon sokat olvastam a pszichológiai hátteréről és az abban tanultakat alkalmazom. Nem mondom, hogy nem idegesítő valami számomra teljesen huszadrangú baromságon való bömbölés, de ha a gyerek érzelmi problémáira reagálok a kiváltó ok helyett, akkor nekem is segít higgadtnak maradni, meg neki is segít, hogy fejlődjön. De nagyon nagyon NAGYON más felfogással kell nézni a hisztikre, és a saját érzelmeim teljes kontrollja szükséges hozzá, hogy éles helyzetben tényleg fel tudjam ismerni, hogy mi történik, és ne azon füstölögjek, hogy egy nyamvadt játék miatt megy már megint a balhé. Mert szinte sose a játék a lényeg, vagy egyebek, a legtöbbször egy számára kezelhetetlen érzelmi állapot alakul ki.

(3 és 1 évesek, de a kicsi még nem dacos)

Nem mindegy, hogy milyen az a gyerek:

nem neurotipikus gyerekkel, aki a racionalitásból semmit nem ért; mások érzelmeit egyáltalán nem érti; akinek fogalma sincs, hogy "meddig mehet el"; következetesség számára vicc, mert olyan, mint egy aranyhal: ezredjére se érti, hogy mi lesz...

Na ilyen gyerekkel katasztrófa. Valahogy nem nyugtatott a "nem tehet róla", naponta ezerszer akartam kiugrani a tizedikről. Vagy őt kidobni. És még el is húzódott. 1,5 éves korától 6,5 éves koráig volt "dacos".

Na ugyanez a korszak neurotipikus gyerekkel, aki észreveszi a környezetét, reagál mások érzelmeire, ki lehet zökkenteni: sima liba. Fel se tűnt és már túlvoltunk rajta.

Testvérével megedződtünk.

Júliusban lesz 3 éves. 1-2 hónapja kezdem látni, hogy kezdi a dackorszakot. Boltban még nincs vergődős ordítós hiszti. (lekopogom, remélem nem is lesz)

Itthon szokott lenni artikulálatlan bömbölés.

Egyenlőre az vált be, ha leguggolok hozzá és halkan mondom neki, hogy nem értem, hogy mit mondassz mert visítassz. Szépen nyugodj meg és mondd el, hogy mit szeretnél. Természetesen értem az esetek nagy többségében, hogy mit mond hiszti közben, de ha akkor kezdem neki magyarázni, hogy most nem megyünk ki, mert ömlik az eső, akkor vergődik még fél órát. Tehát megpróbálom rávenni, hogy nyugodjon le és mondja el, hogy mit szeretne.

De van, hogy egyszerűen nem hajlandó lehiggadni, akkor hiába guggolok oda, ellök. Olyankor mondom neki, hogy oké akkor kimegyek kicsit. Elmegyek az ajtóig, ott már rohan utánam. Letérdelek, megölelem és hagyom, hogy kisírja magát.

Nekem ezek váltak be.

Én együttérzek vele! És higgadt maradok helyette is.

Esetünkben a kiváltó ok igazából a fáradtság. Amikor már nem kerek a világ akkor könnyen kiborul. De basszus sokszor mi felnőttek is! Ha már rég nem ettünk, nem találtunk wc-t, fáradtak vagyunk nálunk is el tud szakadni a cérna hamar. Akkor egy tökmag mit szóljon, aki most tanulja az érzéseit?

Nahyon jól kezelem, de a család többi felnőttjei nagyon tudnak idegesíteni, amikor egy ilyen hisztinél próbálják "csitítani".

Utálom, hogy egyből elnyomni akarják, mert "rossz", "nem kívánatos", "zavaró".

Azt hittem nekem a dackorszak lesz a mumus, mert könnyű kihozni a sodromból. De pont a gyerek által jöttem rá, hogy én is mindig elfojtásban éltem. Ezért végtelen megértést kap tőlem és lazán engedem hogy megélje az érzéseit majd megpróbáljon megbírkózni velük. Ha nem sikerül, még mindig ott vagyok én az "anya" aki minden bajra elixír.

De mondom: nálunk ha kipihent a gyerek akkor egy angyal. És más felnőtteknél is nagyon jól bírja a strapát. Egyedül a közeli családtagok látják ezt az arcát. Én meg nem bánom. Ha felnőttek lehetnek hülyék, megengedem a gyerekemnek is, hogy elcsúszon amikor valami már hiányzik neki.

Hároméves lányomnak brutális a dackorszak másfél éve. Az elején még nagyon tudományos voltam, ma már inkább ösztönből reagálok, úgy látom sokkal hatékonyabb mint magamra meg rá erőszakolni olyan viselkedés formákat, amire nincs igényünk. Dióhéjban napi cirkuszok vannak, akar 1,5-2 órásak is, hányásig, ájulásig tudja magát hergelni olyan dolgok miatt, mint hogy ki nyitotta ki az ajtót.

Ami van nálunk:

- nyugiszék, ahol anya/mama ölébe lehet ülni ha kiborul. Ezzel elég sokat él, és tudja hogy ott elpanaszolhatja milyen borzalmas dolog hozta ki a sodrából. Sokszor ő kéri a hiszti elején hogy menjünk a nyugiszékre.

- trigger megkeresése. Nálunk az éhség és a fáradtság szokott lenni. Amint emberi állapotba hajlandó kerülni, kap enni, vagy ágyba kerül. Rendszerint meggyógyul egy időre.

- ha nagyon brutál a hiszti, van hogy ott hagyom. Tudom, a kvaanyámat, de egy óra után már az én idegrendszerem nem bírja. Ez a saját lelki békémhez kell, hogy ne üssem agyon.

- ötször meggondoljuk hogy mit engedünk neki akár csak kicsit is. Ha bármiben precedenst teremtünk, legközelebb kiveri a balhét, mert alapjognak tekinti. Ha pl anyukáméknál nem kell fogni a kezemet az úton, mert nincs autós forgalom, akkor eldobja magát legközelebb a forgalmas úton is...

Ami nincs:

- nem bántjuk fizikálisan vagy verbálisan. De azt sem tűröm hogy minket üssön. Ha ez történik, azonnal ignorálom, leteszem az ölemből és otthagyom, hiszem sem egymást, sem öt nem verjük és ne így vezesse le a frusztrációját. Nem hiszek a retorzió nélküli nevelésben, nagynéném ilyenkor mindenféle gyereknevelési könyvre hivatkozva ölelgette meg nyugtatgatta a fiát, aztán most 14 évesen úgy verekszik mint a fene.

- affektálás, rimánkodás, könyörgés.

- az adott kérdésben engedmény. Na ez a legnehezebb, mert amikor 1,5 órája tart a cirkusz, akkor már az ember bármire hajlandó hogy csend legyen, de akkor a következő cirkusz hosszabb lesz...