A párom kisfiával valami nagyon nincs rendben, de anyuka nem akarja belátni. Mit lehet ilyen esetben csinálni?

A mi gyerekeink már "nagyok", a legkisebb is 8 éves.

Anyuka most még abban a fázisban van, hogy a homokba dugja a fejét. Ezt nem csodálom, mert nekem is volt ilyen korszakom, de én azért hamarabb túljutottam rajta. Ő ráadásul sejthette azt is, hogy baj lehet a kicsivel, mert pont akkor voltunk a párommal mélyponton mikor csőstül jöttek a fiúkról a diagnózisok, anyuka is akkor került képbe, szóval ő úgy igazából végignézhette a küzdelmünket. Az tény, hogy a párommal a kapcsolatunk végképp megfeneklett, már inkább csak barátokként élünk együtt, de ők sem maradtak együtt.

A gyerekeink másfél éven belül kapták meg a diagnózist. A férjemnél akkor még csak felmerült, azóta kapott diagnózist is. A két nagyobb magasan funkcionáló, a kisebbek sajnos súlyosabban érintettek, de mindannyian ép értelműek. Nekik rengeteget számított a fejlesztés, ezért is kellene a kisfiúnál is elkezdeni legalább a TSMT-t, vagy megkezdeni a képkártyás vagy bármilyen alternatív kommunkiációt, mert akkor talán a kitörései is csillapodnának, nálunk legalábbis bevált. Ezt viszont heti 2* csinálni semmit nem ér.

Ha egymás után 2 napot nálunk van (otthon alszik), már mutatja, hogy vizet kér, kézjellel a kérek, és odaadja a vizeskancsó kártyát, de a következő látogatásra megint elfelejti.