Vannak itt olyan anyukák akik nem dolgoznak csak gyereket nevelnek otthon és háztartást vezetnek?

29éves vagyok a lányom 2éves.Hálaistennek nagyon jol állunk anyagilag a párom megmondta hogy nem kell majd mennem dolgozni mer nincs szükség az én keresetemre emelet is luxusban élünk.Bármit megvehetem amit csak a szemem megkíván.DE!Amin a lányom oviba megy igenis szeretnékl dolgozni mert szeretnék a sajátombol gazdálkodni,örülni annak hogy eltudom mondani ezt és ezt én tudtam megvenni/kifizetni.Énis "lenni" valaki nem csak egy ingyenélő háztartásbeli asszony.A másik dolog hogy en nőnek/anyának is szüksége van arra hogy kitudjon lépni az állando körforgásból(mosas,főzés,takarítás),mert igen lehet menni körmöshöz,fodrászhoz stb de egy ideő után ezis már annyira hètköznapivá fog számunkra válni mind a főzés és társai.És nem utolsó sorban más emberekkel komunikálni társasagban lenni is igenis fontos(ezt a munkara gondolom):)

A lényeg hogy énis megtehetném hogy többet nem megyek dolgozni,de én megőrülnék az unalomtol es a semmirekellőségtől

Hú, én ezt nem bírnám. Nekem szükségem van egyrészt arra, hogy felnőtt emberek között is legyek, másrészt az anyagi függetlenségre.

Másfelől viszont irigykedve nézem azokat az anyukákat, akik otthon tudnak maradni a gyermek 3 éves koráig.

Én azok táborát erősítem, akik nem mennek vissza dolgozni. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem tudok. A fiunk autista, így óvodában is csak 5 órát lehet, 4 órában pedig nem találok munkát. Helyette tanulok egyébként, hátha majd azzal a végzettséggel adódik valami lehetőség. A születése óta már diplomáztam, nyelvet tanulok épp, mert home officeban megengedett dolgoznom gyod mellett is, ezzel is segítve a férjem, mert bizony nagyon stresszes tud lenni, ha csak rá támaszkodik az egész család pénzügyileg.

Amikor ilyesmi helyzet áll fenn, mármint tartós beteg a gyerek, akkor szerintem elnézhető, hogy anya nem megy/nem tud dolgozni, viszont az nekem valahogy nem fér az értékrendembe, hogy apa külföldön, a picit szinte nem is látja, nem vesz részt a nevelésben, a házas kapcsolat sem olyan amilyet én személy szerint szeretnék, csak azért, hogy nekem-anyának kényelmesen legyen. Akkor én is inkább elmennék dolgozni, akkor inkább ketten keressünk együtt annyit, mint ő külföldön egyedül, csak apa vegyen részt a család életében, legyen mellettem, és a gyerek mellett, az apa szerepe baromi fontos a gyereknek, vagy legalább egy férfi példakép, és ha ez lehetne a saját apja, akkor bizony uccu dolgozni, és apa is hazajöhet.

Ha a dolgozás nem jöhet szóba, legalább tanulj valamit, amivel később tudsz keresni... vagy nem tudom. Nem ítélkezem, de azért felszalad a szemöldök ilyenkor. Inkább az apja legyen távol a gyerektől, csak neked ne kelljen semmit csinálni.

Perpill én is itthon vagyok most 2 gyerekkel (vagyis csak eggyel, mert a nagy már ovis), de személy szerint nem maradnék ebben a felállásban, hiába élvezem végtelenül ezt az időszakot. Mégpedig azért nem, mert ebben nőttem fel. Amikor én oviba kerültem, akkor anyukám még próbálkozott valami dolgozás-félével, de aztán rövid úton feladta és maradt HTB. Apám fizetéséből jól megéltünk (akkor). Csak hát ez akaratlanul is infantilizálta anyámat, teljesen kiszolgáltatottá tette. Apámmal a kapcsolatuk megromlott, esélye sem volt kilépni, mert miből és hova. Apám is hűséges volt (tudtommal), csak mindeközben bántalmazó, autokrata személyiség, abszolút az "én házam-én törvényeim" jellegű diktátor. Ha kis esze is lett volna anyámnak, nem hagyja, hogy ebben nőjjünk fel tesómmal, minket is rendesen traumatizált ez az egész közeg. Én abban nőttem fel, hogy anyámnak kuss a neve, még a kutyánkkal is szebben bánt apám, mert "neki legalább haszna van". Miután már elég nagyok lettünk tesómmal, olyan sok foglalkozást már nem igényeltünk, így a főzés/takarítás kombón túl más dolga valóban nem volt anyámnak. Az egész napos tévénézéstől meg elbutult, ellustult, és tényleg elvesztett minden tiszteletet nemcsak apám, de a mi szemükben is. Mindeközben apám vállalkozása kezdett nem olyan jól menni, már nem volt elég az ő bevétele olyan sok mindenre, kellett volna anyámtól is valami jövedelem. De 45-50 évesen, 20 év kimaradt munkaviszony után mégis hova mehetett volna dolgozni? Takarítani derogált neki, kisvárosban más lehetőség nem volt. Az anyagi terhek meg csak nőttek, és az otthon melege sem volt túl hívogató, szóval apám 55 évesen infarktust kapott és kimenekült a helyzetből. A házat eladtuk, anyám azóta is azt az örökséget éli fel, már 63 éves, végképp nem kezd el dolgozni most. Arra számít, hogy majd a gyerekeiként eltartjuk. Hát... Nem szívesen, annyira nem jó a kapcsolat.

