Nem szeret a gyerekem?

A gyerekek gonoszak tudnak lenni, es valtozik a velemenyuk akar perceken belul is. Nyilvan az apjat kevesebbet latja, igy ő a favorit, amikor vegre otthon van.

De ne hagyd mar egy 2,5 evesnek, hogy rugdosson.

Hatos és négyes jót írt, kérdező. A 70es években a pszichológusok még nem voltak képben, hogy mettől meddig jellemző a dackorszak -pontosabban a dacnak az a fajtája, amikor a határait feszegeti a kisgyermek-, de a 80as évek óta ezt a fajta jellemzőt a 18-36. hónapok közé teszik, ezen belül változó, kire mikor jellemző(bb).

Az éntudat érése okozza.

Következetesen tilts bizonyos dolgokat, másfajta, bizonyos, konkrét dolgokat meg következetesen engedj neki, és mondd is el neki, mit szabad, és mit nem szabad.

Szakirodalmak:

dr Vekerdy Tamás

dr Ranschburg Jenő

Nem lesz pozitív, de azért leírom.

Egyedül (illetve édesanyámmal együtt) neveltem a lányomat. Már két éves korában megmondta nekem a lányom, hogy gyűlöl, és bárcsak az anyukám lenne az anyja. Lehülyézett többször is. Ez szörnyen esett nekem, de gondoltam, hogy biztos azért van, mert én nevelgetem és ha rosszat, vagy illetlent művel, akkor szépen megmagyarázom hogy ezt meg azt nem szabad, ezért és azért. Ráütöttem a kezére is, ha rosszat csinált. Soha nem hagytam a MIÉRT kérdést válasz nélkül, mert így jobban megértette a dolgokat. Mivel édesanyám elkényeztette, mindent megengedett neki, finomságokat vett, elvitte magával ahová éppen ment, ezért ő volt a minden.

Én őszintén azt hittem, hogy ez el fog múlni, de ahogy egyre nagyobb lett, (és édesanyám átköltözött a szomszédba) úgy akart egyre inkább a fejemre nőni. Mindig mindent jobban tudott, ha valami baj ért, azt mondta hogy megérdemeltem. Állandóan belémkötött ok nélkül, csak éppen csináltam valamit, odajött és megbántott. Még meg is mondta hogy úgy érzi, versenyeznie kell velem, nehogy már én legyek az okosabb. Hiába mondtam neki, hogy nem ő a hülye, hanem a koromnál fogva van több tapasztalatom, és majd ha ő is ennyi idős lesz, akkor ő is ennyit vagy még többet fog tudni. Nem értette meg.

Nehéz volt így türelemben és szeretetben nevelni. Mindenben segítettem, ha bántották az iskolában (gyerekek, tanárok), azonnal bementem. Segítettem a leckében, mindent félretettem, ha odajött hozzám és láttam rajta, hogy gondja van. Mindent megtettem érte, nem bántottam.

Hazudott tinikorában a szomszédoknak, tanároknak, azt mondta hogy kutyaszíjjal verem és egész nap alszom vagy gépezek. (Számítógépen dolgozom, sokszor éjjeli határidő van, így sokszor nappal alszom). Behívtak az iskolába is, hogy miért vagyok ilyen kegyetlen és rossz anya. A kutyaszíjjal engem vertek, ezt viszont kár volt elmondanom neki.

Később Kanadába mentem a testvéremmel szerencsét próbálni (lányom apja segítségével), megbeszéltük hogy 2-3 hónap múlva, ahogy megvetettük a lábunkat, utánunk jön a tesóm családja és a lányom. De a lányom nem akart utánam jönni, azt mondta itt marad, mert nem akar velem lenni. Végül a bátyám hazajött érte, és gyűlölt engem, amiért odavittem. Még barátai sem voltak, akiket hiányolhatott volna. Gonosz volt a bátyám kisfiával, mosógatószert öntött a fejére, és még meséllhetnék.

Egészen 18 éves koráig kínlódtam vele (akkor már itthon), már édesanyámmal sem foglalkozott sok éve. Azért jöttünk haza, mert anyukám teljesen egyedül volt, és gondoskodni akartam róla.

