Kell különóra vagy sem?

"Heti 1 nap 45 perc, ettol meg gyerek a gyerek ..."

Így van.

Azt viszont nem tartom helyesnek, ha megfordulnak az arányok, és csak heti egy napja van max., amikor nincs edzése - és úgy lesz 17-18 éves "pályaválasztó", hogy alig látott a világból valamit, és saját magát is alig ismeri, mert folyton csak edzésre járt, semmi mást nem próbált ki, azt se tudja, mi érdekli, mit csinál szívesen és mit nem.

Nem fog úgy hazaallitani, de el lehet vinni a gyereket kosarlabdameccsre, tanceloadasra, uszodába, a szomszédhoz, akinek van zongorája - így kipuhatolni, mi az ami tetszene neki. Otthon lehet festeni, birkózni stb, ha látod hogy ügyes benne, szereti, akkor megkerdezhezem öt is, nem szeretne e rajzra vagy karatera járni.

A mi zenesulinkban a kisdiakokat végig vitték minden hangszer tanárán, játszottak nekik az adott hangszeren, így minden hangszerrel megismrekedtek, és a gyerekek maguk választhattak, hogy gitározni /harfazni/zongorázni/dobolni stb szeretnének-e.

Ez se feltétlenül igaz, hogy nem fog úgy hazaállítani.

Én írtam, hogy már a konzira készül a gyerek.

Elsős korában év vége felé, esti lefekvés után egyszer csak felült az ágyban és közölte, hogy dobolni szeretne.

Max pár Halász Judit koncerten látott dobot előtte, a suliban és itthon sem volt dob. De tény, hogy állandóan járt a keze és dobolt valamin. Már kiskorában fém vödröket püfölt. De én soha nem mondtam neki semmit a dobról.

"Ha nem akarja, akkor nincs értelme."

Ha kimondottan utálja, akkor nincs értelme szerintem sem. De az, hogy nem akarja, még semmit se jelent, hiszen fogalma sincs még semmiről, azt se tudja, mit jelentene, milyen lenne bármilyen különórára járni. Ahhoz, hogy lássuk, akarja-e vagy nem, előbb a szülőnek kell akarnia, és be kell iratnia ide-oda, hogy kiderüljön, mennyire tetszik meg a gyereknek.

Persze, nyilván úgy értem hogy nem akarja, hogy nem szívesen jár. Engem pl nagyon sok mindenre járattak, hip hop, ritmikus gimnasztika, úszás, vívás. Hát én úgy utáltam mindet hogy az hihetetlen, gyomorgörccsel mentem oda. Értem a szüleim logikáját amúgy, sovány, rossz mozgású gyerek voltam, ezen akartak javítani. De nekem ezek nyilvános megaláztatások voltak. Persze, úszni pl valamennyire meg kell tanulni, de hogy ilyen random táncitánci órákat minek erőltetnek páran ha a gyerek utálja, az rejtély.

A hangszerrel is sokszor csesztettek, de szerencsére ott tudtam annyira ellenállni, hogy nem erőltették. Tiniként aztán már én vettem magamnak gitárt saját pénzen, és én akartam órákra járni. Jártam is pár évig, de mivel 0 ritmusérzékem, végül abbahagytam.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha a szülő úgy látja, hogy tehetséges valamiben a gyerek, akkor írassa be. Ha maga a gyerek is élvezi, akkor jó. De egy gyereknél, aki olyan mint én, szerintem bűn volt ez az évekig tartó különóra terror. Tök nyilvánvaló volt, hogy semmi ilyesmiben nem vagyok jó, és utálom is. Mindig azt szerettem ha békén vagyok hagyva, és nyugiban olvashatok meg írhatok történeteket. És biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen ilyen gyerek a világon, aki pont nem mozgásban vagy muzikalitásban tehetséges. Mert a különóra piac kb erre a kemény 2 darab készségre van ráállva.

"Tiniként aztán már én vettem magamnak gitárt saját pénzen, és én akartam órákra járni. Jártam is pár évig, de mivel 0 ritmusérzékem, végül abbahagytam."

Azért főleg kicsi korban egy csomó minden nagyon is jól fejleszthető - pl. a ritmusérzék is..., ezért is érdemes kipróbálni dolgokat, és nem is csak azt, amiben a szülő szerint (miért? kicsoda a szülő, hogy meg tudja ítélni?...) kimondottan tehetséges a gyerek.

