Létezik beszédes, szociális autista?

Jelen, az enyém a "szociálisan aktív-bizarr" típus, ha autista. Olyan nincs, amiről te írtál. Az enyém késett a beszéddel, de utána mondatokban kommunikált szinte egyik napról a másikra. Már korán fogta mások kezét, gurította a labdát, ölelte, puszilta őket, adott nekik dolgokat, várta, hgy játszanak vele, kézen fogva sétálni akart velük a mászókáig-és aztán esett pofára, mert a másfél évesek, de még a 4 évesek sem szeretik az ilyesmit egy másfél-egy évestől. Az enyém is rendkívül jól rajzolt és oldott meg logikai feladatokat két évesen, szemet-orrot-szemöldököt is rajzolt az arcra meg ilyesmi, és amikor valakit bántottak, kiborult(de persze azért ő is bántott mást, ha ideges volt, vagy jogosnak érezte). Olyan kétségbeesetten sírt, mikor a bogyó és babócában az egyik felborult a rollerrel, nagyon sjanálta, ami másfél évesnél nem valami megszokott.

A tiéd szerintem sima aspergeres talán, a komoly típusok általában ők, illetve az aspinek feltétele a normál időben kezdődött beszéd(meg még pár dolog). Nehezen találják meg a hangot a kortársaikkal, de nem abból az okból, amiből az enyém:) Inkább felnőttek társaságát keresik, te miből gondoltad, hogy a gyereked szociális, erről nem írsz? Ha valami, akkor max aspergeres, ebből is enyhébb típus. 2 évesen az összetett mondatok sok átlagos gyereknél is megvannak, ez semmi extra. A hajcsavargatás meg ujjszopás is semmi extra, bár ha rövid a gyerek haja, és úgy csavargatja, akkor kicsit furcsa, hosszabb, állig érő hajnál tök oké. A csupaszkodás viszont elég tipikus, de sima szenzorosság is lehet. Adj rá 2-3 számmal nagyobb, bő ruhákat, az elég árulkodó, ha a nagyobb sem tetszik neki, akkor ez nem szenzorosság, de önmagában kevés.

A legnagyobb teszt a bölcsi/ovi, ha van valami, ott garantáltan jeleznek, ha nem, véletlen se vesd fel te, mert ilyen enyhén érintett gyereknek a kód/diagnózis csak hátrány.

Ruhát nemszerető, komolyabb, felnőttesebb kis zsenit ismerünk, de neki is voltak beilleszkedési gondjai. Az igazságtalanság miatti kiakadás(akár csak szóban) elég jellegzetes adhdnál meg autiknál is, abból meg millió van bölcsiben és oviban, ezért sem megy nekik a beilleszkedés.

Egyébként miért lenne baj veletek? A gyereknek van diagnózisa nálunk, de nem tudják mi, adhdt, autit, meg egy sor mást is kapott, minden évben más. Én nem nevelem bele, hogy ő autista, vagy ilyesmi(főleg mivel nem bírja az autik társaságát(anélkül, hogy tudná, ki auti, egyszerűen ráérez), sem a nekik való közeget, mert ő nem tipikus.. Azt tudja, hogy ő úgy született, hogy neki nehezebben megy a beilleszkedés, viselkedés, másnak meg a rajzolás, olvasás, matek, tesi, ének, stb. Ja és a gyerekem ugye adhds is(elvileg), szuper a memóriája, illetve több ismerős van adhdval, nekik is, úgy mondják a magolt verseket, oldják meg a matekot, mint a csuda, csak nem tudnak közben nyugton maradni. Ezt nem lehet az adhd számlájára írni. Ahol memória gond van, az a többitől független, illetve van olyan adhds, aki érzéketlen, mint a tök, pont gyerekem osztálytársa, meg egy régi barátja, azt szokták mondani, hogy "fát is lehet hasogatni a hátukon", nem buknak ki semmin, csak arra fókuszálnak, ami velük történik, ha őket éri igazságtalanság, minden másnak nem tulajdonítanak jelentőséget, nagyon vicces, hogy én mondom miket mesélt az enyém, másik szülő+gyerek csak néz, hogy "ez is ma történt?"..

Én nem tulajdonítok ennek akkora jelentőséget, főleg mivel a pszichiátriai diagnosztizálás(meg kb minden) rendkívül szubjektív, megfigyeléseken alapul pár perc alatt, és az alany "önismeretére", meg ugye gyereknél az én megfigyelésemre épít.. Az egész diagnosztizálósdi nevetség, csak felveszik az előzményeket, elmondod te mit figyeltél meg, óvónő-tanár elmondja, ő mit, ez egy órába se fér bele, közben a gyerek játszik a sarokban és a pszichiáter rá-ránéz játék közben és kiadja a diagnózist, ír rá gyógyszert, ha nem válik be, ír másikat, ha egyik sem válik be, leszedi a diagnózist, ad másikat és ír arra is valamit.

