Akinek durván dackorszakos volt a babája, annak látszódott már hamarabb is?

Simán :D Egyáltalán nem volt hisztis baba a lányom, viszont lassan 2,5 éves és vannak frankó toporzékolós hisztik. Annyi, hogy tudatosítani kell, hogy ez az agyi érés része. Ott kell lenni mellette és hidegvérrel biztosítani róla, hogy így is szeretjük, ha szüksége van ránk, itt vagyunk. Ha a probléma megoldható, megbeszélhető, akkor abba az irányba megyünk el. Ha teljesen irreális dologért hisztizik, akkor "csak" megértjük az érzéseit és támogatólag ott vagyunk mellette.

Nekem a legtöbbet jelentő mondat az volt, hogy a szülőnek nem feladata megakadályozni a hisztit. Illetve amikor megértettem, hogy mennyit segít a gyereknek ha ily' módon kiadhatja a feszültségét.

Fiam egy álom gyerek volt.

Sosem hisztizett, nem kellett nagyon cipelgetnem sem, eljatszott egyedül, átaludta az éjszakakat, stb.

2 éves ahogy elmúlt, ott kezdődött a dackorszak. Eleinte csak ez, hogy ha valami nem tetszett akkor toporzékolt, leült, sirdogálg.

Most 3 éves. Egy pokol sokszor. Ordít, verekszik (főleg a hugát), visszabeszél. Mindenen kiakad. Ha valami nem úgy van, ahogy akarja akkor ott vége mindennek.

Visszasírom a "csak toporzékol" korszakot.

A lányom nyugodt kisbaba volt mindig is, az első 3-4 hónapban a hangját nem lehetett hallani, szerintem a szomszédok nem is tudták, hogy baba van nálunk. Aztán ahogy így nőtt, növekedett, szépen fejlődött mindenben, a személyisége is kezdett kibontakozni és azért bár maradt továbbra is nyugodt, könnyen kezelhető baba, mégis csak érződött, hogy azért elég erős akarata van. De így már 6-8 hónaposan is látszott rajta, hogy nem hagyja magát, ha valamit akar, akkor azt csakazértis megcsinálja, nála nem nagyon jöttek be a figyelemelterelő hadműveletek akkor sem, mert később visszatért az eredeti elképzeléseihez.

És így szépen lassan, fokozatosan elértünk a mostani, 2 éves kori állapotokhoz, ami félek tőle, hogy hasonlóan szépen, fokozatosan fog még jobban durvulni :D Most már azért vannak erős kiborulások, toporzékolás, földre veti magát, kiabál és sikítozik és ordít és bömböl és csapkod és húzza a hajunkat és dobál és minden ilyesmi, de ugyanakkor meg amikor kiadja magából, utána megint az angyali cuki kislány. Kezelem, ahogy jónak látom/tudom, aztán majd lesz jobb is. De én is úgy vagyok vele, hogy inkább kísérem a folyamatban, próbálom segíteni megérteni saját maga számára is, hogy mit érez és alternatívát nyújtani az érzelmei kezelésére, ami persze egy hosszadalmas folyamat, de bízom benne, hogy lesz eredménye. A dackorszak az egy teljesen természetes és normális fejlődési mérföldkő a gyerek életében, elkerülni nem lehet/nem szerencsés, és nem is gondolom, hogy kellene. Meg kell tanulni kezelni a gyereknek is (és a szülőnek is :D) a nehéz érzelmeket, ezt pedig nagyon másképp még nem tudják, csak ilyen heves kitörésekkel. Nekem rengeteget segít, hogy értem, mi zajlik ilyenkor benne és tudom, hogy ez nem szándékos bosszantás és zavarása másoknak. Nyilván nálam is van, hogy fáradtabb vagyok és már elegem van és akkor nyilván nem tudom úgy kezelni, ahogyan mindig szeretném, de azért többségében úgy érzem, hogy még egész jól bírjuk. Majd meglátjuk, hogy lesz ez később.

Előjele nincs a dackorszaknak, tehát ilyen szempontból nincs összefüggés. Azonban temperamentum tekintetében lehet előjele, azaz a tüzesebb alkatú gyermek a legtöbb helyzetet tüzesebben éli meg, de ez nem törvényszerű, sőt, nyugodt csecsemő is válhat erősen frusztrálttá másfél - 2 és fél évesen.

Viszont önmagában a dackorszaknak nincs előszele, mivel az éntudat érése következkezménye alapjában, a dackorszak. Előtte egynek hiszi magát anyukájával, mindekivel és mindennel. Azonban amikor másfél éves kor táján, vagy kicsit később kezdi megsejteni, hogy ő önálló lény -a járás tanulása is összefügg evvel, hiszen térben eltávolodik anyukájától már-, akkor rendszeresen FRUSZTRÁCIÓT szenved el, tehát akadályoztatva érzi magát. Na meg olyankor is, amikor felfedezi, hogy önálló akarattal is képes egyre több dolgot irányítani, mégse teheti meg mindig.

Az ebből eredő feszkót még nem tanulta meg kifinomultabban levezetni, mint ahogy pl egy óvodás gyermek képes, aki utóbbi ügyesen és ösztönösen sok esetben kijátssza magából a vágyait, feszültségeit, szorongását, örömeit is. Ellenben egy másfél, vagy 2 és fél éves gyermek erre még szinte egyáltalán nem képes -ezt ne mis szabad erőltetni, tanítani ilyenkor-, és így gyakran kétségbe van esve, amit szinte csak toporzékolással, hisztivel próbál levezetni.

Ilyenkor engedni kell neki ezt, ugyanakkor evvel egyidejűleg megnyugtatni is.

Továbbá csökken a frusztrációs feszültsége és az ellenállása (dac) is, ha betartja a szülő a helyes kompromisszumos arányt: mindig ugyanazon dolgokat tiltsd következetesen, azonban ilyenkor ajánld fel neki, hogy mi minden más konkrét dolgokat szabad megtennie AKTUÁLISAN! Nem amit holnap, nem amit 15 perc múlva, hanem amit éppen akkor megtehet ahelyett, amit épp tiltasz neki. (Egyrészt azért az aktuálisat, mert aktuálisan frusztrált, másrészt meg mert nincs különösebb időérzéke a 2 éveseknek, de még az 5 éveseknek se sokkal érettebb az időérzéke.)