Nekem évekig súlyos hormonális betegségem volt, ami miatt állandóan menstruáltam, hol ömlött, hol csak normálisan megvolt. Olyan vérszegény lettem, hogy majdnem meghaltam, és a végén a kezeletlenség miatt rákos is lettem. A lányom, aki szerint megérdemeltem mindent, egyszerűen cserben hagyott, amikor a leginkább szükség lett volna rá. Görcsökben és vérezve fetrengtem, ő pedig veszekedett velem, hogy elege van már, hogy mindent neki kell csinálni. Csak mert megkértem, hogy vigye ki a szemetet, mossa el a tányérokat és adjon vizet az állatoknak, mert nem bírtam felállni. Ez neki nagy megterhelés volt, (ráadásul éppen tanult, vagy animét nézett) mert odáig sose kértem meg semmire, csak hogy a szobáját tartsa rendben, mert ott van nekem a lakás többi 60 nm-re.

Aztán az orromra csapta az ajtót, mert nem tetszett neki hogy elmentem vásárolni és húzom magam után a szatyrot, mert emelni nem tudtam. Tudta, látta hová indulok, de azt mondta, amikor hazajöttem, hogy : HOL VOLTÁL? VÁSÁROLKÁZNI? Aztán amikor nem válaszoltam, azt kiabálta, hogy:

AKI NEM KÉR SEGÍTSÉGET, AZ NEM KAP!

Ez már a műtét után volt 2 nappal, és meggyötörve azt mondtam, hogy elég volt belőle, kilökdöstem az ajtón és megkértem édesanyámat, hogy vigye át magához a szomszéd házba, mert így nem tudok meggyógyulni. Nem akart átmenni, dörömbölt az ajtón és kiabált mindenfélét. Anyukám el se hitte, hogy miket művelt velem a lányom, mert neki megjátszotta magát, és amikor ő itt volt, nem bántott meg engem.

Ezen az oldalon panaszkodott a fórumozóknak, hogy mit csináljon a költekező anyjával, aki kidobta őt az utcára ok nélkül, pedig ő minden házimunkát megcsinál, míg az anyja csak fekszik és ideges, mert megműtötték.Az emberek sajnálták a szörnyű gyerekkora miatt, prszichológushoz küdték, hogy fel tudjon dolgozni ENGEM. Ezt a húzását sem fogom elfelejteni soha.

Mindig mindent lenyeltem, csak hogy béke legyen. Nem veszekedtem, nem verekedtem, de a végén kiborult a bili.

Nem lehet a végtelenségig csak tűrni.

Ágynyugalom helyett egyedül mentem el vásárolni, a kutyát levinni, a háztartást vezetni pár napos műtötten.

1 évig élt a lányom az édesanyámmal, meg se kérdezte hogy vagyok és hirtelen anyukám lett a mindene.

És most novemberben elment az édesanyám, akkor elkezdett hozzám közeledni a lányom, de csak azért, mert az új fiúja azt mondta neki, hogy MÉGIS CSAK az anyja vagyok, látogasson meg... (az apja külföldön él és havi félmillióval támogatja). Őt sem szereti, a 20 év alatt négyszer találkoztak, akkor is összevesztek.

A havi félmillió csak azért említésre méltó, mert amikor az összes spórolt pénzemet elvitték az orvosok és a gyógyszerek, dolgozni meg nem tudtam az állapotom miatt, a lányom itt hagyott egy fillér nélkül. Nem azt mondom, hogy köteles lett volna adni, de amikor én láttam, hogy édesanyámnak szüksége van valamire, azonnal segítettem neki. Soha nem hagytam volna nélkülözni.

Édesanyám adott pénzt és időnként vásárolt nekem a kisnyugdíjából, és még a rezsit is fizette. Ha ő nem lett volna, éhenhaltam volna.

És most itt hagyott engem és utána akarok menni, mert mindenkim meghalt, csak egy lányom van, akivel szinte semmilyen kapcsolatom nincs. Azt írta valamelyik nap is, hogy csak szólnom kell, azonnal kilép az életemből... Nem mintha eddig benne lett volna.

SENKINEK nem kívánom ezt a kegyetlen érzést, hogy a saját gyereke (ok nélkül) nem szereti. Nem ezt érdemeltem, mert jó anya voltam.

Azt ajánlom neked, kedves Kérdező, hogy legyél nagyon szigorú és ha rugdos, csípd meg a lábát, hogy érezze milyen, ha fáj. Nem baj, ha akkor mérges, később előnyét fogod élvezni a nagy szigornak.

Az elkényeztetett gyerekek lesznek a hálátlanok, és azok lesznek a jók, tisztelettudók (többnyire), akik csak bántást kaptak, de szeretetet nem.

Saját tapasztalatból tudom sajnos. :(