Nyilván az én szüleim sem így tervezték, ők is megegyeztek ebben anno, így volt ez jó nekik- egy ideig. De az, hogy később nem voltak opciók semelyik irányba se, nem lehetett hova nyúlni, hova menekülni egy mérgező helyzetből, az csak károkat okozott. Nyilván nem törvényszerű, hogy ez legyen a dolog kimenetele nálatok is, de amellett, hogy én nem kockáztatnék, a lányaimnak sem szeretném ezt a példát mutatni. Az önállóság, függetlenség a legnagyobb biztonság, amit egy nő ma el tud érni, hogy ne függjön sem anyagilag, sem sehogy egy férfitól se. Ha nincs kiszolgáltatva, akkor nem kell semmit sem elviselnie, amit nem akar. Ez szerintem a legfontosabb, amit szem előtt kell tartani. Hiába jó most, a jövőbe nem látsz. És most már a gyereke(i)dért is felelősséggel tartozol, neki(k) meg egy pár év után már nem olyan lényeges, hogy te nonstop elérhető legyél.

Nem én, hanem a sógornőm, 4 gyerekkel.

Minimum 3 gyerektől van igazán értelme ennek, mert onnantól létezik hivatalosan a főállású anyaság intézménye. 2 gyerekre nem adják meg, akkor ha lejár a gyes, semmilyen státuszod nem lesz kb. Így van a gyet, nem sok pénz, viszont szolgálati időnek minősül. A legkisebb gyerek 8 éves koráig jár, kivéve, ha a legidősebb hamarabb lesz 18 éves, akkor meg csak addig. Fel kell készülni, hogy mi lesz utána.

A sógornőmet be fogják jelenteni a vállalkozásba, de elvileg ugyanúgy htb marad. Viszont arra is készülnek, hogy a nyugdíja éhenhaláshoz se lesz elég, így neki külön fizetik a magánnyugdíjpénztárat, nagyobb összegekkel havonta. Ez nagyon fontos, különben tényleg éhen halsz nyugdíjas korodban.

Jó ha van saját ingatlanod, ahova mehetsz, ha gáz van. Neki nincs, de az a terv, hogy kivásárolja a férjemet az örökölt lakásból, ha majd örökölnek és az lesz az övé.

4 kicsi gyerek mellett amúgy mindig van mit csinálni... nem unatkozik, az tuti.

Én se bírtam volna. Elég volt 2 év. Szeretem a munkám is és azt is, hogy nem függők teljesen senkitől.

De ismerek ilyeneket és van aki nagyon jól megvan, de olyan is akad bőven, akik váltak és a nő nagyon szar helyzetbe került pl 10 év után.

Arról nem beszélve, hogy nyugdíj se lesz, ha párod lelép vagy neadj Isten valami baja lesz, akkor van terved a továbbiakban?

Apukád oké hogy aggódik...valahol joggal, de a Ti életetek. Ha nektek így jó...de azért legyen B terved.

Egyik barátnőmnél ez a helyzet jelenleg, 5 éve van otthon a második gyerekkel. Én ezt nem merném, akármennyire is stabilnak érzem a kapcsolatunkat. A statisztika azt mutatja, hogy 10-ből 7 pár elválik, úgyhogy megértem apukád aggodalmát. Másik barátnőmnek egy kivételével az összes gyereke felnőtt már. A legkisebb sulis korában kezdett el dolgozni életében először néhány évvel ezelőtt, mert muszáj volt (elváltak).

Tesóm sem dolgozik, 40 órás munkája sosem volt, nincs gyereke és nem is lesz, a férfi tartja el, sokat utazik, meg elvan a hobbijaival. Ő már talán elmenne dolgozni, de a pasija nem akarja, ő meg nem erőlködik ezen.