Tényleg baj ha nem viszem ringató foglalkozásra meg jatszora a gyerekem?
10. Jaj megint ez a “bacatlan” visszavágás.
Ti többen vagytok vagy a te stílusod is felismerhető?! 😂
9: "a kamaszok foglalják be az egész játszót suli végetől (úgy déltől) 1ig"
3 év alatti gyerekkel pont dél előtt, vagyis suli időben célszerű ott lenni. Úgyhogy ez csak kifogás.
De ezen is meghökkentem: "En meg egyiknek sem fogok könyörögni, száljon mar ki a hintából, had ültessem bele a gyerekem. Maguktól nincs annyi eszük."
Ha a gyereked érdekében még csak szólni sem akarsz másoknak, akkor nagyon kiszolgáltatott lesz mindig mindenhol mindenkinek. Ki álljon ki a 2-3 éves kisgyerek érdekéért, ha az anyja nem hajlandó?
Én sem jártam "ringatóra" ahogy tesoim sem. Játszóterre sem jartunk ki. Én pl oviban ismerkedtem először gyerekekkel 3 evesen. Ahogy tesóim is (5-5ev van köztünk)
Az ég vilagon semmi bajunk nem lett tőle.
Ez az unatkozó anyukák mantrája, csak hogy mehessenek.
Ezen a delelött kell játszótérre járni dolgon pedig egyenesen felkacagtam...
Szerintetek minden faluban van ringató, meg játszótér?!
Nem! Nincs
Ellenben van nagy udvar ahol játszik a gyerek. Attól hogy 3 évesen megy először közösségbe, semmi baja nem lesz.
szerencsések vagytok.
Menj el Nógrád megyébe. Ott nincs.
Abban a faluban sincs ahol felnőttem.
Az ovi udvarán vannak játékok, de az nyilván zárt hely.
Semmi problémám nem származott abból h 3 évesen jártam csak közösségbe.
Az otthoni barátaink gyerekei sem szocializálatlanok
Szerintem rendkívül önző hozzáállás anyuka részéről hogy megfosztja a gyerekét a tarsasagtol, szocialozalodastol, új elmenyektol. Pusztán azért mert egy antiszociális lusta picsa!! Minek neked akkor a gyerek ha nem vagy hajlandó a kedveert kimozdulni?
Egyszer elvinned a jatszora és meglatnad hogy kivirulna!
A ringatot én sem szeretem, de hogy elzárni a gyereket a tarsas kapcsolatoktol... Nonszensz!
Lehet hogy téged kielegit hogy otthon ultok 0-24 vagy az üres utcán koboroltok. De a gyerek örülne némi valtozatossagnak, hidd el.
3 évesen elviszed oviba és frászt fog kapni. Idegen felnőttek, 20-25(!!) idegen gyerek, egy kis szobaba összezárva ahonnan nincs "menekvés". Komolyan ezt szanod a gyerekednek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!