Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Klasszikus meséket (Grimm,...

Klasszikus meséket (Grimm, Andersen, stb) mikortól olvasnátok a gyerekeiteknek?

Figyelt kérdés

Nem az eredeti, full véres változatokra gondolok, mint mikor Hamupipőke mostohatesóinak a varjak kiették a szemét meg Csipkerózsikát megerőszakolja a herceg, hanem a klasszikusan gyerekeknek szánt mesekönyvekben a "Disney-sített" változatokat.

Nemrégiben kapott a kislányom egy mesekönyvet, amiben több hasonló mese gyűjteménye van. Tegnap elolvastam belőle neki a Jancsi és Juliskát, ami alapból persze tudom, hogy elég horror, de valahogy csak így menet közben tűnt fel, hogy mégis mennyire, még ez a finomított változat is. Neki egyébként tetszett, nem tűnt úgy, hogy traumatizálná (elvileg tudom, hogy csak annyit képzel el belőle és úgy, hogy az feldolgozható legyen számára, ezért is jobb az olvasott mese a rajzfilmeknél), de azért felmerült bennem, hogy nem korai ez még? 2,5 éves. De bevallom, már herótom van a Bogyó és Babócától, és a hasonló kaliberűek közül nem sok kötötte le, ezért nyúltam végül ezekhez a klasszikusokhoz, ami látványosan tetszett neki, végre valami, amire megint tudott figyelni és nem a rovarokról szól vagy bedrogozott kukacokról (=kuflik).


2023. jan. 26. 21:24
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon kicsi még hozzá.

Megértelek, mert a Bogyó és Babócától engem is ki lehetne üldözni a világból, de korban neki ez a megfelelő. Én is ajánlanám a Mesél az erdő könyveket Tony Wolftól, nálunk nagy kedvenc, és én is örömmel olvasom, nagyon szép mesék. Ami még gyakran előkerül, a 3-5-8 perces mesék több része, meg a magyar népmesék, ebből is van több kiadás, amiben rövidebb mesék vannak.

2023. jan. 27. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:

Szuper ötletek jöttek, köszönöm! Igyekszem akkor felújítani a könyvtárunkat is :) Boribont már úgy érzem, unja, pedig nekem jobban tetszik, Borit én is szeretem, de azok meg őt nem érdeklik valamiért. Pedig több is van, amikkel akár azonosulhatna is, de mégsem.


A mesék hosszára reagálva: egymás után képes végigülni 3-4-5 Bogyó és Babócát is, a teljes Jancsi és Juliska után is még kért egy újabb, hasonlóan hosszú mesét és utána levezetésnek még egy Bogyó és Babócát, szóval nálunk az nem igazán érv, hogy még túl hosszú neki valamelyik :D De akkor ezeket a meséket most félreteszem későbbre.


Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat! :) Legyen szép napotok!

2023. jan. 27. 10:51
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Maszak könyvek nagyon aranyosak, és van belőle már Sári is próbáld meg azt is
2023. jan. 27. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
34%

Rengeteg jó könyv van, le vagy maradva nagyon


Olvasóvá nevelés honlapon tudsz szemezgetni

Iratkozz be a könyvtárba

2023. jan. 29. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
38%
Bogyó és babaocat 1-2x olvastam neki. Nem ragadtunk le ott. Annyi jó mese van.
2023. jan. 29. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
15 nem én ragadtam le, de ha azt kéri. Nálunk kattan@sok vannak hónapokig 1 féle megy
2023. jan. 29. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:

Igen, én sem ragadnék le csak egyfélénél, nálunk is van egy rakás különböző mesekönyv, de nem kéri. Írtam is, hogy pl Borit szeretem, direkt vettem is mindig aktuális életeseményhez kapcsolódót- pl a szobatisztaságról szólót, amikor időszerűvé vált, vagy a testvér születéséről szólót, amikor terhes voltam a kicsivel, de őt nem kötötte le. Nyilván így nem tudok neki olvasni belőle. Vagy Boribon, egy időben az volt a nagy kedvenc, folyton azt olvastuk, de most már nem érdekli, egyszerűen kiveszi a kezemből a könyvet és hoz egy másikat. Ezért is örültem neki, amikor a múltkori estén hajlandó volt egy új mesét végighallgatni, csak hát történetesen rájöttem így időközben, hogy lehet még korai lenne neki, még ha végre valami más is lekötötte a rovarokon kívül. Hiába olvasnék én neki Dantét is akár, ha nem érdekli más :D

A böngészőket is szereti amúgy meg a kukucsolós, interaktívabb könyveket is, de az napközbeni dolog, játékhoz, nem elalvás előtt esti mesének. Ahhoz egyelőre kis kivétellel a Bogyóék mennek csak, hiába kínálok fel mindig mást :(

2023. jan. 29. 19:38
 18/19 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen rendben van, ha hónapokig ugyanazt kéri. Aki mást mond, az nincs tisztában azzal, milyen egy 2-3 éves gyerek.

Mi kb.8 éves korukra jutottunk el oda, hogy nem mindig a kedvenceket akarták.

2023. jan. 29. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
De hát ez egy ilyen korszak. Ebben alkalmazkodj hozzá. Időközönként hozz neki újat, de ne erőltesd, válasszon ő.
2023. jan. 29. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!