Mindenki más egy kicsit, ebben nő fel, és amiben valaki gyengébben teljesít, extrán kell tenni azért, hogy jobban menjen neki. Titeket is ilyen közegben neveltek? Nektek feltétlen kellett tudni, hogy a te gyengeségednek milyen nevet adtak éppen, meg az osztálytársad matekgyengeségének meg milyen neve van?

Igen, így már furcsább a gyerek, de különösen akkor nem kell majd említeni, ha gondot okoz neki bölcsiben/suliban. BORZALMAS a "papíros" gyerekek intézménybe járatása, rengeteg az előítéletes, ha valamelyik papíros, általában ő viszi el a balhét, nem feltétlenül járhat normál suliba(pedig kellene), és még sorolhatnám.

Ha tényleg más a gyerek, az intézményben fog kijönni, akkor vigyétek magánúton fejlesztésre, de biztosan enyhén érintett csak, akkor viszont oviban, suliban nyomni kell, hogy átlagos-csak ez, csak az zavarja kicsit, különben nagyon meg fogjátok szívni okos gyerekkel is az oktatással.

Nektek szerintem nem erősítette meg senki, hogy "mások vagytok", ezért volt trauma, mert csak ti éreztétek. Az enyém abban nő fel, hogy mindenki más, ő is, sok osztálytársa is, így nem fogja úgy érezni, hogy csak nála nem kerek valami, hanem másoknál sem, és megerősítem, hogy tényleg, neki nehezebben mennek dolgok. Ha jól értem csak a megerősítés hiányzott nektek, ezt látjátok a diagnózisban, azt hogy nem vagytok "hülyék", tényleg mások vagytok, nem csak úgy érzitek. Ez ugye nálunk diagnózis hangoztatás nélkül is megvan, a gyerek tényleg más, megvan hol a probléma, abban kell extrán fejlődni, amiben valóban nehezebb. Az enyhén érintetteknél így szokták csinálni(aminek nem örülnek a többiek, mert akkor az autiról csak a nagyon problémásak jutnak eszébe az embereknek) a szülők.

Tudom utólag kívülről más, de ha már két évesen kimondják hivatalosan bevíve a rendszerbe, egész más utat jártatok volna be, és nem lehetett volna olyan jövőtök, mint amilyen most van, és egész másfajta, "erősebb" traumákat szereztetek volna, máshogy állnak hozzátok és legalább egyikőtök fixen szegregálva tanult volna... Szóval jó sok különböző oldala van ennek, hasonló korú szülő vagyok, mint ti. A mi időnkben nem volt olyan, mint most, és ami most van, az is rohadtul szívás még. A gyereketet ha más is, NEHOGY megtudják az oktatási rendszerben, enyhén érintett nagyon maximum. Elkaszálják, mint az enyémet akarták 130 feletti iqval, és ez még csak az egyik, a sok közül, ami történhet.. Ebben a rendszerben nem jó felvállalni, mert amíg csak magadat kockáztatod, addig oké, de mikor a gyereket, a jövőjét.. az úgy egészen más. Nagyon drukkolok, hogy működjön az oviban majd! Két fontos dologra kell figyelni, az egyik, hogy CSENDES legyen, de ahogy nézem, nálatok ez adott:), mázli. A másik, hogy szót fogadjon a pedagógusnak mindig, akkor is, ha igazságtalannak tartja, pl el kell mennie pisilni, mikor nem érzi, hogy kéne. Nálunk ilyenekkel kezdődött, nem ült le enni, mikor nem volt éhes, illetve nem aludt, mikor nem volt álmos. Nagyon drukkolok!

Én ismerek ilyet, ő aspergeres. 1 évesen már beszélt rövidebb mondatokban, és azóta be nem áll a szája. Szociálisan kifejezetten érzékeny, családi eseményeken megy oda mindenkihez, megkérdezi, hogy mi a helyzet, ki hogy van, a buszon szó nélkül adja át a helyét, segít felvinni anyukáknak a babakocsit stb.

Most 17 éves, általános iskolában kapott diagnózist. Iskola előtt az egyetlen látványos tünete a nem evés volt, szó szerint csak kiflit és kakaót volt hajlandó enni/inni, meg egy-két bolti cuccot (pl. Kinder tejszelet), de ha megváltoztatták a csomagolást vagy a receptúrát egy kicsit, akkor már nem volt hajlandó megenni. Amikor elkezdte a sulit, akkor a tanulási nehézségek is előjöttek, pl. írásbeli dolgozatokon mindig elhasalt, de szóban ötösre felelt. Az általánost iskolát végig bukdácsolta, ez kozepsulira javult, mert sikerült olyan szakiskolát valasztani, ami érdekli. Most nagyon önálló, a szakmában dolgozik diákmunkában, és élvezi is.

Jelenleg annyi a “probléma” vele, hogy nem mindenki viseli jól, hogy folyamatosan beszél, sztorizgat, idegenekkel is az utcán.