Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mivel foglaljátok le egész...

Mivel foglaljátok le egész nap a 1,5-2 év körüli gyereketeket?

Figyelt kérdés

Őszintén megmondom, imádom a gyerekem, de mostanában kezdem azt érezni, hogy kicsit besokalltam az egész napos foglalkoztatástól :/


Természetesen 10-15 perceket elvan néha magában, de azon kívül egész nap a fenekemben, igényli, hogy foglalkozzam, játsszak vele, ha nem teszem, rosszalkodik.


Minden nap fél hétkor kel, délelőtt közösen kicsit rendberakjuk a házat, már amennyire be tudom vonni, be teszünk mosást, főzünk (bár ez egyre nehezebb vele), de azért nem olyan sok idő ez. Közben nyilván játszunk is, autózunk, építünk, stb. Délelőtt elmegyünk kismotorozni a környéken és délután is egy környékbeli anyukával, de amúgy a köztes időkben szó szerint egész nap ott kell ülnöm és vele játszanom.


De mostanság unom, mindennap ugyanazok a játékok, ugyanazok a könyvek, ugyanaz minden nap...


Hamarosan érkezik rádásul a kistestvére, tehát az a verzió sem él, hogy megy bölcsibe, én meg dolgozni. Olyan 3-4 hónapja érzem, hogy kezdek besokallni, egyre türelmetlenebb vagyok, egyre több a mese itthon, pedig nyilván nem akarom sokat meséztetni.


De nem tudom, egyszerűen magában sosem molyol, játszik :/



2023. márc. 9. 11:39
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
61%

Ebben a korban egyáltalán nem is elvárható, hogy játsszon egyedül. Még kicsi ehhez. Van gyerek, aki elvan, de nem ez az átlag. Nekem a kisebb két éves, egyik gyerekem se volt el ennyi idősen, bár eszembe se jutott, hogy kellene.

Házimunkába én is bevonom, játék viszont sokkal kevésbé érdekli, mint a tiedet. Arra van legnagyobb igénye, hogy üljön az ölemben és bohóckodjunk, szóval ha ketten vagyunk, főleg ebből áll ki az idő. A játékaival is az én ölemből játszik. Szerintem ez teljesen normális.

Őszintén szólva nem értem, miért nézetsz mesét egy ilyen kicsi gyerekkel. Hogy mivel játszik, azt teljes mértékben te befolyásolod. Avval, amit elé raksz. Építőkockával ilyenkor már sokáig el lehet lenni, legalábbis az enyémmel időnként órákig építünk. Babákkal is jól elvan, autózni is szeret, golyópályázni, rajzolni. Ebben mind részt veszek én is, máshogy nem lenne el.

És tényleg nem bunkóságból, de ezért vagy otthon. Ha eggyel ilyen nehéz, miért kell kettő? Messze van még az az időszak, amikor el tudnak játszani együtt felügyelet nélkül.

Ha nincs énidőd, vigyázzon rá az apja, mamája, nagynéni, barátnő, bébiszitter időnként. Természetes, hogy pihenésre szükséged van, ez jogos igény.

2023. márc. 9. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
52%

Mi mindig szerveztunk programot, minden napra,PAR ORARA, ezt kihangsulyozom, mert jonnek majd mindjart Marikak lepontozni 😂 Mert itt aki nem otthon ul egesz nap az mar cibolja a gyereket, es mindig igy jar.


Kulfoldon lakunk, tehat rokonok nincsnek.

Raadasul koltoztunk is szules korul, igy uj baratokat kellett talalnom.


Heti 2 nap jartunk playgroupba.

Heti 1 nap baba / gyerek uszasra.

A playgroupban osszebaratkoztam 2 anyukaval es egy apukaval (naluk o volt a gyerekkel otthon), igy delutanonkent veluk talalkoztunk, mentunk setalni, jatszoterre, egymashoz, kavezoba, igen a gyereknek is van szek es igenis szepen megtanulnak 20-30 percet nyugton maradni, minden csak neveles kerdese.

2023. márc. 9. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:

Azért rakok be neki néha mesét, mert az alvásidejében bedolgozom itthonról, és akkor tényleg nem tudok egész nap kb. 10 percre nyugalomban leülni. Nem órákról van szó.


Az apja nyilván foglalkozik vele, de sokszor akkor is én kellek neki.


Illetve, mikor a másodikat vállaltuk, lassan 9 hónapja, még nem éreztem így, írtam, hogy az utóbbi 3-4 hónapban sokalltam be picit.


Szerintem nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki unja, ha mindennap órákon át a földön kell építőkockázni.

2023. márc. 9. 12:23
 4/24 anonim ***** válasza:
13%

Attól, hogy jön a tesó, mehetne bölcsibe nem? Szerintem neki is jót tenne. Mondom úgy, hogy az én kisfiam is bölcsis, igaz, ő már 3 éves. De én is ugyan ezt éreztem. Kb megbolondultam volna már, ha nem dolgozhatok, vagy nem csinálhatok mást, mint az egész napi játék.

Pedig sokat jártunk kismotorozni mi is, játszótérre, környékbeli parkokba kacsát etetni, anyukámékhoz, stb. De már egy idő után látványosan unta magát, unt mindent, unt engem is. Miután bölcsis lett (csak délig), teljesen más lett az együtt töltött idő minősége is. Újra élvezte ő is az én társaságom, és nekem is több türelmem volt leülni játszani délután úgy, hogy délelőtt felnőtt társaságban töltöttem az időt.

2023. márc. 9. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
Nem, itt mindenhol tele vannak a bölcsik, még olyanok se tudják beadni a gyereket, akik dolgozni mennének már vissza, nemhogy olyan, aki nem megy :O
2023. márc. 9. 12:34
 6/24 anonim ***** válasza:
23%
En is beadnam bolcsibe. Csecsemo mellett 0.perced lesz ra. Szerinted mit fog muvelni? Egesz nap a nyomodban lesz es visitani fog. Ahogy a kicsi elalszik, mehetsz a szonyegre jatszani. Keszulj. :(
2023. márc. 9. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
De itt nem lehet beadni, mindenhol kérik a munkáltatóit, hogy megyek vissza dolgozni, anélkül jelentkezni sem lehet.
2023. márc. 9. 12:38
 8/24 anonim ***** válasza:
45%
De basszus, neked semmi bajod nem lesz attól, hogy unod a játékot a saját gyerekeddel, neki meg bizonyítottan lesz baja a képernyőzéstől. Miért a te unalmad a fontosabb? Igen, más anya is unja, de nehogy már azt állítsuk be normálisnak, hogy egy anya a másfél-két éves egyszem gyerekével nem képes eljátszani.
2023. márc. 9. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
Oké, 8-as, és ez volt a kérdésem?
2023. márc. 9. 12:49
 10/24 anonim ***** válasza:
25%
A napjaitokat, szokásait, jatekait is Te alakitod. Azzal játszik amit veszel neki és úgy ahogy tőled latja. Beleunni a saját gyerekedbe.. Erre mit lehet mondani. Azért vallaltad, hogy foglalkozz vele basszus. Ha neked ez nem esik jól, az más kérdés, de ez baj. Jó esetben (normál esetben) egy anya tanitani akarja gyereket, játékkal főleg, mivel ez a nyelvük. Szeretgetni, élményeket gyűjteni együtt. De annyira divat lett mindig többre, másra vagyni. A gyerek a jelenben él, neki a most fontos. Ez csak pár évig ilyen, te még nagyon sok évet lehetsz felnottek között, dolgozhatsz, de neki ez a pár év nagyon meghatározó.
2023. márc. 9. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!