Mennyire várjátok el 10-12 éves gyerekeitektől, hogy jól / önállóan tanuljanak és rendet tartsanak maguk körül a szobájukban?

11. Pedig olyan nincs, hogy az egyik fél "mérgező", a másik meg rózsaillatú.

Elég okosnak, értelmesnek tartod a gyerekeidet ahhoz, hogy megértsék az észérveket, hogy nem valami jelentésnélküli "rendeszményért" kéred amit kérsz, hanem érte, meg azért, hogy ne legyenek rágcsálók a lakásban, egészségesek legyetek stb?

Mert az olyan jelzőkből, hogy "disznóol", "csöves" meg "putri", megérzi, hogy egy buta kis állatnak tartják, akire csak a megfélemlítés, a visszarettentés, meg a szidás hat, az érvek nem, és ha ellenkezni mer, az "hiszti" és semmi más. Ha mérgezőnek tartanám a saját gyerekemet, onnastól már nem lepődnék meg semmin...

13. Ezt értem és megértem a frusztrációd. Dühítő lehet.

De ők is tudják, hogy amit teszel, azt értük teszed? Hogy szereted és értékesnek tartod őket akkor is, ha kupi van a szobájukba, akkor is, ha csalódást okoznak neked, ha nem érzed a kapcsolatotokat kölcsönösnek? Egyébként szerintem a szülő-gyerek kapcsolat sosem lesz teljesen az, mert ez pontosan arról szól, hogy ő megtanulja, elsajátítsa ezt a kölcsönösséget. Ez a kamaszkor próbatétele. Elmúlik ez is, mint minden. Ha szeretjük, segítjük őket akkor is, amikor az agyunkra mennek, akkor felnőtt korukra megtanulják, amit át szerettünk volna adni nekik, és hálásak lesznek érte. Addig meg nehéz, sajnálom. Ez sajnos ilyen. Nem rólunk szól.

És akkor most mi miben tudunk segíteni? Csodát tenni, távnevelni innen mi nem tudunk.

Ezek alap dolgok, amik igenis elvárhatóak ekkora gyerekektől.

Az hogy a büntetés hergeli őket, két dolgot jelent: nem megfelelő súlyú a büntetés vagy nem elég következetes a büntetés.

Több családnál látom, hogy Pistike, ne csináld különben nem megyünk moziba.

Pistke, ne csináld különben nem megyünk moziba.

Pistike... X10

És akkor a végén elfárad a szülő és elmennek moziba.

Érted mit akarok ezzel mondani?

Kamaszok :)

Hidd el lesz rosszabb is. Most fog kezdodni a kamaszkor

18. Van ebben igazság, de az sem mindegy, hogyan teszik helyre a gyereket.

Csernus Imre írásait/előadásait ajánlom ebben a témában. Sokat írt arról, hogy mi a különbség a büntetés és a következmények, a következetes határok lefektetése között. Jó lenne fogadni, hogy a gyerek nem egy tündi-bündi angyalka, aki jót ad, ha én jót adok neki. Gyerekből, emberből van és még nem alakult ki a személyisége. Ő még csak kapni tud, amíg nem tanítom meg adni. Alapjáraton lehet "önző", "rendetlen", "hisztis" a viselkedése, hiszen gyerek. Nem kis gonosztevő, ellenszenves, "mérgező" vakarcs. Ember mint te. Attól még nem biztos, hogy ő olyan is vagy olyan lesz később is. Attól még ő az én értékes, szerethető gyerekem, hogy rendetlen a szobája.

Nem büntetni kell, hanem szeretni és határokat lefektetni, következményeket kilátásba helyezni és következetesen betartani azokat, akár "hisztizik", akár nem.

Visszaemlékezve nekem mindig okádék volt a szobám kamasz koromban. Egyszerűen sosem érdekelt, hogy rend legyen. Az íróasztal nem látszott, tele volt pakolva kacatokkal, papírokkal. Mindig az ágyon tanultam, mert ott volt hely. Előszeretettel dugdostam el a cuccokat a szekrény mögé vagy az ágy alá.

Tipikusan az a gyerek voltam, aki benne felejtette a tízórai szendvicset a táskában, ami 3 hét után magától mászott elő.

Szegény anyukám rendszeresen veszekedett velem, állandóan harcban álltunk emiatt.

Elmúltam 30 éves, és rendszerető felnőtt lett belőlem. Szeretem, ha minden a helyén van, ha tisztaság van körülöttem. Azért, mert 11-12 évesen valaki egy trehány disznó, nem törvényszerű, hogy mindig az marad.