Hát azért azt szerintem lehet látni, ha valaki kifejezetten botfülű. Anyám mondta, hogy már oviban sem ritmusra tapsoltam, meg hogy minden zenés előadáson égett a feje, mert én alig voltam hajlandó a zenére mozgatni magam, a többiek meg vígan ugráltak. Ellenben verses, mesemondós előadásokon mindig simán elmondtam az épp beteg/lámpalázas gyerekek részét is, mert megtanultam annyi alapján hogy a próbán hallgattam.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sokan úgy állnak hozzá, hogy márpedig valamilyen hangszer meg szervezett keretek között mozgás az KELL. Közben meg miért kéne? Nem lehet mindenki jó mindenben. Ami nem baj, ha ettől még szívesen csinálja. De ha sem kedve sem ügyessége a dologhoz, akkor más megoldást kell keresni. Nyilván a mozgást nem lehet teljesen hagyagolni, az ilyen gyereket sokat kell hordani kirándulni, esetleg otthon megpróbálni minél több mozgásra rávenni. De miért kéne mindenkinek élveznie az irányított mozgást? A hangszert meg pláne nem értem, hogy miért muszáj. Tök jó ha valaki tud játszani valamin, de azért úgy is elég jól leélhető egy élet, ha nem.

Mindegy, nem akarom tovább offolni a kérdést a saját gyerekkori traumáimmal. Én is azt mondom, hogy az a jó, ha sok mindent ki tud próbálni a gyerek, még jobb ha valami meg is tetszik neki. De ha nem tetszett sem a hip hop, sem a rocky, sem a balett, akkor lehet ezt a vonalat fel lehet adni teljesen. Ugyanígy, ha valaki már a boci-boci tarka alatt nem jó helyen tapsol, akkor nem lesz belőle nagy zenész, és kevés gyerek szeret sikerélmények nélkül csinálni valamit. Ettől még lehet érdekes gyerekkora, és lehet sikeres felnőtt.

"Hát azért azt szerintem lehet látni, ha valaki kifejezetten botfülű."

Szerintem meg pont azoknak van szükségük a leginkább fejlesztésre, akik gyerekkorukban valamiben le vannak maradva az átlaghoz képest. Hogy ki botfülű, azt meg egyébként is zenetanárok dolga megítélni, nem a szülőé függetlenül attól, hogy mihez ért meg mihez nem.

"Anyám mondta, hogy már oviban sem ritmusra tapsoltam, meg hogy minden zenés előadáson égett a feje, mert én alig voltam hajlandó a zenére mozgatni magam, a többiek meg vígan ugráltak."

Már oviban sem - vagyis később sem. Ez pont őmiatta volt: mert nem vitt olyan helyre, ahol ezekben fejlődhettél volna.

Az ilyen anyáknak fogalmuk sincs róla, hogy mennyit, de mennyit ártanak a gyereküknek! Ismerek olyat, aki tanár létére (!) rászólt a 6-7 éves saját (!) gyerekére, hogy "te csak ne énekelj, azzal a kappan hangoddal!", pedig bármelyik énektanár megmondja, hogy énekelni mindenki tud, csak gyakorlás kérdése, hogy mennyire képes tartani valaki az ütemet, a dallamot, stb.

Az ilyen beszólásokkal nem csak konkrétan az énekléstől, a tánctól veszik el a gyerek kedvét, hanem a zenétől, mint olyantól távolítják el, pedig az egész életünkben az egyik legfontosabb valami: megnyugtat, gyógyít, segít elaludni, vagy épp energetizál, jó hatással van a kedélyállapotunkra mindenféle hangulatunkban, stb. Nagyon nagy kiszúrás bárkit bármennyire is eltávolítani a közeléből, főleg még mielőtt egyáltalán elkezdene belejönni, elkezdené felfedezni, hogy mennyire jó, hogy a zene nem csak zenehallgatás, hanem hangszeres játék is, ami sikerélményt ad akkor is, ha nincs közösség, csak pár embernek, vagy akár csak saját magának zenél valaki, a tánc amellett, hogy testmozgás, ami jó kondiban tart, közösség is, barátok, emberi kapcsolatok, a másik nem irányába megtehető első lépések megkönnyítője, holnapig lehetne sorolni. Bárkinek a kedvét elvenni bármi ilyesmitől bármilyen módon, az egyik legnagyobb kiszúrás, amit egy szülő megtehet a gyerekével...