4 éves fiú gyermeknél milyen szintig normális az anyjához való ragaszkodás?

Hogy reggel nem akar elindulni, abba nem látnám ezt bele, sok gyerek utál elindulni, mert otthon ezer más dolga lenne, ami akkor jut eszébe, aztán hisztizik ezen, miközben meg oviban tök jól érzi magát.

Ez a "mindentől félek", sötéttől, egyedül vagy biztos majd jön az ez-meg-az, elég gyakori ebben az életkorban. Az én gyerekeimnek is volt ilyen, hogy követtek mindenhová.

A nagyszülőkkel, apával való kapcsolata inkább megszokáson és a személyiségen is múlik szerintem. Tehát ha ritkán van rájuk hagyva, akkor érezheti úgy, hogy nem ez a dolgok rendje, ami ekkora gyereknél épp elég ahhoz, hogy felháborodjon. Kérdés, hogy ezt az érintett felek hogyan kezelik. Ha megsértődik, aki vigyáz rá, veszekedés, hatalmi harc, gyanúsítgatás van belőle, hogy "biztos ellenem neveled", az biztos nem szül jó vért, a gyerek is átlátja ezeket, pláne ha a feje felett beszélik ki. Aki jó kapcsolatot akar a gyerekkel, az legyen vele többet, foglalkozzon vele rendszeresen, szeretettel, elvárások nélkül.

A férjem kisebbik fia is ilyen volt 3,5 évesen mikor megismertem. Persze ott volt ugye válás, de ettől függetlenül most 10 éves és mindenféle rosszindulat nélkül, de félénk, önállótlan gyerek még mindig, akit nagyon könnyen ki lehet billenteni a komfortzónájából és aki nem mer kezdeményezni, aki új közösségbe nem szívesen megy, új szituációban fél. A bátyja nem ilyen és nem is volt olyan, mint ő kicsinek.

Ha a saját gyerekemen látnám ezeket, én elgondolkodnék, hogy mit tudnék tenni, hogyan segíthetném.