Miért nem szabad óvodás korban megtanítani a gyerekeket számolni, írni, olvasni?

A gyereknek semmi hátránya sincs ebből. Sőt, kifejezetten jó, ha az első iskolás éve kicsit lazább, mert egypár dolgot már tud.

A tanárnőnek viszont nem olyan kényelmes így az élete...

Nálunk azt se szerették, hogy az egyik oviban számolni tanították 15-ig a gyerekeket. Nem tanítottak mást, csak a számokat, meg mindegyikből írtunk úgy egy fél oldalt egy füzetkébe. De ez se tetszett...

A ceruzafogásról meg annyit, hogy és soha életemben nem úgy fogtam, mint ahogy elvileg kellene. De nem csak a ceruzát, az evőeszközöket se. Na bumm. Kifejezetten jó a kézügyességem, szépen rajzolok, csúnyán írok. (utóbbi mondjuk pár jó ceruzatartásosra jellemzőbb)

én pl se írni, se olvasni nem tudtam amikor elsőbe kerültem, valahogy sose izgatott a dolog... tehát első nap nem tudtam leírni a nevemet, tanító néni pedig a "rossz olvasók" sorába ültetett. aztán év végén megpróbált megbuktatni, mert sose tudtam megmondani, hol tartunk a közös olvasásban (tudod amikor mindenki olvas két mondatot és a következő folytatja).

behívta anyámat egy olvasásórára, tíz perc kellett neki hogy meglegyen a megoldás: halálosan unalmasak a gyakorlószövegek, és mert mire májusra összeállt az abc, már világos volt, hogy képolvasó vagyok (lehet nem ez rá a magyar szó, nem egyesével olvasom a betűket, hanem a szó alakjának az összképéből mondom meg, mi van odaírva), tehát fél perc alatt végigolvastam, és amíg az osztály a második bekezdésen szenvedett, én a könyv hátuljában olvastam a valódi meséket.

hála az égnek harmadikra új tanárt kaptunk, de addig minden félévkor anyámnak kellett bemennie, hogy átengedjen. a sztori tanulsága, hogy ha egy "pedagógus" csak egy kivénhedt pcsa, akinek soha pályára se kellett volna lépni, akkor édesmindegy, hogy olvas a gyerek, vagy nem, az lesz a baj.

aztán négy év múlva ugyanez a sztori a kisöcsémmel, csak ő annyival "rosszabb" gyerek volt, hogy tudott írni is. mert ugye mindent akart, amit a nagytesó.

tehát szerintem a megoldás: válaszolsz a gyerek minden kérdésére, megtanítasz és elmagyarázol neki mindent, amit tudni akar, hagyod hogy fejlődjön minden őt érdeklő területen, és nagyon-nagyon gondosan választod ki a tanítóját. illetve ha ez utóbb nem lehetséges, mert ötven kilométeres körzetben az összes egy rakás szerencsétlenség, akkor idejében tudatosítod benne, hogy az iskola muszáj, de messze nem a legfontosabb dolog az életben. az iskola véleménye meg főleg nem.

28, most hogy megint felugrott ez a kérdés, az a sztori is az eszembe jutott, ahol kaptunk egy ilyen kísérleti, lila természetismeret- vagy talán olvasáskönyvet (valahol 2005 és 10 között,lehet valakinek rémlik), és tök csomó feladat volt benne a kreszről. én meg imádtam a járműveket, a táblákat, még nem olvastam stabilan, amikor az estimesém az volt, hogy az apám a folyami hajózás szabálykönyvét olvasta, mert tökre felnőttes dolognak éreztem, hogy "én navigálok" (persze akár a barátja hajója, akár a saját kocsink, nem én voltam a főnök, de nagyon büszke voltam rá, hogy úgy éreztem igen, ma meg nagyon hálás, hogy hagyták, hogy úgy érezzem, azért nem megyünk be az egyirányú utcába fordítva mert én szóltam hogy nem szabad.)

na mindegy, tehát megkaptuk a tankönyvet, tanító néni feladta a leckét, én hazamentem, és olyan izgalmas volt, hogy a hétvégén meg is oldottam a tankönyvet. XD anyám boldog volt, mehetett fogadóórára XD