Idegbeteg 2 eves, letezik ilyen?

" Egy érzelmileg támogató, de határozott környezetben biztos vagyok benne,"

És hogy legyen határozott egy, a szülőjét verő, kővel dobálózó gyerekkel a szülője? Csak kérdezem. Mert a kérés, magyarázás nem hat, kiságyba rakni, kézfejére ütni meg nem lehet, mert gyerekbántalmazásnak számít.

"ha a gyerek a feszültségét ki tudná adni"

Kiadja. Bántalmazással. Ez messze túlnyúlik már ezen az anyukán. Ha apuka nem változtat, és nem szól rá ERÉLYESEN (nem kis ungyuli bungyim hangnemben), soha nem fog megváltozni a gyerek viselelkedése az anyjával szemben. Ezen semmilyen könyv és pszichológus nem segíthet önmagában.

Amíg te azt hiszed, hogy nem megverni egy ilyenért a gyereket, illetve úgy am block erőszakmentesen nevelni az csak "ungyuli-bungyulizás", addig nem tudunk egy platformon beszélgetni. De azért válaszolok, hátha másnak hasznos lehet.

Igen, a kezére nem fogok csapni. Viszont ettől még erélyesen rászólnék. Erélyesen és határozottan, ellentmondást nem tűrően kijelenteném, hogy ilyet nem csinálhat - se velem, se senki mással. A mi családunkban nem dobál senki senkit kővel. Ha ekkor sem fejezi be, és látnál, hogy kőért nyúl, akkor mondanám, hogy 3ig számolok és ha nem teszi le a köveket, akkor én veszem el tőle. (Nálunk be van vezetve a háromig számolok. Ha ezt kimondom, már el se kell kezdenem számolni, mert tudja, hogy átment a vörös vonalon) Ha bepróbálkozik, akkor fognám, elvenném a köveket és hisztizhet, ordítson. Ottmaradnék vele. Lehet hogy ilyenkor rúgni és ütni is akarna. Határozottan le illetve el lehet hárítani. Elmondanám, hogy látom, hogy dühös, viszont azt nem engedem meg, hogy engem vagy bárkit emiatt bántson. (Nem, emiatt egy gyerek sem fogja abbahagyni, viszont az érzései elismerésének és megnevezésének később lesz jelentőssége) Még egyszer: lehetsz dühös és nem bánthatsz mást! ("és" és nem "de") Én itt vagyok veled, meghallgatlak, ha szeretnéd megölellek. A gyerek ekkor még mindig kikelve magából üvölt, esetleg csapkod, akár 10-20-30-40 percig is. Közben az intenzitás egyre csökken. Elkezd abba az állapotba kerülni, ahol már tud kapcsolódni. Ha ezt kivárom mellette, nem borul el az agyam, nem üvöltök vele én is, nem ütöm meg, nem alázom meg és nem hagyom magára, mikor olyan érzések vannak benne, amit képtelen kezelni, akkor szép lassan megnyugszik. Vagyis sikerrel levezette a feszültségét és már meg tud ölelni, meg tud nyugodni úgy, hogy érzi ott vagyok, akkor is szerethető, amikor ennyire nem önmaga.

És minél többször tudom így kezelni - ordítozás helyett - a hisztijét, annál kevésbé lesznek az ilyenek sűrűek. Olyan nem lesz, hogy ezzel megszűntethető, mivel egy 2-3 (de még egy 5-6) éves gyerek idegrendszere erre nem érett a hirtelen feltörő érzelmek kezelésére. (Sok embernél ez felnőttkorra sem jött el, többek között azért mert a szülei rosszul kezelték a 2-3 éves kori indulatait illetve maguknak sincs jó indulatkezelési technikájuk, amit a gyerek láthatott volna és átvehetett volna)

A második bekezdésedre reagálva: elkezdi kiadni, de nem adja ki. Plusz az erre kapott (helytelen) reakció következtében még jobban elkezd frusztrálódni, mert nem tud kapcsolódni, érzi az egyre gyülemlő feszültséget, esetleg még meg is verik vagy ordítanak vele. Ahogy mondani szokták ez olaj a tűzre. A feszültség így csak nő benne és nem távozik.

Az hogy az apa erélyesen rászólna, az oké. Ellenben nem is elég, mert az anyának a saját tekintélyét magának kell megteremtenie, illetve láthatóan apa még inkompetensebb mint anya. Ebben a konkrét helyzetben nincs nagyon megoldás, mert ahhoz hogy legyen ahhoz elengedhetetlen feltétel, hogy a mindkét szülő akarjon változtatni és ezért megtegyen bizonyos komfortzónán/berögzült mintákon kívüli tudatos lépéseket is. A fent vázolt mérgező légkörben akármit csinálsz, nem sok minden fog változni, mert a gyerek reflektál a feszültségre, agresszióra.

És azt nem mondtam, hogy ezen önmagában segítene pár könyv vagy pszichológus. Viszont abban tudna segíteni, hogy tudatosabb legyen az anya és esetleg ezt átadja az apának is vagy ha reménytelen, akkor felnyíljon a szeme, hogy ebben a mérgező légkörben normális család nem tud működni és kilép, hogy legalább az esélye meglegyen, hogy egyedül jobban tudná csinálni. (Persze ehhez rengeteg lelkierő és anyagiak kellenek, tudom. Plusz nem látjuk az egész képet, ezért ilyet nem is lehet javasolni interneten keresztül)

Számomra az volt a legérdekesebb és legelkeserítőbb része ennek a beszélgetésnek, hogy ma Magyarországon (a nagy többségben) nincs is meg az igény a tudatosabb gyereknevelésre. Nyomjuk le erőből. Ennyi. Az, hogy miért olyan az a büdös kölyök és esetleg a gyökerét szüntessük meg, illetve hogy odafigyeljünk a gyerek veleszületett kapcsolódási igényére, az nem... (mert még az ilyen istenadta is "csak" kapcsolódni szeretne)

Leegyszerűsítve igen, erről van szó. Meg látja, hogy így kell veled bánni, ilyenkor automatán utánozza.

De eljön az az idő is, amikorra olyan jól rögzül ez a minta, hogy nem kell ahhoz az apja, hogy hozza a férfimintát.